Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)
3. füzet - Philipp István: Az árvízvédelmi földművek viselkedése
478 Philipp István gassága a vízmagasság felénél nagyobb, illetve trapéz-szelvényt, a levegőfelöli oldalon lapos rézsűvel. „Ha valamely többé-kevésbé vízáteresztő földgát vizet tart, a következő fizikai folyamat megy végbe testében: bizonyos idő múlva a gátnak a vízszint alá eső része átnedvesedik, majd a száraz felé eső oldalon a térszinttől számított bizonyos magasságig a víz kezd szivárogni a rézsűből: azaz a töltés alsó részében lassan áramlik a víz a száraz felé. Azt a teret, amelyben az áramlás történik a töltésben, a kísérletek és megfigyelések szerint felülről egy, a vízszintből kiinduló görbe felület határolja, amely a szárazfelőli rézsűbe fut érintőlegesen bele a térszint feletti ú.n. kilépési magasságban. Keresztmetszetben vizsgálva â dolgot, egy görbe vonal határolja felülről a mozgásban lévő vizet, amely a vízszintből indul ki és a szárazföldi rézsüt egy pontban érinti. Ezt a vonalat szokták szivárgási görbének nevezni. A töltés testében ez alatt a vonal alatt a föld mozgó vízzel teljesen telítve van, az összes pórus tele van vízzel és minden pontban bizonyos hidraulikai nyomás uralkodik, amely nagyobb, mint az atmoszférikus és a szivárgási görbe felé csökken, a görbe pontjaiban éppen egyenlő vele. A töltéstestnek a szivárgási görbe fölött lévő részében is van víz. Bizonyos magasságig a pórusok itt is tele vannak vízzel, és ez a víz is mozoghat, mindazonáltal itt a nyomás minden pontban kisebb, mint az atmoszférikus: a víz, mint kapilláris víz van jelen. A kapilláris vízréteg vastagsága a talaj szemcsenagyságától függ, lehet néhány deciméter, vagy néhány méter is. A kapilláris vízréteg felső határa teljesen olyan alakú, mint a nyomás alatt mozgó vízréteget határoló szivárgási görbe és vele párhuzamos.... A nyomás alatt álló és a kapilláris vízréteg között természetesen nincs valóságos választófelület, mert a talaj a szivárgási görbe alatt is és felette is tele van vízzel és ez a víz mozog, bár különféle külső erőknek hódolva. A szivárgási görbe tehát valójában egy nívógörbe, amelynek pontjaiban a nyomás az atmoszférikussal egyenlő.... Az árvédelmi gátak csak időszakosan és csupán több, kevesebb ideig, napokig, vagy hetekig vannak kitéve víznyomásnak. Ennélfogva csak azt a követelményt kell kielégíteniük, hogy bizonyos mértékadó víznyomásnak egy bizonyos ideig úgy tudjanak ellenállni, hogy a szivárgás a száraz felőli oldalon meg ne kezdődjék, vagy ha megkezdődik is, olyan csekély mértékű legyen, amely a gát állékonyságát nem veszélyezteti. (Mértékadó víznyomáson azt a víznyomást értjük, amely a tartósságát is figyelembe véve, átszivárgás szempontjából a legveszélyesebb. Ez rendszerint nem azonos a legmagasabb vízálláshoz tartozó víznyomással.) " Schaffernak (1917) részletes beszámol 1915. évi, a szivárgási görbe meghatározására vonatkozó kisminta kísérletéről és számítási módszeréről. Megvizsgálta az 1890es években szabványosított hazai mintakeresztszelvényeket és megállapította, hogy a dunai „alacsony padkás" szelvényeknél a szivárgási görbe kilép a szelvényből és ezek határvonalát több helyen metszi. Jónak találja viszont a tiszai „magas padkás" szelvényeket. A kísérleteit vízzáró altalajon épült keresztszelvénnyel végezte. Sikó ( 1949) szerint annak a kérdésnek az eldöntésnél, hogymilyen hosszú legyen egy egyébként alkalmas alakú gátkereszetszelvény alapja (L), hogy a gáttesten a víz egy bizonyos idejű (T) és magasságú (//) árvízkor vagy egyáltalában ne szivároghassák át, vagy ha átszivárog is, az átszivárgás elhanyagolhatóan kicsi legyen és a gát állékonyságát ne veszélyeztesse, csak az évszázados nemzetközi tapasztalatokra, a
