William Penn Life, 2001 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2001-08-01 / 8. szám

Zichy Mihály (ll.rész) Kerékgyártó Barbara Több mint egy éve élt már Oroszor­szágban. Háromszobás lakásban. Pétervár úri negyedében. Jóakarói, pártfogói vannak a nagyhercegi ud­varban - és itt van a kedves fiatal lány is. Mégis elégedetlen önmagával. Itt mindenki retteg, hogy a fölötte álló hatalmasság kegyét el ne veszítse. De mit lehet ez ellen tenni? - Gyűlölte a rábízott feladatokat; karácsonyra nyolcvan üdvözlő lapocskát illuszt­rált. Lakájmunkái voltak. S nem érzi jól magát abban a langyos, gondtalan közegben, amelybe itt Petérvárott becsöppent. Vívódásaira a történelem tett pontot, amikor I. Miklós cár kiadta a.parancsot a magyar 1848-as "láza­dók" megfékezésére. Árulónak érezte magát. Meghasadt az égbolt. Össze­dőlt a világ körülötte. Nem tehetett mást. Két évi szolgálat után felmon­dott. A nagyherceg egyetlen kézmod­­dulattal bocsájtotta el a rajzmestert. Zichy tele volt nagyszerű ötletekkel, tervekkel. Most már szabadon dolgoz­hat, s megvalósíthatja elképzeléseit. Ekkor még maga is igy hitte.... Megtakarított pénzéből vásznakat, festékeket vásárolt - napokig ki sem mozdult otthonról. Vastag vázlat­könyvébe mindent lerajzolt. Ezernyi tanulmányt halmozott benne össze. Csak egyre nem figyelt: hogyan apad kis faragott dobozában a pénze. Egy napon arra ébredt, hogy havi lakás­­bérét sem t udja többé kifizetni. Akvarelljei eladásának körútja sem járt eredménnyel. Új otthon után kellett néznie. Szerényebbre. így ismerkedik meg leendő gyermekei anyjával, Alexandrával. Végső kétség­­beesésében, hogy pénzhez jusson fényképészinasnak áll be. Itt éri végülis a szerencse - portré-megrende­léssel bizzák meg, s ezt itt készítve, megkettözi az üzlet bevételét, ö pedig alig győzi a megrendeléseket. Gazdag kereskedők, udvari szállítok, akadé­mikusok ostromolták az előjegyzése­kért. Tollát, ecsetjét, ceruzáját, szabad­ság helyett, ime áruba bocsájtotta, s e robot munka révén megnőtt hírneve - a cári udvarba juttatja. Belátja, pénzre, pompás, kényelmes lakásra, előkelő barátokra, befolyásos összeköttetésekre van szüksége ahhoz, hogy egyser majd minden idejét saját művészi elképzeléseinek szentelhesse. Felbukkan emlékezeté­ben a régi, megalkuvást nem tűrő ifjú­fogadalom: Parancsra, megrendelésre nem rajzol; s ime mi lett belőle? Művészi terveit elhanyagolta, ál­mait cserbenhagyta.... Egyre erősebben lángolt benne a meggyőződés, hogy a művész joga és kötelessége véleményt alkotni a világ­ról, s hogy a szenvedélyes eszmék egyre bonyolultabb iramra késztetik a művészeket. Nevek, alakok jutnak eszébe: Faust, Luther, Odusszeusz, akik megdicsöültek, vagy belebuktak megszállott álmaikba, akik mégis saskent szárnyaltak a magasban. Csak igy szabad élni - gondolta sokszor. Az ö életének is csak ilyen szenvedélyek adhatnak értelmet. Mikor I Miklós cár meghalt - fia Sándor követte a trónon. Sándor bele­lendült hamar az uralkodásba, s az udvar rendtartása mint jól olajozott gépezet, nem engedte meg az elernye­dést azoknak, akik félelmetes futósza­lagjára felkerültek. Az új cár is elvárta, hogy Zichy a legtöbb alkalommal megjelenjék és mint udvari krónikás megörökítse ecsetjével az eseménye­ket. Udvari festői kinevezésére sem kellett sokáig várakoznia. Sándor cár kitüntette öt ezzel az előkelő meg­bízással. Zichy emelkedett hangulatban, lelkes álmodozásba kezdett. Mint udvari festőművésznek nagyarányú kiállítások, udvari gyűjtemények lesz­nek az élő orosz művészetek munkái­ból, és ösztöndíjak, alapítványok tervei fogantak meg képzeletében e kinevezése révén. Tervei, s elképzelései - zömében azok is maradtak. Huszonhat évig élt Pétervárott, s ezalatt az idő sokat változott, s ö maga is folyton azt volt kénytelen ismételgetni, hogy "aligha van gyötröbb betegség a lelkiismere­tünkkel vívott küzdelemnél." Tudta, hogy a fejére olvasható adatok ö róla is ott sorakoznak valahol az udvari miniszter dossziéjában, s csak a kedvzö alkalomra várnak, hogy kinyissák és a cár elé tárják. Szabad­ságot kért és feleségével és gyermekei­vel hazaindult Zalára. Reményét, hazaérve, csalódás váltotta fel. A hires udvari festőt nagy tisztelettel fogadták, de képeiből nem kértek... pedig hozott magával jócskán belő­lük. Vakációjának utolsó napjaiban már égető honvágyat érzett pétervári műterme után. Visszahívták az útcák, a házak, melyek között élete jelentős részét töltötte. Kétségtelenné vált, hogy a sors azt rendelte, hogy tovább­ra is Oroszország legyen második hazája. Visszatérve, úgy tervezte, hogy gyermekeit egyelőre, mig a hely­zet Óroszországban kissé javul, Magyarországon hagyja, hisz még most is napirenden voltak a letartóz­tatások, sortüzek és akasztások az orosz kormányzóságokban. Valóságos kettős életet élt. Ideje nagy részét elrabolták az udvari köte­lezettségek, de amikor csak tehette, megbújt pétervári lakásán, hogy a hét­köznapi élettől távol eső eszméknek és témáknak szentelje magát. A társa­sági életben népszerű és kegyelt festő­­világfi káprázatos technikával ontotta ecsetje alól a portrékat, életképeket. 14 Hilliam Penn Life, August 2001

Next

/
Oldalképek
Tartalom