Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)
3. füzet - Fleit E.-Bálint M.: A tiszai üledék és halak nehézfémtartalma a 2000. évi szennyezések után
A tiszai üledék és halak nehézfémtartalma a 2000. évi szennyezések után 365 A hivatalos állásfoglalások szerint a borsabányai gátszakadás következtében mintegy 20 000 tonna zagy került a Tisza vízrendszerébe, melynek átlagos fémtartalma elérhette a néhány százalékot. Ez a mennyiség 1-100 négyzetkilométeres üledékfelszínt képes elszennyezni, függően a tényleges fémtartalomtól (amelyre vonatkozóan csak becslésekre hagyatkozhatunk), illetve a szennyezőanyagok levonulásának gyorsaságától, kiülepedésétöl, hullámtéri lerakódásától stb. Mivel a bányazagyokban a jellemző részecske méret a 20-300 цт tartományban mozog, ezért valószínű, hogy a zagy nagyobb mennyisége le-, illetve kimosódott a primer ülepedési zónákból, s onnan nagy távolságokra transzponálódott. A finom részecskeméret ugyanakkor arra is utal, hogy a zagyban lévő káros nehézfémek biológiai hozzáférhetősége magas, mivel a kirakódott, üledék és növényi felszíneken adszorbeálódott szuszpenzió a vízi élőlényekbe könnyen bejuthat, legelés, szűrés vagy közvetlen felvétel (halak esetében a kopoltyú) útján. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a borsabányai haváriát megelőzően érintetlennek tekintett Felső-Tisza-szakasz mederüledékét és árterét nagymértékű toxikus nehézfém terhelés érte. Ez a jövőben a szennyezőanyagok krónikus ökológiai és közegészségügyi hatásai miatt jelentős, hosszan ható következményekkel járhat. A Szamos esetében akut és krónikus hatásokkal egyaránt számolhatunk, míg a felső-tiszai folyószakaszon a krónikus hatások kerülhetnek előtérbe, amennyiben a szennyezések folytatódnak, illetve a lerakódott szennyezöanyagokat az áradások szakaszosan lejjebb sodorják. A Szamos-torkolat alatti 7Isra-szakaszon ( Vásárosnamény alatt) mindkét szenvezőanyag hullám, egymásra épülve fejti ki kedvezőtlen ökológiai hatásait, függően a már említett transzport és felvételi folyamatok tényleges lefolyásától. 4. Nehézfém mintázatok a tiszai halakban A halak bizonyos elemfajtákat függetlenül azok káros, vagy biológiailag szükséges mivoltától testük szöveteiben különböző mértékben halmoznak fel. Ez a felhalmozás aktív felvétellel, vagy passzív folyamatok (pl. diffúzió) segítségével is megtörténhet. Egyes halfajokban, különösen a ragadozókban a bioakkumuláció folyamata — azaz a táplálékhálózaton keresztül történő többszörös felhalmozódás - segítséget nyújthat azoknak a rejtett expozícióknak a felderítésében, amelyeket a jelenlegi vízminőségi észlelöhálózat az alkalmazott mintavételi gyakoriság és módszerek miatt nem minden esetben képes kimutatni. A Tiszában élő halak szöveteikben őrzik az elmúlt időszak szennyezőanyag hullámainak hatását. A méréseink során a cél az volt, hogy a tiszai vízrendszerben a krónikus nehézfém expozíciónak leginkább kitett élőlénycsoportokban (így pl. halakban és táplálékszervezeteikben) a nehézfém mintázatokat (a biológiailag felhalmozódott nehézfém koncentráció eloszlást a térben) megismerjük, és összevessük a különböző (alsó, közép és felső) tiszai folyószakaszokon mért biogén koncentrációkat a hossz-szelvény mentén. Megjegyezzük, hogy az általunk mért halállományban egyetlen olyan esetet sem regisztráltunk, amelyben a hatályos hazai 17/1999. (VI. 16.) EüM. rendeletben megszabott
