William Penn Life, 1994 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1994-10-01 / 10. szám
Page 6, William Penn Life, October 1994 EBES MEEZETEEWEK IWELVE Semmelweis Ignác drámája. Az anyák megmentője. Kerekgyártó Barbara A Magyar Oldal Tudósítója A magyar orvostudomány legnagyobb nemzetközi tekintélye, a magyar orvosi múlt kiemelkedő egyénisége Semmelweis Ignác. Neve fogalommá vált, amit szinte csak közhelyként díszít "az anyák megmentője” kisérő jelző. Budai szülőháza múzeummá vált, amelynek udvarában hamvai is végső nyugvóhelyet találtak. Budán, egy módos, feltörekvő kereskedő család gyermekeként látta meg a napvilágot 1818- ban. A család nem tartozott a régi budai familiák közé. Életútjukat a ma Ausztriához tartozó burgenlandi falvakhoz, közelebb, Kismartonhoz vezethetik vissza. 1806-tól kapott édesapja polgárjogot Budán, s vegyeskereskedést nyitott. Okos szülők lévén fiukat, Ignácot, a legjobb iskolákba járatták, s tanárai névsorát nézve az akkori idők legjobb oktatóinak nevét találjuk e sorban. Előbb bölcsészetet tanul a pesti egyetemen, majd apja kívánságára beiratkozik a bécsi egyetem jogi karára. Életútja azonban más irányba kanyarodott, jogi tanulmányait abbahagyta, és átiratkozik az orvosi karra. 1844-ben avatják doktorrá. Elvégzi a szülésmesteri és sebészdoktori tanfolyamokat is, diplomát szerez ezekből és résztvesz boncolásoknál, szülések levezetésénél, nőgyógyászati mütététeknél. Mégis két évi várakozás után nevezik ki csak tanársegédnek. Derűs és vidám fiatal orvos, aki mélységes emberszeretettel kezeli pácienseit, tekintet nélkül arra, hogy az jobb helyről, vagy éppen az utcáról került be a szülőosztályra. Márpedig ebben a bécsi közkórházba zömében az elesettebb réteg asszonyai, leányai jöttek szülni. (A módosabbak, vagy aki csak tehette ekkoriban, és még sok évtizedekig otthon szült, bábaaszszony vagy nőrokonok segítségével.) Ezek az említett elesetebb személyek úgy tudták, hogy aki a kórház I. osztályára kerül, elbúcsúzhat az életétől. A Semmelweis összegyűjtött statisztikákból tudjuk, nem volt alaptalan ez a szörnyű rémhír. Európa szerte aratott ugyanis a gyermekágyi láz. A legszörnyűbb járvány 1841- ben tombolt, amikoris volt olyan hónap, hogy a szülőanyák 29-30%-a adta életét, mielőtt megismerhette volna az anyaság örömét. Tudnunk kell, hogy a klinikaként működő szülészeten két osztályt állítottak fel az I.osztályon a medikusok (orvostan hallgatók), a Il.osztályon pedig a bábák, szülésznők működtek. A halálozás mértéke, a két osztály között mutatkozó különbség felkeltette a hivatalos szervek, vizsgáló bizottságok figyelmét. Hiába váltották azonban egymást ezek a bizottságok eredmény nem mutatkozott. A gyemekágyi lázat ragályos betegségnek tartották, és járványként kezelték. Néha a zsúfoltságban, máskor a gyógymódban keresték az okát. A kórházi szülés veszélyeiről szóló hírek nem csoda hát, ha tragikus következtetést vontak le a szerencsétlen asszonyok körében. Gyermekágyi láz alig fordul elő viszont azoknál, akik otthon, vagy a legrosszabb körülmények között, vagy netán az utcán hozták világra gyermekeiket. Naponta változott a felvétel a két osztály között. A jelentkezők mindent elkövettek, hogy ne az I. osztályra kerüljenek. Ez azonban nem minden esetben sikerült. Azoknak a leányanyáknak, a akik az ingyenes orvosi ellátás és a gyermek menhelyi elhelyezése végett kénytelenek voltak klinikán szülni, nem sok választásuk maradt. A gyermekágyi láz tovább pusztított. Ezen a bizonyos I. osztályon ahol az orostanhallgatók is gyakoroltak, minden tizedik, volt év, hogy minden hatodik gyermekágyas asszony meghalt. Az említett Il.osztályon, ahol szülésznők, úgynevezett bábák segédkeztek, "csak” minden harmincadik. S hogy miért volt mindez igy? Amikor a megoldást már ismeri az ember, könnyű érteni a magyarázatot. Azon a félelmetes osztályon egy-egy nőt több orvos is megvizsgált, napjában többször is. Az orvostanhallgatók, akik előtte rendszeres boncolást végeztek, gond nélkül vizsgálták a terhes és frissen szült asszonyokat, minden fertőtlenítés, elővigyázat nélkül. S közben úgy vélték, hogy az iszonyatos kór a szellözetlen levegőtől, netán a szülőnők pszihés félelmétől, gyomorrontástól, megfázásból eredhet. AII. osztályon a bábák nem boncoltak, nem találkoztak a bomló anyaggal, ezért volt jobb a statisztika. Harmincból egy— Ha igy volt, vajon miért akadt bárki, aki az életveszélyes kórházi szülésre jelentkezett! Csupán azért, mert a szülőházakat elsősorban azért létesítették, hogy a bábák és orvoshallgatók gyakorlati képzést kapjanak. Ehhez pedig úgy lehetett az "oktatási eszközt”, a szülönőket odacsalogatni, ha az intézet ingyenes. Az igazi vonzereje valójában a díjtalan gyermekelhelyezés, a lelencház volt. Azok a leányanyák, akiknek nem volt lehetőségük, hogy megszülető gyermeküket felneveljék, beadhatták a császári és királyi lelencházba, ahol díjtalanul és titokban felnevelhették, de csak akkor, ha a szülés a klinikán történt... . A fiatal Semmelweis főleg ilyen szerencsétlen sorsú nőkkel találkozott, akik félelmükben sokszor éltek azzal a lehetőséggel, hogy inkább az utcán egy kapualjban szültek, s úgy vitték be az újszülöttjüket, akit igy még elfogadtak lelelncházba, ők pedig megmenekültek a végzetes vizsgálatoktól. Ezek a szerencsétlenek nem betegedtek meg, megmenekültek. Semmelweis döbbenten állt a gyemekágyi láz szörnyű pusztítása előtt. Képtelen volt belenygodni a statisztika kérlelhetetlenségébe, vagy az elfogadott régi és újabb magyarázatokba. Naponta látta örülni és meghalni az anyákat, annélkül, hogy segíteni tudott volna rajtuk, Későbbi írásaiban maga mondta el a felfedezés történetét. Minden reggel felboncolta a hullákat, és kórkép mindig ugyanaz volt. (Agykéreg gyulladás, szivburok gyulladás, mellhártya gyulladás és igy tovább.. . .) A járványt lehetetlennek tartotta, hisz akkor mindkét osztályon egyformán pusztított volna. S mikor számtalan megfigyelés és gyanú után egyik orvoskollégája egy boncolásnál szerzett véletlen késszurás után ugyanabban a betegségben hal meg, mint amiben annyi gyermekágyast látott elpusztulni, rájön a titok nyitjára. Azonosak a tünetek és a boncleletek. Erről a felismerésről ő maga igy ír: "Egész valómban megrázkódtatva és hozzám szokatlan hévvel gondolkoztam el e felett, s egyszerre világossá lett előttem, hogy a gyermekágyi láz és tanár barátom betegsége ugyanegy: hullarészekkel való fertőzés. De hogyan juthat a hullaméreg az asszonyokhoz. Az ijesztő válasz: csak egyféleképpen: a boncoló orvos kezétől. A tiltakozás hogy ne legyen igy, hisz akkor mi vagyunk a gyilkosok, s a vágy, hogy legyen igy, s akkor megoldódik a rejtély, s elejét vehetjük a további pusztításnak ... iszonyatos felismerés, de bármily fájdalmas, bármily nyomasztó nem a letagadásban rejlik az ellenszere. Ezt az igazságot az összes érdekeltnek tudomására kell hoznia.” így kellett, s igy döntött magában. Hisz a közvetítők nyilvánvaló, hogy nem lehettek mások, mint a vizsgáló orvosok, akik állandó érintkezésben voltak a hullákkal. A szappanos kézmosás nem távolította el a kézheztapadó hullarészeket. így magyarázható a II. oszátly jobb halálozási aránya, aholis a bábák segédkeztek, s akiknek nem volt kapcsolatuk hullákkal. Hogy óriási ellenállásba fog ütközni az igazság kimondásával az sejthető. Olyan fertőtlenítőszerre van szükség tehát, amely elpusztítja a "hullamérget.” Többféle vegyszer kipróbálása után a klórmész mellett döntött. Kötelezte erre az orvosokat, a hallgatókat és az ápoló személyzetet egyaránt. Az eredmény azonnal megmutatkozott. Egy sajnálatos véletlen folytán azonban rájött, hogy nemcsak a hullarészek, hanem az élő szervezetből származó bomlott szerves anyagok is gyermekágyi lázat okoznak. Mostmár az egyes betegek vizsgálata között is elrendelte a kézmosást. A következő hónapban egy gennyes térdizületi gyulladásban szenvedő beteg fertőzte meg társait. Szobatársai majdnem mind meghaltak, így világossá vált, hogy nemcsak a kéz közvetítése, hanem a gennyes anyagokkal telitett szoba is képes gyermekágyi lázat előidézni. így született meg a Semmelweis doktrína, megtörtént hát a kór és védekezés felismerése. A felfedezés szakirodalmi publikálásától, miután "irtózott a toliharctól” tartózkodott. A láz elleni küzdelem első eredményei az 1848-49-es években mutatkoztak meg, ám ekkor mindenkit a forradalom, a politika eseményei foglalkoztattak. Jobban kedvezett volna bizony a béke ... Egyébként is minden várható bekövetkezett: a kollégák ellenállása kiváltképp. A mérhetetlen és hosszantartó hallgatás felismerését illetően egyre késett, tanári kinevezését sem kapta meg Bécsben, s igy Pestre jön. A Pesten töltött első estéken jut tudomására hogy a Rókus kórházban gyermekágyi láz ütötte fel a fejét. Azonnal odasiet és látta, amit látott. Fizetésnélkül kéri a szülészeti osztály vezetését, nem ment könnyen de megkapta, s hat éven át vezette az osztályt. Az eredmény jobb volt, mint remélték. Hihetetlen energiával harcolt a fertőzési lehetőségek megszüntetéséért, orvosok és bábák százai hirdették tanításait Magyarországon. Kérlelhetetlen, orvosnak is emberbarát. Lelke mélyéből gyűlöli azokat a kis ügyes fogásokat, melyekkel gyors sikert lehet elérni. Durván és kíméletlenül fogalmaz ellenségei támadására, s értetlenségeik türelmetlen válaszra késztetik mindanynyiszor. A végső fáradtság, a lélek sérülései sajnos nála is jelentkeznek. Az élete utolsó esztendeit a haragos indulatok és melankólia változásai jellemzik. Némi vigaszt nyújt neki az orosz Szentpétervári orvosegyesület elismerése. 1865 júliusában magatartásában elmezavar jelei mutatkoznak. Még ugyanebben a hónapban Bécsbe viszik és elmegyógyintézetbe helyezik el. Halála augusztusban be is következik. A pletyka, a feltevések, a mendemondák sokfelé ágaztatták a történet végét. A boncolási jegyzőkönyvek és leírások alapos ismeretében állítják: a jobb kéz elhanyagolt csonthártya és csontvelő gyulladása önmagában is elegendő lehetett a halálos végű vérmérgezés előidézéséhez. Egy operáció közben állítólag megsértette jobb leze középső ujját. Lényegében abban halt hát meg, mint tanár barátja és a gyermekágyas anyák. 1906-ban tartottak első alkalommal Semmelweis ünnepséget, mely még sok hamis felhanggal ugyan, de végre hazai és nemzetközi elismeréssel szolgált számára. Statisztikák szerint az orvosokozta fertőzés még ma is szedi áldozatait. Hogy számuk nem feltűnő, az egyedül az erős antibiotikumoknak köszönhető. Helyesbítés____ Helyesbítés: az augusztusi Magyar Oldal Kölcseyről szóló cikkünkben az utolsó paragrafus idézete előtti sor nem "hadd fejezzem be emlékezésünket kissé megmásítva sorait emigyen:” hanem, helyesen a következő: hadd fejezem be emlékezésünket kissé megmásítva Vörösmarty Mihály, a Szózat költője sorait emigyen: S a sírt, hol teste süllyedt el, Népek veszik körül, S az ember millióinak Szemében gyászköny ül.
