Deák Ferenc ügyészi iratai 1824-1831 (Zalaegerszeg, 1995)

Ajánlás

A könyv szakszerűségének záloga a szerkesztő és munkatársainak személye, hiszen erre a munkára Molnár Andrásnál avatottabb szakértőt, a Zala Megyei Levéltár munkatársainál pedig lelkesebb segítőket nehezen találhattunk volna. Munkájuk ered­ményeképpen most egy olyan kiadvánnyal gyarapodott a Deák-irodalom, amely be­mutatja a címben jelzett időhatáron belül mindazokat a dokumentumokat, eredeti for­rásokat, amelyek a fiatal Deák tiszteletbeli alügyészi tevékenysége, azon belül is bün­tetőjogi jellegű munkája során keletkeztek. A 94 dokumentum egy kivétellel mindeddig ismeretlen volt, és ugyancsak egy kivétellel a büntetőperes eljáráshoz kapcsolódik. Ebből 59 ügyészi vélemény, 25 vádindítvány illetve vádlevél, 9 pedig védői replika. Ezekből a forrásokból a sok szakmai érdekesség mellett fény derül olyan tényekre, körülményekre, amelyek tovább gazdagítják az eddig kialakult Deák-portrét. Bár e kiadvány elsősorban a szűkebb szakmai közönség számára készült, mégis jó szívvel ajánlom mindazok figyelmébe, akiket érdekel szűkebb pátriájuk története, és meg szeretnék ismerni az 1820-as évek Zalájának mindennapi életét is. Zalaegerszeg 1994 novembere Dr. Magyar Károly a Zala Megyei Bíróság elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom