Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Orlóci István: A közösségi vízgazdálkodás felé

50 Orlóci István 1720 előtt 1720-1773 kőzött 1773 után alapított település Folyók írtere 14. ábra. A településhálózat változása a folyók szabályozása következtében nagyobb a rövidülési arány (56%-os) a Körösök rendszerében, amit a Tisza (38%) és a Maros, meg a Rába szabályozott szakaszai követnek. Velük szemben a Dunán mind az átvágások számában (23), mind a meder-rövidülésben (13%) viszonylag csekély változás történt. Folyóink eróziós munkaképességének növekedése azonban nem érte el a szakasz-jellegük változását okozó szintet. Maradtak a korábbi, túlnyomóan középszakaszi jellegzetességek: a lassú kanyargó folyás, és helyi vagy szakaszos kiterjedésű erózió vagy feltöltés. Megfigyelhető egyes szabályozott szakaszokon a fokozatos hosszabbodás is, újabb kanyarulatok fejlődése, illetve a meglévők méretváltozása miatt (ami a középszakasz természetes folyamata). Károlyi (1960) vizsgálatai szerint a Tisza 1890. és 1952. között kereken 5 km-rel növelte a mai határokon belüli szabályozott hosszát. A kanyarulatfejlesztés ütemében - természetes és szabályozott állapotukban is - lényeges különbség van a folyók és egyes szakaszaik között, a hordalékmozgató energia függvényében. Somogyi (1974) kimutatta, hogy a Duna alföldi szakaszán egy kanyarulat kialakulásától annak lefüződéséig kb. 150 évre van szükség. A Tisza középszakaszán ez a folyamat legalább 300 évet igényel, de Tokaj felett még a Dunáénál is rövidebb a kanyarulatképződés időbeli ritmusa. Jelentősen változott a folyók anyagforgalma is; egyrészről a „forrás", a vízgyűjtő térszíni anyagforgalmának mennyiségi és minőségi módosulásai révén; másrészt azért, mert több hordalék maradt a vízben, illetve a mederben. Az ármentesítés előtt a folyók mérsékeltebb ütemmel egész árterükre teregették szét hordalékukat, növelve a helyi elhaló növényzetből származó anyagmennyiséget. Az ártereket feltöltő anyag nemcsak kétforrású,