William Penn Life, 2001 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2001-08-01 / 8. szám
Zichy Mihály (ll.rész) Kerékgyártó Barbara Több mint egy éve élt már Oroszországban. Háromszobás lakásban. Pétervár úri negyedében. Jóakarói, pártfogói vannak a nagyhercegi udvarban - és itt van a kedves fiatal lány is. Mégis elégedetlen önmagával. Itt mindenki retteg, hogy a fölötte álló hatalmasság kegyét el ne veszítse. De mit lehet ez ellen tenni? - Gyűlölte a rábízott feladatokat; karácsonyra nyolcvan üdvözlő lapocskát illusztrált. Lakájmunkái voltak. S nem érzi jól magát abban a langyos, gondtalan közegben, amelybe itt Petérvárott becsöppent. Vívódásaira a történelem tett pontot, amikor I. Miklós cár kiadta a.parancsot a magyar 1848-as "lázadók" megfékezésére. Árulónak érezte magát. Meghasadt az égbolt. Összedőlt a világ körülötte. Nem tehetett mást. Két évi szolgálat után felmondott. A nagyherceg egyetlen kézmoddulattal bocsájtotta el a rajzmestert. Zichy tele volt nagyszerű ötletekkel, tervekkel. Most már szabadon dolgozhat, s megvalósíthatja elképzeléseit. Ekkor még maga is igy hitte.... Megtakarított pénzéből vásznakat, festékeket vásárolt - napokig ki sem mozdult otthonról. Vastag vázlatkönyvébe mindent lerajzolt. Ezernyi tanulmányt halmozott benne össze. Csak egyre nem figyelt: hogyan apad kis faragott dobozában a pénze. Egy napon arra ébredt, hogy havi lakásbérét sem t udja többé kifizetni. Akvarelljei eladásának körútja sem járt eredménnyel. Új otthon után kellett néznie. Szerényebbre. így ismerkedik meg leendő gyermekei anyjával, Alexandrával. Végső kétségbeesésében, hogy pénzhez jusson fényképészinasnak áll be. Itt éri végülis a szerencse - portré-megrendeléssel bizzák meg, s ezt itt készítve, megkettözi az üzlet bevételét, ö pedig alig győzi a megrendeléseket. Gazdag kereskedők, udvari szállítok, akadémikusok ostromolták az előjegyzésekért. Tollát, ecsetjét, ceruzáját, szabadság helyett, ime áruba bocsájtotta, s e robot munka révén megnőtt hírneve - a cári udvarba juttatja. Belátja, pénzre, pompás, kényelmes lakásra, előkelő barátokra, befolyásos összeköttetésekre van szüksége ahhoz, hogy egyser majd minden idejét saját művészi elképzeléseinek szentelhesse. Felbukkan emlékezetében a régi, megalkuvást nem tűrő ifjúfogadalom: Parancsra, megrendelésre nem rajzol; s ime mi lett belőle? Művészi terveit elhanyagolta, álmait cserbenhagyta.... Egyre erősebben lángolt benne a meggyőződés, hogy a művész joga és kötelessége véleményt alkotni a világról, s hogy a szenvedélyes eszmék egyre bonyolultabb iramra késztetik a művészeket. Nevek, alakok jutnak eszébe: Faust, Luther, Odusszeusz, akik megdicsöültek, vagy belebuktak megszállott álmaikba, akik mégis saskent szárnyaltak a magasban. Csak igy szabad élni - gondolta sokszor. Az ö életének is csak ilyen szenvedélyek adhatnak értelmet. Mikor I Miklós cár meghalt - fia Sándor követte a trónon. Sándor belelendült hamar az uralkodásba, s az udvar rendtartása mint jól olajozott gépezet, nem engedte meg az elernyedést azoknak, akik félelmetes futószalagjára felkerültek. Az új cár is elvárta, hogy Zichy a legtöbb alkalommal megjelenjék és mint udvari krónikás megörökítse ecsetjével az eseményeket. Udvari festői kinevezésére sem kellett sokáig várakoznia. Sándor cár kitüntette öt ezzel az előkelő megbízással. Zichy emelkedett hangulatban, lelkes álmodozásba kezdett. Mint udvari festőművésznek nagyarányú kiállítások, udvari gyűjtemények lesznek az élő orosz művészetek munkáiból, és ösztöndíjak, alapítványok tervei fogantak meg képzeletében e kinevezése révén. Tervei, s elképzelései - zömében azok is maradtak. Huszonhat évig élt Pétervárott, s ezalatt az idő sokat változott, s ö maga is folyton azt volt kénytelen ismételgetni, hogy "aligha van gyötröbb betegség a lelkiismeretünkkel vívott küzdelemnél." Tudta, hogy a fejére olvasható adatok ö róla is ott sorakoznak valahol az udvari miniszter dossziéjában, s csak a kedvzö alkalomra várnak, hogy kinyissák és a cár elé tárják. Szabadságot kért és feleségével és gyermekeivel hazaindult Zalára. Reményét, hazaérve, csalódás váltotta fel. A hires udvari festőt nagy tisztelettel fogadták, de képeiből nem kértek... pedig hozott magával jócskán belőlük. Vakációjának utolsó napjaiban már égető honvágyat érzett pétervári műterme után. Visszahívták az útcák, a házak, melyek között élete jelentős részét töltötte. Kétségtelenné vált, hogy a sors azt rendelte, hogy továbbra is Oroszország legyen második hazája. Visszatérve, úgy tervezte, hogy gyermekeit egyelőre, mig a helyzet Óroszországban kissé javul, Magyarországon hagyja, hisz még most is napirenden voltak a letartóztatások, sortüzek és akasztások az orosz kormányzóságokban. Valóságos kettős életet élt. Ideje nagy részét elrabolták az udvari kötelezettségek, de amikor csak tehette, megbújt pétervári lakásán, hogy a hétköznapi élettől távol eső eszméknek és témáknak szentelje magát. A társasági életben népszerű és kegyelt festővilágfi káprázatos technikával ontotta ecsetje alól a portrékat, életképeket. 14 Hilliam Penn Life, August 2001
