Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A vízkárelhárítás rendelkezéseinek nyomon követése . 297 Új és részletekbe menő műszaki szabályozással 1723-ban III. Károly decretuma rendelkezett „A csatornák berendezéséről", vagyis arról, hogy a hajózható folyóvizeket különféle csatornákkal és árkokkal kell ellátni. Mária Terézia volt az, aki - vízhasznosítási célokból - elrendelte a káros malmok megszüntetését, épp árvízvédelmi okokra hivatkozva; „mivel a víz gyorsabb lefolyása akadályoztatva van általuk", emellett a malmok a mellettük lévő területeket is elposvá­nyosítják, mocsarasítják. (1751.) Ugyancsak 1751-ben került sor a Vág folyó Galgócz mezőváros melletti régi med­rébe történő visszavezetéséről, mivel „semmi veszély vagy sérelem nem származik, ha a régi medrébe visszavezettetik." A későbbi vízitársulatok jogi szabályozása alapjának tekinthető az 1807. évi V. t. cz., mely kimondta, hogy „az együttesen érdekeltek többsége a folyók ártalmas kiáradá­sainak elhárítására szükséges vízi műveket saját költségükön elhatározzák; az ezen mun­kákat társulatába belépni nem akaró birtokosokat a rájuk eső költségek hordozására kényszeríteni nem lehet". A törvénycikk arról is rendelkezett, hogy a többi földesúr szabadságában áll azon­ban - a törvényhatóság előzetes beleegyezése esetén - hogy a munkát saját költségükön elvégezzék és ha a munkálat sikerül, annak az új műből eredő hasznát zár alatt tarthas­sák azokra nézve, akik a rájuk eső részhez nem járultak hozzá, addig, amíg a ráfordított költségeket ki nem egyenlítik. A Sárvíz folyót szabályozó csatornák és a töltések fenntartásáról és javításáról 1827-ben úgy rendelkeztek, hogy részletes szabályok jelentek meg a csatornákat és gá­takat érintő károk és a károkozás rendezéséről és a károk helyreállításáról egyaránt. Szervezési jellegű az a törvénycikk (az 1840. évi IV. tv. cz.), mely a Duna és egyéb folyamok szabályozásáról szól. Kimondja, hogy Buda és Pest városainak és azok szom­szédos vidékének az elemi viszontagságok elleni biztosítására, Országos Választmány jön 1ère. Még ebben az évben az 1840. évi X. t. cz. rendelkezett a vizekről és a csatornákról. Első ízben mondta ki alapvető tilalomként, hogy „a vizeknek természetes lefolyását és lefolytatását másnak kárával akármely módon és alakban gátolni és akadályozni tiltatik." A Dunát a Tiszával összekötő csatorna létesítéséről, használatáról az 1840. évi XXXVIII. t. cz. intézkedett. A csatornát, annak vizét, partjait az azt építő társaság tulaj­donába adta; azt is kimondva, hogy a legelés, a kikötés, a járás-kelés, a víz bármi néven nevezendő használata csak a társaság beleegyezésével történhet. A csatornák építése végett létesítendő kölcsönről külön törvény intézkedett. Az 1867. évi XIII. t. cz. szerint külön zálogjog mellett, 50 évre 60 millió ezüst forintnyi köl­csönt vett fel az illetékes minisztérium. Kifejezetten a belvizek levezetésével kapcsolatos törvényt fogadtak el 1874-ben. A XI. t. cz. még a belvizek fogalom meghatározását is megadta, ugyanakkor előírta a mun­kák végzéséhez szükséges hatósági engedélyek beszerzését is. ,,Az önhatalmilag előállított művek közigazgatási úton - panasz esetében - eltávo­lítandók és a költségek, továbbá pénzbírság megfizetését vonják maguk után „ - rendel­kezik a jogszabály. Nem engedélyköteles munka a szántás és fogasolás által a barázdában való vízle-

Next

/
Oldalképek
Tartalom