William Penn, 1956 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1956-05-02 / 5. szám
MINDEN MAGYART SZIVES SZERETETTEL VARUNK BUFFALOBA 10-IK OLDAL William Penn 1956. május 2. Rovatvezető: HARANGI NÉ JUHÁSZ ANTÓNIA Nem régen értem haza a városból kisebbik lánykámmal, éppencsak kicseréltem ruháját és kiengedtem hintázni. Forgolódom, teszek-veszek, takaritgatok, de semmire sem tudok figyelni, mert valami gondolat, vagy érzés éget mélyen a tudat alatt. S most, mintha csak a nagy óra szólalt volna reám, ahogy törülgettem, belémnyilallott egy név: Terecskei néni. ' Úgy van. Terecskei néni. Amióta kis Enikőm kicsalta a könnyet a szememből a városban az egyik áruház étkezőjében, — tudtam, hogy valahova, nagyon-nagyon messzire vittek az ő édescsengésü szavai. ... Terecskei néni a Szűk-utcában lakott Kecskeméten. Gyerekkoromban sokszor elmentem iskolából jövet-menet az ő fehérre meszelt, piroscserepes háza előtt, amely éppen olyan patyolat-tiszta volt mindig, akárcsak ő maga. Terecskei néninek mindenkihez volt egy jó szava, s különösen szerette a gyermekeket. Ha szép idő volt, kint könyökölt a léckerítésnél. Ismert minden környékbeli gyermeket név szerint és úgy bánt velünk, mintha mindnyáj ónknak legalábbis édes nagymamája volna. Lehettem vagy nyolc-tiz éves, amikor egy gyönyörű tavaszi napon rámszólt Terecskei néni a kerítés mellől: — Akarsz-e egy szál rózsát, gyermek? Gyönyörűséges kertje volt! Egész nyáron, de különösen tavasszal, május-juniusban. Ahogy befordultunk a Szűk-utcába, már látni lehetett a sok pünkösdi rózsát és érezni illatát. Bokor bokor mögött, ráhajóltak az égő szirmokkal ékes ágak a zöld kapufélfára is és rózsalugas vezetett egészen a konyhaajtóig. Hogyne ragyogott volna fel hát a szemem, amikor megkínált belőlük! _ Aztán tudod-e, hogy miért hívják éppen pünkösdi rózsának? — Biztosan azért, mert Pünkösdkor nyilik, — mondtam. _ Ó, dehogy ... Nem viritott ez mindig Pünkösdkor. De mióta az Urnák lelke kitöltetett, attól fogva nyilik akkor. Mert olyan a színe, mint a láng. Mint a Szentlélek lángnyelvei. És olyan a szirma, mint a bársony .. finom ... lágy ... _ Nézd csak, gyermek, hogy mosolyog?! — Elébem tartotta a levágott rózsaszálat, majd hirtelen folytatta: — De nemcsak ez, mind! Nézd csak ezt... meg ezt... Gyere csak közel hozzájuk. — Egyik kezemnél fogva húzott rózsától-rózsáig. — Látod, mind mosolyog. Szétterjesztik szirmaikat s mintha a bibék közül éppen minket néznének... Tudod, hogy ti gyermekek is ilyenek vagytok?... Olyan a gyermek mosolya, mint a rózsáé .. Legalább is a jó kislányoké, — csípte meg az állam, aztán helyresimitotta hajamat a választéknál s közben szelíden mondta: — Tiszta a szivetek, mint a rózsáé: szereti a napsugarat, a levegőt, az ágak felett röpködő égi madarakat ,a bogárkákat a levelein s szereti a Jóságos Istent, aki teremtette ... Terecskei néni még homlokon is csókolt, mikor eleresztett s én, emlékszem, mentem egyenest haza, hogy édesanyámnak adjam a szál rózsát. Arra is emlékszem, hogy el akartam mondani azt is, amit a Terecskei néni mesélt a rózsákról ,de valahogy elmaradt, ... Még mindig a Szük-utcai emlékeken gondolkodtam, amikor kicsi lányom beszaladt az udvarról s ahogy csókolva az ölembe kaptam, nagyra nyitotta szemeit: miért sir anyuka? Uram is akkor toppant be, meglepődve nézett ránk s még meg is kérdezte, hogy mi baj van? Mi baj van? — Hogy lehetne azt megmagyarázni, hogy mi baj van? Hogy lehetne elmondani, hogy bizony nagy baj van. Nagyon nagy baj. Az egész világ bajban van. Az Isten nem azért és nem azoknak teremtett bennünket, amik vagyunk és ahogyan élünk. Ma, amikor vásárlás közben megéheztünk a városban, beültünk egy étkezőbe kicsi Enikőmmel. Ahogy szürcsölöm a kávém, megfogja a karomat és ihuz feléje, integetve, hogy súgni akar valamit. Annyira boldogan és fontoskodva mondta, hogy már én is kiváncsi voltam, hogy mi lehet. Átmutatott a fejem fölött a többi asztalok felé és úgy súgta: — Anyu, az a néni ott, engem szeret. — Valóban feléje mosolygott huncutkodva egy idősebb asszony, ahogy hátrafordultam. — De honnan tudod, hogy szeret? — — Mosolygott énrám! — Ahogy ezt a két szót természetes hangon kimondta, mintha a torkomba szaladt volna a szivem. Mosoly. Mosoly, melyet az Isten csupán azért az egyért teremtett arcunkba, hogy vele szivünk szeretetét tolmácsoljuk. Semmi másért. A mosoly, melylyel szavak nélkül el tudjuk mondani, hogy valamiért boldogok vagyunk, valakit, vagy valamit szeretünk, valamit szépnek'látunk, vagy jónak érzünk. FIGYELEM! AZ 1956 ÉVI WILLIAM PENN KUGLIZÓ-MÉRKŐZÉS ÉS TESTVÉRISÉGI NAPOK RÉSZTVEVŐI FIGYELMÉBE: HOL LESZ: Buffalo, New York, MIKOR LESZ: Május 11-12-13-án. Pénteken, szombaton és vasárnap. FŐHADISZÁLLÁS: Hotel STATLER Delaware Avenue, a Niagara Térnél, Buffalo belvárosában. A MÉRKŐZÉSEK SZÍNHELYE: A repülőtéri Kuglizó Központ (Airport Bowling Center) 3754 Genesee Street, Buffalo (Cheektowaga), New York. Ingyenes autóbuszjáratok kuglizók és nem-kuglizók részére. GYŐZELMI LAKOMA-TÁNC: Szombaton este, május 12-én, a HOTEL STATLER báltermében. Gondosan össze állított műsor. A RENDEZÉSBEN RÉSZTVEVŐ FIÓKOK: 383-V. fiók, Buffalo, New York; 290-V. fiók, Depew, N. Y.; 84-V. fiók, Lackawanna, N. Y.; 68-R. fiók, Buffalo, N. Y. AJÁNLJUK, hogy nézze meg a Niagara vízesést New York államban és Kanadában, egész közel van. FIGYELEM! Ez az első évi országos sport és társadalmi eseményünk a William Penn név alatt. JÖJJÖN EL ÉS SEGÍTSE ELŐ SIKERÉT JELENLÉTÉVEL. Csak szorítottam magamhoz kicsi lányom. Hogyan mondjam el az ő tiszta szivének, hogy Kicsim, milyen jó is lenne, ha mi nagyok valóban szeretnénk is, amikor mosolygunk. Mert bizony nem úgy van mindig. Kicsim, amikor a te anyukád is csak kis gyermek volt, Terecskei néni mesélt neki a, pünkösdi rózsákról, hogy azok mosolyognak és hogy a gyermek is olyan. El is akartam mondani akkor a nagymamádnak . . . Azóta elszaladtak az évek! De a baj nem itt van. Hanem, hogy az évek megváltoztatnak, hogy miért, nem tudom, de mi nagyok már másképpen mosolygunk, mint a pünkösdi rózsa. Nagyon sokszor hol van a szeretetnek legkisebb köze is a mi mosolyunkhoz!? . . . Üzlet a mosoly. Kereskedői fogás. Félrevezetés. Érdekbarátok szerzése. Örökségkicsikarás. Önmagunk rejtegetése. Láttam az utcán egy aszszonyt, szép selyem kendővel volt a feje bekötve, de két oldalt a fülét feltűnően kihagyta, hogy mindenki láthassa a szép ékszert benne. Pontosan ez a mosolyunk. Eltakarjuk vele lelkűnkből, amit szégyellünk, vagy nem akarunk mutatni, mint a selyem kendővel a remjetlen hajat. Máskor meg mosolygunk csakazértis, hogy ne vehessék észre az emberek bajainkat és nevessenek rajta, vagy, hogy ne sajnáljon senki. Egész életmüvészek lettünk a kétszínűségben. Ma már mindenki akkor mosolyog, amikor ő akar és olyan kedvesen mosolyog, ahogyan akar . . . — Pici lányom, pici pünkösdi rózsaszirom lelkedet nem akarnám elszomorítani, azért Írom le mindezt csak ide a papírra . . . s meg se értenéd . . . De majd megírom haza a nagymamádnak, aki Téged még csak álmaiban látott, — hogy milyen drága mosolygós kisunokája van. — Tudod, hogy mit fog a nagymama válaszolni? Én már előre tudom: Vigyázz kislányom arra a drága kis lélekre, meg a többire is, — ápolgasd kis szivükben a szeretetet, mint a virágplántákat, öntözgesd, gondozgasd, nyesegesd, mert nagyon hosszú ut áll előttük. Az élet. . . . Ha valaha találkoznék még Terecskei nénivel, kérnék egy szál rózsát a háza elől, hogy nekiadjam kicsi lányomnak: — Nézd, kis Enikő, milyen bársonyos a szirma ennek a rózsának ... De tudod, mit? Nézd csak meg jól . . . mosolyog . . . Látod? — Azt kérdezed, hogy miért mosolyog, Kicsim ? Azért mosolyog, mert,.. azért fnosolyog, amiért Te szoktál mosolyogni . . . Mert szereti a napsugarat, a daloló madarakat a légben és szereti a jó Istent, aki teremtette és aki szivébe szeretet adott . . . Kossuth Lajos: “A szabadság csak üres szó, csak csalóka alakiság függetlenség nélkül. Függetlenség nincs és nem lehet idegen uralom mellett.” “A haza felett kétségbeesni sohasem szabad. Mert a nemzetek addig élnek, mig biznak önmagukban s hisznek jövőj ükben.” (Vajda János)
