Vízügyi Közlemények, 2022 (104. évfolyam)
2022 / 3. szám - Kovács Péter: A Zagyva-Tama Vízgazdálkodási Szabályozó Rendszer fél évszázados története
164 A Zagyva-Tarna vízgazdálkodási szabályozó rendszer... 5. A ZTVSZR rendszer működésének története A Zagyva-Tama rendszer telemechanikus elemei és a működéshez szükséges egyéb létesítmények (pl. vízhozammérő műtárgyak) 1974 és 1976 között, nagyjából két év alatt épültek ki. A 18 mérőállomás és a budapesti számítógépes központ felszerelése akkori áron 46,5 millió Ft felhasználásával történt (Szőcs 1976). Az akkori viszonyokhoz igazodva a tervezési és a legtöbb kivitelezési munkát (pl. mérőszelvény- és tározóépítések) a KDVVIZIG magára tudta vállalni, de például a mérőállomások könnyűszerkezetes épületeit a Ludányhalászi TSZ melléküzemága készítette. A ZTVSZR mérőrendszer hidrológiai próbaüzeme mintegy 45 évvel ezelőtt, 1976. szeptember 30-án indult el, és nagyjából egy évig tartott. A 24 órás, folyamatos üzem csak 1977. novemberben kezdődött. A vízrajzi állomások kivitelezése természetesen nem egyszerre történt a mérőhelyeken, ami lehetővé tette, hogy néhány állomáson (Pásztó, Maconka, Kistercnyc) már az 1974. évi rendkívüli Zagyva árvíz idején is lehetett adatokat gyűjteni. A kihelyezett vizszintérzékelők ekkor még csak helyi adatrögzítést végeztek (negyedórás gyakoriságú vízállásrögzítést lyukszalagra), mivel még nem voltak bekötve a távjelző hálózatba (Salamin 1975). Ettől kezdve a rendszer működéséről minden évben nyomtatott adatgyűjteményt állítottak össze, amelyben összegyűjtötték, értékelték és közreadták az adott év mérési eredményeit, valamint beszámoltak a rendszer jelentősebb működési eseményeiről, esetleges hibáiról. Az első kötet az 1977. évet, az utolsó, nyomtatásban megjelent kiadvány az 1988. évet dolgozta fel. A rendszer működésének első másfél évtizede nagyjából az előzetes terveknek megfelelően zajlott, az eredetileg létesített összes mérőhely - összesen 18 vízmérce (ebből 16 vízhozammérő szelvény is), valamint 15 db hidrometeorológiai müszerkert - nagyjából az eredeti kialakításban üzemelt. Az első években a legnagyobb problémát a közforgalmi telex vonalak minősége és megbízhatatlansága miatti jelentős adathiányok okozták, amelyeken az állomásokon - lyukszalagon - rögzített adatokkal, a távmért adatok későbbi pótlásával lehetett segíteni. Ugyancsak gyakori volt a vízszintmérők energiaellátási problémája, elsősorban az import alkatrészek beszerzési gondjai miatt. Ebben az esetben az akkumulátoros energiaellátásra történő átállás jelentette a megoldást (Salamin 1977, KDVVIZIG 1997). Már a kezdettől foglalkozni kellett a vízszintmérő kútaknák összekötő csöveinek feliszapolódás miatti tisztításával, mert az iszapos összekötőcsövek utólagosan javíthatatlan hibákat okoztak az adatsorokban. Ezt a kútmosási tevékenységet a pontos mérések érdekében értelemszerűen folyamatosan, minden állomáson rendszeresen el kellett végezni.
