William Penn Life, 2001 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2001-08-01 / 8. szám
Magyar Nyelv Pásztor és leányka, Két nő az erkélyen, Cigányok, Udvarlás, Kisértés és ilyenek. S közben a világgal és önmagával vívódva éjszakákon at a nagy festöelödök életét és munkásságát tanulmányozta, s gondolatait naplójába bejegyezte. Tehetetlen dühvei rajzolt és festett. A történelem gazdagon kínálta a világos és közérthető, eleje táruló világot. A hónapok gyorsan peregtek a napi robot és az önemesztö vívódás közben. Hacsak tehette, mint a csiga a házába, napokra visszavonult a könyvtárba. Könyvekből épített bástyát, olvasmányaiból teremtett maga köré egy eszményi világot, amelyben megtalálta a jót és a szépséget, melyekért, most is azt érezte, mégis érdemes élni és dolgozni. Elolvasta Shakespeare összes drámáit, színmüveit, komédiáit. Alakjai benépesítették álmatlan éjszakáit. Valahányszor egy könyvcsomaggal tért haza otthonába, arra gondolt vajon mit jelenthet most róla a nyomában járó titkosügynök? - Az anarchisták mozgolódtak. Fenyegető röpcédulákat találtak a cári palota folyosóin; s a titkos jelentésekből kiderült, hogy a parasztok vakmerőségét tanárok, gondolkodók, irók, művészek szítják. Nem lehetett már tudni ki a cár töretlen hive, s ki ádáz ellensége?Müterme ablakából tűnődve nézte a jól ismert tájat. S tudta, érezte, hogy már nem sokáig. Rövidesen vége ennek a különös kalandnak. Lányai immár eladó sorba kerültek, s Alexszandrának őszül a haja. Nyolc év telt el a legutolsó rövid hazarándulás óta, s hogy most miért döntött újra Pétervár elhagyására, azt még barátjai elöl is eltitkolta: minden idegszálával berzenkedett az igazságtalanság, az embertelen intézkedések, a szabadságjogok megnyirbálása ellen. Hányszor tette fel önmagának a kérdést, meddig lehet ezt bimi, meddig tűrik még ezt a magukkal vívódó százezrek?Eddigi életét, eredményeit mérlegelve nem talált más indokot az itt maradására, mint emberi gyengeségét megszokta a biztos jövedelmet, a fényűző udvari élet kényelmét. Hónapokon át gyötörte ez az önkinzó vívódás, mig végre rászánta magát,hogy lemondását a cárhoz benyüjtsa, s a nyugdíjaztatását kérje. Keserves hónapok voltak ezek. Tervek, célok már nem kötötték. Legszívesebben azonnal vonatra ült volna. Felmondását azonban nem hozhatta addig nyilvánosságra, mig a cár beleegyezését nem adja. Mire pétervári életének kudarcos évelt visszapergette emlékezetében, eltett az idő is. Szokásához híven diszmagyarba öltözött a cártól való elbúcsúzás érdekében; de csak a miniszter nyújtotta át íróasztala fölött II. Sándor cár határozatát, miszerint: "Elrendeljük, hogy Zichy akadémikust, az Ermitázshoz beosztott festőművészt ment-sék fel hivatalának betöltése alól,.. .s intézkedés történjék nyugdija folyósitásáról." Őfelsége nem kívánta öt fogadni... .Nem tartotta fontosnak, hogy 15 éves munkásságáért néhány jó szóval mondjon köszönetét a művésznek, aki arcát és cselekedeteit az utókornak megőrizte. Félévig tartott, mig lakását felszámolta. Könyveit, képeit Zalára szállíttatta, hogy biztonságban legyenek, amig megfelelő műtermet és lakást talál Párizsban. Hazaérkezésének hírét a pesti és a bécsi újságok is hamarosan hírül adták. Rövid magyarországi tartózkodás után Párizsban köt ki. Itt máris várja öt a walesi herceg üzenete, miszerint szeretné, ha Angliába utazna, s pár hétig az ö szolgálatában állna. Hosszas fontolgatás után fogadta el csak e hizelgö meghívást. Visszatérve Párizsba, füzete tele volt jegyzetekkel, melyek alapján húsz rajzot és nyolc nagyobb méretű akvarellt kellett készítenie a walesi hercegnek. Műterme újra megtelt élettel, s megismerkedett új élete szereplőivel is, köztük Victor Píugoval, a nagy iróforradalmárral, és festő társával és druszájával Munkácsy Mihállyal. Szabad, és anyagilag is független művész lett tehát. Elérte. A kezdeti nehézségeket leküzdve Párizsban az életmódja, munkarendje, kapcsolata a müvésztársakkal úgy alakult, amilyennek pétervári éveiben kepzelte. Persze ez a város sem bizonyult mennyországnak a forrongó lélek számára. Már Pétervárott is tudta, hogy a művésznek, ha a maga útját akarja járni, számolnia kell a meg nem értéssel, a kudarccal. Erről sajnos Párizsban is személyesen kellett meggyőződnie. Hilliam Perni Life, August 2001 15
