Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
3-4. szám - Istvánovics V.-Somlyódy L.: Az ökológia, a természetvédelem és a vízgazdálkodás kapcsolata
532 Istvánovies V,— Somlyódy L. Az ökológiai rendszer válaszainak előrelátásában a legnagyobb bizonytalanságot az jelenti, hogy meglepetések bármikor előfordulhatnak, hiszen a fajok és az ökológiai rendszer egésze a fizikai objektumoktól eltérően adaptívak, bármikor új tulajdonságokra tehetnek szert. A meglepetések leggyakoribb típusa olyan új faj hirtelen megjelenése, vagy éppen valamely kulcsfaj eltávolítása, amely a rendszer teljes működését lényegesen megváltoztatja. A mérnök számára az ökológiai rendszerek működésébe épített inherens meglepetés lehetősége a legnehezebben „emészthető" és biztosan a legkellemetlenebb vonás. Jó példa erre egy szubtrópusi cianobaktérium hódító útja (Padisák 1997). A Cylindrospermopsis raciborskii N2-kötö, fonalas cianobaktérium. A századfordulón még indomaláj fajnak vélték, ma az északi szélesség 50. és a déli szélesség 30. foka között igen sokféle élőhelyen gyakori. A C. raciborskii a trópusi Afrika mély tavaiban fejlődött ki. Ez a még mérsékelten invazív faj juthatott Indonézia és Közép-Amerika néhány tavába. Ausztrália szélsőséges vízjárású folyói jelenthették a cianobaktérium másodlagos evolúciós központját. A néha csaknem teljesen kiszáradó, máskor hatalmasan megáradó folyókban a túlélés új képességek kifejlesztését követelte: eredeti környezetében a cianobaktérium alig termelt spórát, a szélsőséges ausztrál vízjárást nagy mennyiségű spóra termelésével élte túl. Egyszersmind ez az új képesség lehetett az a tényező, amely inváziv képességét megsokszorozta. Ausztráliából valószínűleg vándorló vízimadarak hurcolták az 1930-as években Indiába és a Kaspi-tenger északi területeire. Innen vízimadarak és folyók közvetítésével terjedhetett tovább. Az 1950-es években már al-dunai mellékágakban is azonosítják. 1975—1980 között megjelenik a Szelidi-tóban, a Tiszában, a Dunában és mellékágaiban, a Zámolyi-tározóban és számos más vizünkben. A Balatonban először 1978-ban figyelik meg; négy évvel később minden korábbinál kétszer nagyobb tömegprodukciót hoz létre. Először alakul ki eutróf tavakra jellemző algabiomassza a tó keleti medencéiben. Bár a terheléscsökkentés hatására a Balaton vízminősége 1985 óta jelentősen javult, 1994 meleg nyarán a C. raciborskii csaknem annyira elszaporodik, mint a beavatkozások előtt. A faj az 1990-es évekre Eszak-Németországig jut - ez újabb meglepetés, hiszen csírázási és növekedési hőoptimuma magas (24, illetve 30 °C). Európai útja újabban dél felé kanyarodik, a vonuló madárcsapatok előbb-utóbb minden bizonnyal visszahurcolják afrikai őshazájába. Az algafajok többsége széles elteijedésü és gyakori, többek között a jó diszperziós képesség miatt. Vizeinkbe folyamatosan érkeznek új algafajok, de csak azok telepednek meg, amelyek alkalmazkodni tudnak az ottani környezeti feltételekhez (fény, tápanyagok, áramlási viszonyok, a már ott élő fitoplankton, a kialakult táplálékhálózat stb.). A C. raciborskii „sikerében" biztosan szerepet játszott vizeink túlterheltsége, a vízi életközösség megváltozott működése is. Hasonló módon: a gyalogakác sem tud behatolni azokba az ártéri növénytársulásokba, amelyek viszonylagos érintetlenségüket őrzik. A természetes társulások megbolygatásával és hatékony szállítási mechanizmusok biztosításával akaratlanul is segítjük az invazív fajok teijeszkedését. Várható, hogy az effajta meglepetések gyakoribbá válnak. Az „ ismeretlen " bizonytalanság és a meglepetés a hagyományos mérnöki gyakorlattól idegen kezelési elveket követel: kulcsszerepet kap a megelőzés és az ökológiai rendszer visszacsatolásának beágyazása a tervezésbe és a működtetésbe.
