Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

1. füzet - Hajós Béla: Vízfolyások szabályozása a XXI. században

Vízfolyások szabályozása ci XXI. században 13 dúsban kinőtt aljnövényzetet kell megritkítani. Helyesen szabályozott mederben a fenntartási kotrás legfeljebb helyenként, majdnem pontszerűen lehet indokolt, az is esetleg évtizedenként. Jól telepített kísérő fásítás esetén kaszálásra nincs szükség legalább is a kis- és középvízi part zónájában. A vízfolyásrendezések lehetőségeit nem kismértékben befolyásolják a mindenkori érvényes jogszabályok. Ezek között máig is legjelentősebb a vízügyi, ill. a földvédelemről szóló törvény. Ez utóbbi jogszabály, a mezőgazdasági területek védelme érdekében korlátokat emel minden mezőgazdasági müvelés alatt álló terület más célokra való felhasználása ellen, sőt, a müvelhetővé tehető földek bevonását is célozza. Ennek a szigorú követése is oka annak, hogy a vízfolyások mellől eltűnik, vagy részben már el is tünt a kísérő vegetációs sáv, amely sajátos és hasznos életközösségeknek volt lakóhelye. Ezzel szemben áll a vízveszélyes és egyéb okok miatt gazdaságosan nem művelhető területek müvelésből történő kivonásának szorgalmazása. A vízfolyások rendezése alapvetően a termőföldek védelmét szolgálja, hiszen a vízrendezés a mezőgazdasági művelési lehetőség egyik alapfeltételét teremti meg. A feladatok végrehajtásahoz terület kell a meder és a környező élö sáv mellett, ahol a vízfolyás kezeléséhez nélkülözhetetlen, műszaki tevékenység folyhat. Ahol még lehet, meg kell őrizni természetes állapotában a vízfolyás környezetét. Ha netán a termelés már elfoglalta annak nagy részét és a beavatkozások elpusztították, vagy most pusztítják az életközösségeket, ott sürgősen intézkedni kell a helyreállításról. A vízi élővilágra nagy veszélyt jelent a kommunális, ipari és mezőgazdasági eredetű szennyezés. Alig található vízfolyás, amelynek vize tiszta volna. Sok, hajdan ivóvíz minőségű patak felső szakaszának a vize is szennyezett. A vízgyűjtőn megjelenő és a befogadó vízfolyás felé haladó szennyezések csökkentése érdekében foglalkozni kell a vízgyűjtőn teendő intézkedésekkel is. Összefoglalásként néhány általánosnak tekinthető megállapítást tehetünk: — az ember megjelenése óta a Földön minden társadalom megteremti a maga igényeit természeti környezetével szemben, és lehetőségeinek keretei között azokat ki is elégíti; ezeket a kereteket itt a legtágabban kell értelmezni: műszaki tudományos, gazdasági és technikai vonatkozások összességeként; — a vízfolyásrendezéssel szembeni társadalmi igények minden civilizációban jelentkeztek és ezek a maguk idejében a dolog természetéből adódóan, törvényszerűen korszerűek voltak; — a népesség növekedésével, a civilizáció fejlődésével az igények változtak, társadalmi kategóriaként jelentek meg, időről időre nagyobbrészt meghaladottá téve valamely korábbi időszak igényeit és gyakorlati megoldásait; — az igények mind sokrétűbbek, egyre ellentmondásosabbak lettek, így valamilyen szinten való realizálásuk egyre inkább kompromisszumként valósult meg; — az anyagi technikai lehetőségek bővülése növekvő számban hozta létre a technokrata, az ökológiai egyensúlyt sértő, kedvezőtlen irányba befolyásoló megoldásokat. A mezőgazdaság területén jelentkező igények, termelés növekvö követelményei fokozatosan háttérbe szorították a természet, a táj egységének, a szárazföldi és vízi élővilág életfeltételeinek biztosítását, amelynek következményei megjelentek a vízkár-elhárítási tevékenységben is.