Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Orlóci István: A közösségi vízgazdálkodás felé

A közösségi vízgazdálkodás felé 31 tervszerű kapcsolat. Másfelől az igényeket kielégítő gazdasági (folyó- illetve területhasználati) tevékenységek szándéktalan hatásaként - externalitások révén - változnak a folyó közvetett társadalmi szerepét érvényesítő környezeti folyamatok. Viszonylagosan kis mértékű beavatkozások esetén - a természeti folyamatok meglehetősen nagy biztonsági tartalékai miatt - a különféle tulajdonságok és funkciók közötti belső kapcsolatok rejtve maradnak. Amikor azonban a beavatkozások száma és mértéke egy küszöbértéket meghalad, a víz hatásközvetítő szerepének következményeit burkoló biztonsági tartalékok előbb fokozatosan, majd többnyire hirtelen kimerülnek (tapasztalható volt ez hazánkban is, a kisebb folyókon), és a vízrendszerben végzett minden beavatkozás halmozódva befolyásolja a környezeti, táji folyamatokat. A természetes táj energiaforrása a Nap sugárzása, anyagmérlegének pedig a növény- és az állatvilág a meghatározó tényezője. A folyamatok vízháztartási eredője a térszín vízmérlege: a ciklikusan változó többletek és hiányok a felszíni és a felszín alatti vízrendszerek pótlásával-megcsapolásával szabályozzák a táj anyag- és energiaforgalmát. A víz sokrétű ökológiai szerepéből kiemelkedik az a készsége, hogy kölcsönhatású kapcsolatot teremt a szomszédos tájak között, és regionális kiterjedésű egységbe foglalja a tájfejlődési folyamatokat. Az ökológiai folyamatok lényegi - természetes - sajátossága a folytonos mozgás és változás. A tájegység átalakulása a váltakozó irányú és ütemű ingadozások dinamikus eredőjeként általában négy fejlődési szakasznak a ciklikus ismétlődésével valósul meg. A rendkívüli események (szárazság, vagy pusztítás, stb.), illetve a természetes elöregedés miatti kreatív pusztulás szakaszát követően a természeti adottságok és az emberi beavatkozások által meghatározott energia-, tápanyag- és vízellátottsághoz legjobban alkalmazkodó maradvány vagy telepített élő szervezetekkel indul meg az ökológiai megújulás. Ezt követi a véletlen tényezőktől jelentősen befolyásolt „élettér kihasználási" szakasz, amelyben a leggyorsabban szaporodó és terjeszkedő szervezetek válnak dominánssá. Ezek közül a körülményekhez leginkább alkalmazkodók és azt (mikroklímát, tápanyag-ellátást) kedvezően befolyásolók hozzák létre az esetenként a klimax szintig fejlődő konszolidált élőközösséget. A térben és időben megközelítően azonos típusú élőhelyeknek, illetve szervezeteknek az anyag-, valamint az energia-forgalommal összekapcsolt mozaikja a táj, amely földrajzi kiterjedésében ritkán azonos a vízgyűjtőterülettel. Emellett mind a két területi egységtől lényegesen eltérnek az emberi cselekvéseket meghatározó gazdasági, valamint igazgatási intézmények körzetei. Ebből következik, hogy minden tervet mind a négy területre kiterjesztve egyeztetni és értékelni kell. A felszíni és felszín alatti vízrendszereket nagyobb vízföldrajzi egységbe foglaló alluviális medencék, illetve a folyóvölgyek ökológiai tényezőiről, elemeiről, és a kapcsolatokról a 3. ábra ad vázlatos képet. Ez a rendszerezés három főbb sajátosságot hangsúlyoz: A hosszabb távlatú fejlődést meghatározó tényezőként emeli ki a földtani