Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)
2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
316 Török Imre György tott, korszerűsített vízgazdálkodási rendszer igénybevételét javasoltuk és használtuk fel. Mondhatom, hogy nagyon izgalmas művelet volt ez és mint a projekt menedzsere és a védelmi munkák irányítója is izgatottan kísértem figyelemmel ezen munkálatokat. 870 000 m 3 hígítóvizet fogadott a Száraz-ér Romániából és kellett ezt a mennyiséget oly módon szabályozva az ún. keveröszelvénybe továbbítani Tótkomlós fölött, hogy a megfelelő hígítással a Száraz-ér további szakaszán, vagyis a Sámson-Apátfalvi-föcsatornán Békéssámson, Makó-Rákos érintésével határértéknél alacsonyabb koncentrációra hígítva a szennyezett víz a Marosba vezethető legyen. A vízkormányzó zsilipek kezelése a vízhozam mérések és vízminőségi ellenőrzések megszervezése nem volt egyszerű feladat. A műveleteket dokumentáló naplók tanulsága szerint azonban sikeres volt ez a beavatkozás és közel 200 000 m 3 környezetre ártalmas, forró, nagy sókoncentrációjű, magas fenol és ammónium tartalmú termálvizet sikerült lehűteni és felhígítva a területről eltávolítani úgy, hogy annak útvonalán, valamint a Marosban ne következzen be környezeti károkozás. Szakmailag érdekes, szép és sikeres munka egyúttal minősítette a rendszer életképességét. A Száraz-ér műszaki rehabilitációja csupán egy lépés volt, egy lehetőség megteremtése. Egy nagyon elvadult, működésképtelen rendszer helyrehozása és átalakítása egy többcélú vízgazdálkodási rendszerré. Működni igazán akkor fog, ha karbantartására mindenkor lesz megfelelő forrás és a rendszeren való víz áramoltatására lesz fizetőképes kereslet. Bizonyára mindenki azt váija most, hogy Battonyától Tótkomlósig, sőt azután is egész évben folyjon a víz a Száraz-érben. Nos belvízkor erre bizonyára sor kerül, hiszen a román féltől 0,6 m 3/s vízhozamot kötelezettségünk is fogadni a határszelvényben. Száraz időszakban azonban a Száraz-érben csak vásárolt, vagyis a román félnek a vízszolgáltatás ellenében kifizetett térítési díj fejében érkező vízhozamra lehet számítani. Éppen ezért a soron következő hónapok, évek feladata megteremteni azt az anyagi fedezetet, amely a Száraz-ér minimális, ún. ökológiai vízhozamának (0,1-0,2 m 3/s) megfelelő víz biztosítására vonatkozik. Bízom benne, hogy bizonyos források megnyílhatnak. Máris öntözési igényekkel találkozunk, talán a természetvédelem, a települési önkormányzatok is rendelkeznek némi lehetőséggel. A létesítmény minden esetre képes teljesíteni a belvíz elvezetése mellett a vízpótlási feladatokat is. Korszerű, európai mércével mért vízgazdálkodás jövőképe rajzolódik ki a szemünk előtt, amely mind a káros vizek elvezetése, mind pedig a vízhiányos időszakban való vízpótlás lehetősége tekintetében alkalmas rendszert biztosít.