Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Istvánovics Vera: Vízpótlás és a Balaton ökológiai állapota

176 Dr. Isti'ánovics Vera Keszthelyi—medence /.?. ábra. /I és belső foszforterhelés alakulása (A) és a fitoplankton fölös P tartalmának változása (B) volna, több alga termett volna a Keszthelyi-medencében. Ebből következik, hogy amíg a Kis-Balaton Ingói-berkén átfolyik a felső tározó vize, a Zala fenékpusztai zsilipének nyári lezárása jó eszköz a medence algatermésének csökkentésére. Megfordítva: a Kis-Balatonon keresztül történő nyári vízpótlás nagy valószínűséggel rontaná a víz minőségét, mert több P kerülne a Keszthelyi-medencébe, mint amekkora a belső foszforterhelés potenciális maximuma. A felső tározón átvezetett víz az Ingói-berek kikapcsolása után is kockázat forrása, mert a redoxviszonyok romlása miatt az utóbbi nyarakon alkalmanként ott is magas volt a kifolyó foszfátkoncentráció (Istvánovics 2003). Következő alapkérdésünk (ii) az volt, hogy a vízpótlás vajon minden évszakban azonos vízminőségi kockázatot jelent-e? A nyár (július-szeptember) és a tavasz (február-április) az a két időszak, amikor az algák biomasszáját a tápanyagok korlátozzák, és így a pótló vízzel érkező tápanyagterhelés a trofitás azonnali emelkedéséhez vezethet. Először a nyári időszakot vizsgáljuk. Említettük, hogy a külső foszfátterhelés bizonyos hányada közvetlenül adszorbeálódhat a befolyók környékén, a nem adszorbeálódó hányadot az algák asszimilálják. Az OECD-modell nem tesz különbséget a két folyamat között, hiszen ott az oldott foszfor is „kiülepszik". A külső terhelés sorsa azonban másképpen is modellezhető. Golterman (1984) elképzelése szerint a külső foszfátterhelés a Freundlich-izotermámk megfelelően oszlik