Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)
Szlávik Lajos: A Sió vízrendszer szabályozásának és a balatoni vízpótlás gondolatának történeti áttekintése
A Sió vízrendszer szabályozásának és a balatoni vízpótlás gondolatának... 367 1092-ben egy Szent László király nevében készült oklevélben részletesen összeírták a tihanyi apátság birtokait és kiváltságait. A somogyi birtokterületek határainak leírásakor pontosan meghatározták a vizes helyeket, így a „Fok" folyó (Sió) határvonalat képező szakaszát. Az oklevélben a Balatont ,J}alatun"-nak nevezték (Fejér 2001, Szlávi к et al. 2005). A Sió völgye a vízrendezés előtt, 1750-1800 között összefüggő mocsár volt. A mocsarak kiterjedése Siófok és Simontornya községek között az 1800-as évek táján mintegy 34,5 km :-t tett ki, a Kapos-torok mocsarai nélkül. Siófoknál a veszprémi káptalan kétkerekű malma részére a Balaton vizét rozséból és földből épített malomgát duzzasztotta fel. A gátba szabadzúgó és kerékvezető zúgó volt beépítve. A Balaton fölös vize kizárólag ezeken keresztül volt levezethető, ezért a tó vízállásának szabályozása a molnártól függött. Ha azonban a Balaton megáradt, a két zúgó nem volt elegendő a vízfelesleg leeresztésére, a víz átszakította a gátat és áradásokat okozva zúdult le a Sió völgyébe. Vertics Ferenc vármegyei mérnök, aki kora legképzettebb szakemberei közé tartozott, 1769-ben elkészítette a „Conspectus decurcus fluvii Sió. [A Sió folyó átnézeti térképeI" feliratú mappáját, amely a Sió eddig ismert legkorábbi geodéziai felvétele. Krieger Sámuel mérnök, térképész a Hajózási Igazgatóság mérnökeként számos vízi munkálat műszaki felügyeletét látta el. Tervet készített - többek között - a Sió és a Kapós szabályozására, valamint a Balaton lecsapolására. Ez utóbbival kapcsolatban készített térképe a tó egykori állapotának forrásértékű ábrázolása. Az első, helyes adatokat tartalmazó Krieger-féle térkép 1776-ból származik és a szabályozás előtti régi állapotot tünteti fel. A térképen látható a Balaton partja nádasaival, mocsaraival, vizenyős rétjeivel. Nagy mocsarak csatlakoznak hozzá, éspedig északon a burnóti bozót (Kővágóörs közelében), a tapolcai, a szigligeti és a hévízi mocsár; nyugaton: a Zala folyó mocsarai; délen: az ormándi, keresztúri, fonyódi, ordai, a csehi és boglári berek (Virág 2005a, b). Krieger a Siót általában úgy jellemzi, hogy egész folyásában mocsaras. A Sió mocsaras voltát ezekkel indokolja: - A kiliti malom és Szabadi község között töltés van; - Sok az úszó sziget, ami akadályozza a folyást; - Az Enying felől jövő Csíkgát (Kabóka) patakkal való összefolyás helyén egészen eltűnik a víz az ingoványos növényzet alatt és csak Hídvég felett bukkan ismét elő; - A Kapóssal való összefolyás helyén akadályok vannak; - Az egész völgyön végig a malmok sok akadályt okoznak. A bajok orvoslására Mária Terézia elrendelte a káros malmok eltávolítását. Ezt 1773-ban néhány malomnál végre is hajtották, de a többi megmaradt és változatlanul a problémák forrása volt a Sió mentén. Krieger Sámuel a korábban elkészített Sió, Kapós és Balaton-vidék vízrajzi térképe (Virág 2005a, b) mellé egy latin nyelvű szabályozási tervet is megfogalmazott 26 oldal terjedelemben, amelyet 1776. július 6-án átadott a báró Sigray Károly királyi biztos vezetése alatt működő vízszabályozási bizottságnak. A Tihanyban ülésező bizottság, amelynek tagja volt az udvari kamara által nem sokkal később hajózási igazgatóvá kinevezett Joseph Walcher is, elhatározta a Balaton vízszintjének csökkentését.
