Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Árvízi kockázat a Tisza vízrendszerében

Ar\'ízi kockázat a Tisza vízrendszerében 413 lésében bízva, haszon-kockázatot vállalt). Jelenleg a települések, illetve a lakosság nagyobb részénél hasonló a helyzet, és az állam a természetvédelem, valamint az infrastruktúra fejlesztési költségeivel vállal haszon-kockázatot. Különbözik a két korszak kockázat-szabályozási intézményrendszere; a veszélyeztetettek társulásának feladata jelenleg az államra hárul. Korábban az ármentesítést megvalósító társulatok, az addig észlelt legnagyobb árvízre vonatkozó biztonsági kritériummal közvetve elutasították a kárkockázatot. A tervgazdálkodó állam ellenben az 1%-os („száz évenként egyszeri elöntés") feltételével viszonylag nagy kockázatot vállalt, fenntartva az egyenlő biztonság követelményét, de nem szabályozva a kártalanítás rendjét. Lényeges a különbség a hidrológiai-informatikai eszköztárban és a műszaki feltételekben Ma már több-kevesebb időelőnnyel tervezhető az árvízvédekezés, valamint megvalósítható és működtethető például olyan árapasztás, amelyet Vedres István csak tervezni tudott. Altalános az egyetértés abban, hogy a Tisza-völgy lakosságának biztonságát növelni, tehát az árvízi kockázatot csökkenteni kell, de eltérőek a vélemények a hogyan-ban. A körülmények mérlegelése arra utal, hogy előnyösebb „vészkijáratott" építeni, mint a kárt elviselni, és utólag enyhíteni. A megfelelő '/^tartalékot" az alábbi feltételeket kielégítő módozatok közül indokolt kiválasztani: - a javasolt megoldás legyen alkalmas a Tisza mértékadó árvízszintjét legfeljebb egy méterrel meghaladó, vagy kisebb, de gátszakadással fenyegető árhullámoknak a nagyvízi meder biztonságos vízszállító képességének megfelelő mértékű csökkentésére, emellett - legyen szerves eleme az érintett térségek tájgazdálkodási és természetvédelmi fejlesztésének. A két funkcionális követelmény a beruházási döntés kockázatát tekintve kedvező feltételt jelent. Az esetben ugyanis, ha a jelenlegi veszélyeztetettek élete során nem következik be kàrt okozó esemény, akkor az árvízvédelmi cél teljesítése idő előttinek minősül. A második követelmény teljesítése ezt a tőke-vesztést ellensúlyozhatja. A „megfelelő tartalék" tervezésénél indokoltan fordult a figyelem az elöntések lokalizálásával és a vésztározással szerzett tapasztalatokra, de természetesen elemezték és értékelték az árvízvédelem valamennyi lehetséges módszerét, számításbavéve a vízgyűjtő külföldi területein alkalmazható megoldásokat is. Megállapították, egyrészről hogy a folyamatban lévő töltéserősítések eredményeként, valamint a hullámtér tervbe vett rendezésével a Tisza nagyvízi medre alkalmas lesz a hatályos követelmények szerinti (tehát a jelenlegi mértékadó szintekkel lefolyó) árvizek levezetésére. Másrészről arra a következtetésekre jutottak, hogy a tiszai árvédelmi töltések további erősítése, emelése valamennyi releváns szempontból előnytelen. Lényegében Vedres István ( 1830) százhetven évvel korábbi véleményével egyező következtetésre jutottak: "Magyar hazánkban sok száz ezer hold földet gyakran elöntenek az áradó folyóvizek,. . . .mellyek több miliomnyi kárt okoztak. ... és e mellett sokak, - ha magyar országban említeni nem szégyen - az éhség miatt nyomorultan elhullottak! "