Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A Száraz-ér története 313 Miről is volt itt szó? Ezen az útvonalon összegyülekezett belvizeket kellett levezetni, valamint a XIX. század vége felé megalapított mezöhegyesi cukorgyár vízellátásáról kellett gondoskodni. A Száraz-ér medrének rendezésével és szabályozó zsilipéinek, valamint szivattyúállásainak megépítésével kiépített rendszer akkor európai mércével is igen korszerűnek volt mondható. Bár ez az „európai mérce"-szóhasználat talán nem is igazán helyénvaló, hiszen abban az időben a magyar vízszabályozási tudomány és gyakorlat Európa számára is példamutató volt, és sokan Magyarországra jártak tanulni, ill. jártasságot szerezni. Nem hinném, hogy manapság a tudomány és a gyakorlat terén nagyon le volnánk maradva, csupán lehetőségeinket az anyagiak korlátozzák. A száraz-éri program a cukorgyári vízpótló rendszer kialakításával az A, B, C, D, E, F, G-zsilipek (/. ábra) megépítésével nem fejeződött be. Tudni illik, hogy a Szárazér Battonyától Tótkomlósig még egy mederben folyik, azonban Tótkomlós határában kétfelé ágazik, követve a természetes útvonalat, részben Tótkomlóson keresztül Békéssámson felé, illetve Tótkomlóstól dél—nyugat irányban Földeák felé és folytatólagosan a Száraz-ér-Porgányi mederben a Tisza felé. Az északi ág tulajdonképpen a régi Hajdú-völgy, Hajdú-ér irányában igyekszik, míg a déli ág a Maros újabb folyása felé Vásárhely alatt közelíti meg a Tiszát. Az 1900-as esztendők számos katasztrofális belvize tette indokolttá a két ág folyamatos bővítését, szabályozását és egyre jobban az úgynevezett Sámson—Apátfalvi-főcsatorna kiépítését, amely egyrészt a A/aro.s-hordalékkúp övcsatornájaként, másrészt a belvízrendszer fö ütőereként működhet Apátfalvánál viszonylag magas szinten betorkollva a Marosba. Sok évtizedes munka eredményeként épült meg ez a rendszer és mellékesen a belvízcsatornaként felújított Száraz-ér-Porgányi-csatorna is. A Porgány-ér torkolatában a Tiszához csatlakozva 1880-as években már zsilip és szivattyútelep épült, melyet később 1888-ban megszüntettek, a kis-tiszai zsilipösszeomlást követő riadalom miatt. Mégis ez a többágú rendszer folyamatosan működött és fejlődött. Igazán azonban soha sem épült ki a belvízelvezetés igényeinek megfelelően, vagyis egy általános hidrológiai számításokkal alátámasztott igényszintnek soha sem tudott megfelelni és mai nap sem felel meg. Ennek oka, hogy igen nagy léptékű műszaki munkáról van szó, amellyel nehezen vethetők össze a kármentesítési, ill. gazdálkodást elősegítő eredmények és mindig csak a vízelvezetés került a reflektorfénybe és ritkábban a vízpótlás. Az 1940-es, 1960-as évek belvizei azonban katasztrofális pusztításokat okoztak a térségben. Számos fénykép, leírás bizonyítja, hogy a Száraz-ér és mellékcsatornáinak rendszerében hídrobbantásokra került sor és hónapokra öntötte el a belvíz a térséget. Éppen ezért időről-időre fellendült a fejlesztés ügye és sok részmunka elvégzése után azt lehet mondani, hogy kialakult a Sámson-Apátfalvi-főcsatorna és az ehhez kapcsolódó belvízrendszer, egyúttal az aradi vízkivétellel a mezöhegyesi cukorgyárnak való vízszolgáltatással ennek a rendszemek egy részén a vízpótlás műszaki lehetőségei is megteremtődtek. A magyar vízgazdálkodás történetében ugyanúgy mint az ország történetében más területen is az első világháborút követő ceruzával rajzolt országhatár kialakítás új helyzetet teremtett, elmetszette a vízgyűjtő területen a vízfolyásokat, a természetes hidrológiai határokra alapuló országhatárokat megváltoztatta. Ezáltal a nemzetközi együttműködés keretében kellett a vízgazdálkodási feladatokat végrehajtani. A trianoni békeszerződés bizonyos értelemben kereteket szabott a határokkal osztott vízgyűjtő