Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)
3-4. füzet - Gayer József: A települési csapadékvíz-elhelyezés aktuális problémáiról
442 Gayer József 2.1.4 Valósidejű szabályozás. Elsősorban a meglévő (hidraulikai és szennyvíztisztítási) kapacitások jobb kihasználása iránti igény vezetett el a legfejlettebb országokban ahhoz a felismeréshez, hogy a csatornarendszerek hagyományos passzív szerepét, megfelelő körülmények között, felválthatja az aktív, vízkormányzással kiegészített csapadékvíz elvezetés. Helyi szabályozás esetén fix vagy állítható kapacitású műtárgyat alkalmaznak (mozgatható bukók, zsilipek, szivattyúk). A központi szabályozás az egész rendszerben mért és feldolgozott adatok (szintek, vízhozamok, a szabályozók helyzete, a lehullott csapadék és a pillanatnyi intenzitás stb.) valamint a fizikai törvényszerűségek figyelembe vételével, meglehetősen bonyolult algoritmusú modell alapján, távirányítással működik. Kiegészülhet csapadékradarral és előrejelző almodellel is. A vízkormányzó műtárgyak és a tározók összehangolt működtetésével elérhető, hogy csökken a befogadóba jutó szennyezőanyag tömege egyrészt a csökkenő kevertvíz kiömlés, másrészt a kiegyenlítettebb szennyvíztelep terhelés eredményeként, csökken továbbá az energiaigény, az emberi beavatkozások szükségessége és az elöntések gyakorisága. Gyakran az automatikus helyi szabályozás is megfelelő eredményt ad, azonban a teljes rendszer optimális működtetése csak központi, valós idejű szabályozással (real time control, RTC) valósítható meg. Ez képezi jelenleg az üzemeltetési technika csúcsát. A szabályozás-technika fejlődésével, a mérések pontosságának és megbízhatóságánakjavulásával újabb lehetőségek nyílnak meg. Ilyen irányú fejlesztések több világvárosban folynak. A berlini hatóságok szigorú előírásokat fogalmaztak meg a két, érzékeny városi befogadó ( Spree és Havel folyók) védelmében, mely szerint 2020-ra az átbukások mennyisége a csapadékból származó lefolyás 25%-a, és a BOI5, KOI és összes lebegőanyag terhelés az éves csapadékvíz terhelés 20%-a lehet (Schroeder et al. 2004). Berlin mintegy 9000 km-es csatornahálózata alkalmas a valósidejű szabályozásra (ATV 1995), ezért a megkezdődött nagyszabású rekonstrukció keretében ezt a szabályozást építik ki. Ennek, három részvízgyűjtőn szerzett előzetes tapasztalatai arra mutatnak, hogy, más lehetőségek mellett, a kis fenékesés miatti nagyátmérőjű csatornák tározó kapacitását jobban kihasználva a befogadók terhelésének csökkentése érhető el. Tokióban hasonló eredményeket értek el egy 21 km 2-es, kisesésű vízgyűjtőn kiépített RTC rendszerrel. A túlbukások mértéke 30%-kal, míg a BOI 45%-kal csökkent (Masahiro et al. 2004). A csatorna-tározás magasabb vízszinteket jelent, ezért az elöntési kockázat csak megbízható üzemelés mellett csökkenthető. A túlbukások még jelentősebb (70%-os) csökkenéséről számol be Schütze et al. (2004) egy 2,6 millió dolláros RTC fejlesztésnek köszönhetően, mely a számítások szerint csak egy 15,5 millió dollár költségű tározóval lehetett volna elérni. A valósidejű szabályozás alkalmazásával az EU Víz Keretirányelv célkitűzése - a vizek, így a befogadók jó állapotának elérése - is könnyebben teljesíthető, a városi szennyezőanyag terhelések csökkentése révén.
