Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

3. füzet - Philipp István: Az árvízvédelmi földművek viselkedése

Az árvízvédelmi földművek viselkedése 487 - nagy kohézió, - jó bedolgozhatóság (tömöríthetőség). Az építési anyag vízzárósága az átázást nehezíti meg. A térfogat állandóság azért fontos, mert a nem térfogatállandó, tehát kiszáradáskor zsugorodó talajok megrepedeznek, a viz útját a töltésen át megkönnyítik, a csúszólapok kialakulását elősegítik, igy a töltés oldalának megcsúszását, leszakadását okozhatják. A nagy kohézió elősegíti azt, hogy a többé-kevésbé átázott töltés meredekebb rézsűben tudjon megállni, tehát a csúszások kialakulásának egyik főellenszere, a töltés állékonyságának egyik biztosítéka. A jó bedolgozhatóságot, tömöríthetőséget ezért követeljük meg a töltések anyagától, mert a tömörség előfeltétele a vízzáróságnak. Nem szabad árx'izvédelmi töltést építeni: - tőzegből, amely kiszáradáskor eredeti térfogatának felére is összeeshet, és ezzel jelentős töltésülepedést okoz. Benne a korhadás folytán járatok keletkeznek, amelyek utat nyitnak a beszivárgó víznek. Mindezeken felül a víz hatására meglágyul, s a töltés szétfolyását idézi elő, - folyós homokból, mert a víz hatására folyóssá válik, száraz állapotban a szél is megbonthatja s nem vízzáró. - szikes és szurkos (fekete) anyagból, mert nem térfogatállandók. A szikes anyagok elnedvesedve folynak, a szurkos anyagok viszont száraz állapotban olyan kemények, hogy az anyaggödörből kitermelt rögöket a töltésbe építve, nem lehet a szükséges tömörséget aprítással előállítani. Képlékeny állapotban beépítve, kiszáradáskor erősen zsugorodik és repedezik (Tápay-Szalay 1954). A tudomány fejlődésével a töltésszivárgás káros hatásainak megelőzésére a különböző elméletekkel számítható permanens szivárgási görbe kialakulását tételezik fel (Siko 1949). Schaßernak (1917) szivárgási görbéje a vízfelöli rézsűnek az árvízszint metszéspontjából indul (belépési pont) és mivel felülről domború lapos a görbe, folytonos eséssel halad a mentett oldali rézsű felé, melyhez a kilépési pontban érintőlegesen csatlakozik. Casagrande ( 1934) viszont kimutatta, hogy a potenciál elmélet miatt a „belépési pont"-ban a szivárgási görbe a rézsűre merőleges. Schmied (1928) nem kevesebb, mint 100 kísérletet végzett különféle szelvényű gátakra, nagyobbrészt át nem eresztő alapon nyugvó 21 féle, részben egynemű, részben kevert földanyaggal. Eszlelte az átszivárgási időt és az átszivárgott vízmennyiséget, továbbá azt az időt, amely eltelt az átszivárgásnak a szárazfelöli oldalon való jelentkezése és a gát deformálódásának megindulása között. Kísérleteiből számos értékes eredménye jutott. Ezek közül a legfontosabb az, amely azt mondja ki, hogy adott anyag esetén minden egyes keresztmetszeti alaknak egy bizonyos meghatározott átszivárgási idö felel meg, ami annyit jelent, hogy a helyes szelvényt kísérlettel egyértelműen meg lehet határozni. Meghatározta a szivárgási görbét, mely a vízszintből indul ki, szárazfelőli 1:2 rézsüt a vízmagasság 1/4-ében (0,25 h) metszi, éspedig összetett (padkás) szelvénynél is. Laposabb részüknél ez a magasság nő, mint Schaffemak, Casagrande és Pavlovszky képletei szerint is. l:4-es rézsűnél 0,45 h, l:6-osnál 0,6 h. Kísérletei alapján két jó elrendezést is ajánl: padkás trapéz-szelvényt, ha a padka ma-