Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Szlávik Lajos-Sziebert János-Váradi József-Zellei László: A Sió-csatorna mederrendezésének vizsgálata

A Sió-csatorna mederrendezésének vizsgálata 389 talatok, valamint azok a helyszíni felmérések, melyeket a KDT VÍZIG szakemberei a 1996 tavaszán a Kapos-torkolat fölötti, 1999 nyarán pedig az ez alatti szakaszon végeztek. 1996 áprilisában az 50 m

3/s körüli balatoni vízeresztéshez a Kaposon 15 m

3/s-os vízhozam érkezett, 1999 júniusában viszont a Kapós 49 m

3/s-mal tetőző árhulláma mellett a balatoni vízeresztés 20-30 m

3/s között változott. Az ismertetett környezeti feltételek miatt tehát az előbbi a felső és középső szakaszon, az utóbbi pedig az alsó szakaszon okozott fakadóvizes állapotokat. A részletes (M = 1:100 00-es) felmérési térképek tanúsága szerint a három helyszínrajzon megjelölt fakadóvizes területek nagysága összesen 1720 ha volt. A mentett oldali területek helyzetének jellemzésére meg kell még említeni, hogy a fakadóvizek általában a tetőzést követő 3. napon jelennek meg. A többletvíz levezetés környezeti hatásai a Sió mentén a 110 cm-es szabályozási szint bevezetése esetén. A Sió menti területek belvízre és fakadóvízre való érzékenysége szakaszonként jelentős különbségeket mutat. A már megtett mederbeli beavatkozásokkal a Kapós torkolata alatt javul a helyzet. A tervezett beavatkozások teljes megvalósítása után a Kapós torkolata alatt 20-30 m-Vs-mal nagyobb vízhozamot lehet majd levezetni a mély területek károsodása nélkül, ami várhatóan ellensúlyozza az új vízszint-szabályozás miatt szükségesnek ítélt többlet-leeresztést. A Kapos-torkolat alatt azonban a mély területek helyzetének rendezése egyéb műszaki beavatkozásokat igényel. A Kapos-torkolat alatti szakaszon a mértékadó 80 m

3/s körüli vízhozam problémamentes levezetésére szóba jöhetnek a következő megoldások. A medernek a jelenlegi partvonalak közötti mélyítésével olyan keresztszelvényt kellene kialakítani, melyben a mértékadó vízhozam a 2,5-3,0 m-rel alacsonyabb vízfelszín mellett folyik le. Ehhez a meglevő padkák megszüntetésére és a fenék vonalának átlagosan 3 m-rel mélyebb vezetésére lenne szükség, ami csak akkor lehet hatékony, ha ennek megfelelően mélyítjük az alatta levő szakaszt is. A meder szélesítésével - a jelenlegi fenékvonal megtartása mellett - csak úgy lehetne elérni az előbbi vízfelszín-csökkenést, ha a fenék szélességét 70 m-re növelnénk, ami nyilvánvalóan rossz megoldás. A mentett oldalon, a védvonallal párhuzamosan olyan megcsapoló-rendszert kellene kialakítani, mely a mély területek talajvíz-szintjét mindig a felszín alatt tartja. Ez egy igen hatékony műszaki lehetőség, amelynek azonban a beruházási kiadások mellett jelentős üzemelési költségei is vannak. A mentett oldali mély területeket ki kellene vonni a művelésből és lehetővé tenni, hogy azokon a korábbi állapotoknak megfelelő legelők, rétek és vizes élőhelyek (wetlandok) alakuljanak ki. Ez egy ökológiai szempontból előnyös megoldás, mely összhangban van a fenntartható fejlődés igényeivel, valamint az Európai Unió környezet- és természetvédelmi elvárásaival. 1.3. A vízrendszer-elemek átfogó állapotfelmérése 1.3.1. A Sió menti szivattyútelepek. A Sió-csatorna mesterségesen kialakított medrű vízfolyás. A balatoni vízeresztések idején - természetesen a leeresztett vízhozam függvényében - a csatorna medrében kialakuló vízszint megközelíti a környező terepszintet. A partközeli, vagy az azt meghaladó vízszint a csatorna partján belvizes gondokat okoz, melyek szabályozására 5 szivattyúállás szolgál.