Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)
2023 / 2. szám
Vízügyi Közlemények, CV. évfolyam, 2023. évi 2. füzet 127- Palád patak vízgyűjtő területe: 7 km2 — Túr jobb part közvetlen vízgyűjtője: 28 km2 Összefoglalva elmondható, hogy a fejlesztést megelőző vízrendszer kizárólag a belvizek egyirányú elvezetését támogatta, a hatékony vízgazdálkodás feltételeit nem biztosította. A vízhiányos időszakok kezelése érdekében mindenképpen szükséges volt a korábbi rendszer átalakítása oly módon, hogy a jelentkező vízigény a rendelkezésre álló felszíni vízkészlet (Tisza, Túr) figyelembe vételével, szükség szerint (kisvízi időszakban), fenntartható módon (a bekerülési költségek minimalizálásával) biztosítható legyen. A projekt általános célkitűzése a szükséges árvízvédelmi biztonság megteremtése a Felső-Tisza országhatárhoz közeli szakaszán kialakított árapasztó tározó létesítésével. A projekt keretében megvalósított beavatkozások olyan árvízvédelmi rendszer kialakítását és működtetését szolgálják, mely konkrét céljai kialakításánál figyelembe veszi a védendő értékek nagyságát, beleértve ebbe az emberi élet és más kardinális értékek védelmét, azaz az árvízi kockázatok mértékét. Ennek megfelelően a projekt célja a megfogalmazott jogszabályi előírásokkal és a Környezetvédelmi és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) meghatározott célokkal összhangban - a VTT-ben meghatározottak alapján - a tározó megépítése által a Tisza teljes hazai szakaszán a rendkívüli árhullámok csúcsvizszintjeinek csökkentése is. A 2013. évi új MASZ rendeletben meghatározott mértékadó árvízszint+magassági biztonság mellett a koncepció konkrét céljai, továbbá a VTT-ben meghatározott célok is, a 2004. évi LXVII. törvény szerint. Ennek értelmében cél még a tározók megépítése és a nagyvízi meder vízszállító képességének növelése által a Tisza teljes hazai szakaszán a rendkívüli árhullámok csúcsvízszintjeinek 1,0 m-rel való csökkentése is. Mindezek alapján a projekt konkrét célját a fentiekben leírt célok együttese alkotja. A projekt konkrét céljai is illeszkednek a magyar vízügyi politika országos céljaihoz és ezen belül a Tisza-völgyi árvízvédelmi fejlesztési koncepció céljaihoz, valamint összhangban vannak a szakpolitikai tervekkel, stratégiákkal. 2.2. További célkitűzések A projekt nem kizárólag árvízvédelmi célokat szolgál, hiszen komplex vízkárelhárítási- és vízgazdálkodási fejlesztést irányoz elő azért, hogy támogassa a települések egyedi településrendezési fejlesztéseit, a térségi, kistérségi vízre alapozott gazdaságfejlesztési programokat, a természetvédelmi értékek megőrzését és az ártér revitalizációját. A térség jelentős táji és természeti értékekkel