Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

1. füzet - Kozák Miklós: A vízerő-hasznosítás jelene, jövője, a társadalom és a környezet védelme

A vízerő-hasznosítás jelene, jövője, a társadalom és a környezet védelme 129 létre! Az intenzívebb kalorikus bázisú nyersanyagtermelés pedig alig 150 éves múltra tekint vissza, és a feltárt kalorikus nyersanyag források alig 100 évre elegendőek. Filozófustól idézzük a következő - idevonatkozó - elgondolkoztató sorokat: „A világrendszer nemcsak mérhetetlenül ostoba és önpusztító, hanem égbekiáltóan igazságtalan is. Németország energia felhasználása évente 158 TJ, míg Egyiptomé 22 TJ. A világ népességének leggazdagabb 10%-a annyi természeti erőforrást használ el és annyi szennyező anyagot bocsát ki, hogy a föld bioszférája rögtön elpusztulna, mihelyt a fennmaradó több mint ötmilliárd ember is ugyanolyan módon és szinten lakna, autózna, légkondicionálná magát, utazna, fütene, stb., mint az északi félteke gazdag országainak lakói. " (Endreffy Z.). Tegyük ehhez hozzá, Németország 33%-kal több energiát használ el és ennyivel több szennyezöanyagot bocsát ki. mint az egész Afrika (1998). És történik mindez az új évezred küszöbén, amikor egyenlő emberi jogokról, demokráciáról, globalizációról beszélünk! Esztelen harc folyik tehát, hogy földünk évmilliók alatt létrejött, sohasem pótolható nyersanyag bázisát mielőbb - néhány emberöltő alatt — elpusztítsuk. A pusztítók között is önzö versengés folyik „aki kapja, marja" alapon. Aztán, hogy e „lucullusi lakoma" után mi lesz-senkit nem érdekel. Mindennek nevezhetjük ezt, csak a „homo sapiens"-re eddig oly jellemző bölcs előrelátásnak nem! Vajon nem jogos-e a kérdés, hogy az EU és az azzal konform magyar energiapolitika azon irányelvei, melyek az energiaféleségek között az „esélyegyenlőséget" és/vagy a ,,versenyképességet" hangsúlyozzák, nem vezetik-e félre az egész emberiséget, mivel ez a versenyszemlélet teljesen szemfényvesztő, mert figyelmen kívül hagyja a kővetkező tényeket: - A kalorikus nyersanyagbázisú energiatermelés - térítés nélkül - totálisan, örökre, és szédítő ütemben semmisíti meg földünk kimerülöben lévő pótolhatatlan kalorikus nyersanyag bázisait, melyeket szennyező — mérgező hulladékká alakít át; - E nyersanyagok (szén, olaj és földgáz) számos létfontosságú iparág számára nélkülözhetetlenek. Érdekel-e valakit, hogy ezek hiányában mi lesz közeli utódainkkal? - Elégetésükkel a légkört salak és pernye hulladékai pedig a talajt és ivóvízbázisainkat szennyezzük, mérgezzük. Hogyan kell hát a különböző energiafajták között a nyomatékkal hangoztatott „esélyegyenlőséget" és „versenyképességet" értelmezni, amikor az egyik termelési mód végleg elpusztít, eltüntet egy sohasem pótolható, vészesen fogyó nyersanyagbázist, míg a másik (vízenergia) „örökösen" újratermelődik a természeti folyamatok során? Ez a termelési mód a „fenntartható fejlődés " alapelveinek nem felel meg! Nemcsak elgondolkoztató, de nagyon is sajnálatos, hogy ennek a jogos aggodalomnak nyoma sincs sem az EU-2000-ben (EE 1998), sem az ennek megfelelő magyar dokumentumban (Szergényi 1999). Egyetlen szóval sem említik, hogy a kalorikus energiakészletek a kimerülés felé közelednek, és mi lesz, ha ez elfogy? Mintegy 25 évvel ezelőtt azt sugallták, hogy a magfúziós energiatermelés kb. 20-30 év múlva várható, tehát napjainkra. Ma ezt, a XXI. sz. végére jósolják (EE 1998). De ki vállalhat ezért