Deák Ferenc ügyészi iratai 1824-1831 (Zalaegerszeg, 1995)

Ajánlás

"Igaz ugyan, hogy csak becsületbeli tiszti alügyész vagyok, de éppen a becsületért szégyenleném csupán csak nevét viselni hivatalomnak". Deák Ferenc Tisztelt Olvasó! Az ország közvéleménye, megyénk közönsége az -életmüvet megillető tisztességgel emlékezik meg a haza bölcséről, Zala megye szülöttjéről, Deák Ferencről E megem­lékezés részeként ajánlom most nagy örömmel és tisztelettel az Önök érdeklődő fi­gyelmébe a Zala Megyei Levéltár és a Zala Megyei Bíróság közös kiadványaként Mol­nár András szerkesztésében megjelenő Deák Ferenc ügyészi iratai 1824-1831. című kötetet. Bízvást állíthatom, hogy a kötet hiánypótló, és - a kiadás körülményeit illetően is ­újszerű, követendő. Hiánypótló azért, mert Deák Ferenc közéleti pályafutásának mind­máig legismeretlenebb időszaka az a - kötet által bemutatott - közel tíz esztendő, amely alatt Deák Ferenc - mai szóval élve - jogalkalmazóként szolgált szülőföldjén, Zala megyében. A könyv erre vonatkozóan számos új ismeretet tartalmaz. Nem túl gyakori és nem is szokványos dolog a könyvkiadás terén, hogy a fenti két intézmény ilyen jellegű tudományos munka kiadására együttesen vállalkozzon. Zalaiként, a Magyar Köztár­saság bírájaként vallom, hogy jogász elődeink életművének feltárása nemcsak a szűkebb történész szakma, hanem a mai jogásztársadalom megtisztelő kötelessége is. E felfogást osztotta a Magyar Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma, Zala Megye Önkor­mányzati Közgyűlése, valamint a Nemzeti Kulüirális Alap azzal, hogy biztosította e mű kiadásának anyagi feltételeit. A könyv alkotói nevében is köszönöm az Igazságügyi Minisztérium és Zala Megye Önkormányzati Közgyűlése támogatását, személy szerint dr. Pálfi Dénes országgyűlési képviselő úr, a megyei közgyűlés elnöke, valamint dr. Sándorfi György úr, az Igazságügyi Minisztérium illetékese pártoló munkáját. A for­rásmű kiadásának újszerűsége tehát abban rejlik, Tisztelt Olvasó, hogy a jogásztár­sadalmat méltán reprezentáló intézmények az előbbiekben írtak szerint támogatták Deák Ferenc szakmai munkásságának feltárását, és a Zala Megyei Levéltárban készült kiváló forráskiadvány megjelentetését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom