Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Vízgazdálkodás a globalizálódó világban

472 Orlóci István - Szesztay Károly - Részben a Riói Világcsúcs ajánlásait követve, részben a politikai demokratizálódás vetületeként terjedőben és erősödőben van a lakossági (városi és területi) önkormányzás, ami többnyire párosul a területhasználati irányítás elveinek újragondolásával, és a fenntarthatóság feltételeinek érvényesítésével; - A növekvő számú és méretű környezeti és társadalmi válságoknak és katasztrófáknak figyelem-felhívó és figyelmeztető ereje van, ami ébren tartja a Riói ajánlásokban megfogalmazott új gazdasági világrend iránti elkötelezettséget, és megvalósításuk sürgős voltának felismerését. Hogy a fenti kétirányú valószínűségből melyik válik történelemmé, ma még nyitottnak látszik. Annyi bizonyos, hogy a kétféle jövőkép között nincs kompromiszszum, vagy feleút. Azt is tényként kell elfogadnunk, hogy a válaszút feltételei szorosan bele vannak ágyazva a környezetvédelem és a gazdasági tevékenységek ágazat-politikáiba. A döntés haj szálgyökerei azonban abba a világképbeli rétegbe nyúlnak, amit az 6. ábra a redukcionista eszmeiségnek az egységre törekvő, „generatív' világkép közötti átváltásával érzékeltet. Az is bizonyos, hogy a gazdaság és az életmód gyökeres átalakításának a szemléletváltás szükséges, de nem elégséges feltétele; a világ dolgaiban és tudományában való tájékozottság nélkülözhetetlen. Ennek felismerését tükrözi az, hogy a 2005-2014. közötti időszakot az ENSz az „oktatás nemzetközi évtizedévé" nyilvánította. 6. Néhány szó a magyar vízgazdálkodás eszmeváltásáról Európa földrajzi mozaikjának sajátos eleme, mind természetföldrajzi, mind pedig társadalmi-politikai vonatkozásban ütköző zónája a Kárpát-medence. A szélsőségesen változékony hidrológiai adottságú Magyarország területén a kontinensen a legtovább maradt fenn a természethez alkalmazkodó táj használat. A több mint ezer éve államalkotó és a természeti készleteivel gazdálkodó magyarság fennmaradásának kezdetektől elsődleges feltétele volt a folyók és ártereik több célú hasznosítása. Később, a vizek szabályozásával biztosított földművelés teremtette meg a gazdaság és a népesség gyarapodásának a feltételét, és indította el tájak átalakulásának folyamatát. A gazdasági és politikai fejlődést követve a XIX. század végén és XX. század elején változik a vízgazdálkodás iránya. Az új, nagy lendülettel induló stratégia központi eleme a vízhasznosítás volt. De a természet értékelése sem esett ki a figyelemből; Széchenyi István intette a vízszabályozókat, hogy „ne rontassék el mit a természet alkotott". A XX. század elején - amikor a magyar vízszabályozás utoléri az európai országokét (ahol viszont napjainkban a folyók többcélú hasznosítása messze megelőzi a hazait) - törvénybe foglalják a vizek minőségének védelmét. A vízgazdálkodás eszmei alapjának korszerűsítését a század második felében az 1965. évi vízügyi törvény deklarálja. Elrendeli a vízvagyonnal történő integrált gazdálkodás megvalósítását, az ágazatokkal való szerves együttműködést és a társulati intézmény felélesztésével a lakosság bevonását a vízgazdálkodási feladatok megfogalmazásába, illetve végrehajtásába. Ezek a cé-