Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy L.-Hock B.: A vízminőség és szabályozása Magyarországon

A vízminőség és szabályozása 491 — oktatási programok; az egyéni és közösségi felelősségérzet felkeltése, a tápanyagok körforgásának megismertetése. Hazánkban sürgető feladat a szennyvíztisztítás ésszerű fejlesztése (Somlyódy et al. 2000b). A mezőgazdaság küszöbön álló átszervezése azonban megteremti annak feltételeit, hogy a fejlett országoktól eltérően viszonylag korai stádiumban összekapcsolódjék a pontszerű és diffúz terhelések kezelése, ami hosszú távon egyébként sem függetleníthető egymástól. A sekély tavak vízminőségének javulását évekig késlelteti az, hogy az üledékben felhalmozott mozgékony foszfor a vízbe visszajutva, csökkent külső terhelés mellett is, elegendő tápanyagot biztosít az algák növekedéséhez. A Balaton keszthelyi medencéjében 5-6 éves késlekedést lehetett megfigyelni. Külföldi tapasztalatok szerint az üledék folyamatos felkeveredése és kiülepedése miatt nagy felületü, sekély tavakban az üledékkotrás nem hatékony beavatkozás. Hosszú távon mindig a megelőzés a legolcsóbb és legbiztosabb módszer - különösen így van ez a sekély tavak esetében. A vizeinek minőségére különös hangsúlyt fektető ország, Svédország jelszava ma: „Vizeink védelme a konyhában kezdődik". Mi ennek a háttere? Az 1960-as évek közepétől az eutrofizálódás egyre több tóban vált a használatot korlátozó (ellehetetlenítő) folyamattá. Szakmai körökben közel egy évtizedig folyt késhegyre menő vita arról, melyik tápanyag korlátozza a tavakban a termelést. A kérdés egyszerű, kísérletesen jól vizsgálható. A vitát az tette mégis ilyen hosszadalmassá, hogy a foszfort nagy mennyiségben felhasználó detergens-ipar politikai nyomásgyakorlással és kutatások finanszírozásával igyekezett bizonyítani „ártatlanságát" (a mezőgazdasági műtrágya-felhasználást akkoriban még nem tekintették komoly prolémának). Az 1970-es évektől kezdve azután a megelőzés elvének szem előtt tartásával számos országban — az USA-ban, Kanadában, Svédországban — a foszfor kibocsájtást is korlátozták a foszfortartalmú mosószerek betiltásával. A detergens-ipar gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez: ma már minden magára valamit is adó cég azzal reklámozza magát, hogy mosószerében kevés a foszfor. Várható lett volna, hogy a mosószerek töredékre csökkent foszfortartalma a kommunális szennyvíz lecsökkent foszfortartalmában is tükröződik. Ez azonban nem így történt. Sok fejlett országban kimutatták, hogy az élelmiszeripar növekvő mértékben használja a foszforsavat „luxus" célokra: a felvágottak víztartalmának megőrzésére vagy az üdítőitalok pH-jának beállítására (bizonyos üdítőital-fajták foszfortartalma meglehetősen magas lehet). A foszfor minden élő sejt életműködésében nélkülözhetetlen szerepet játszik. Az élelmiszerek természetes elemtartalma bőségesen fedezi az emberi szervezet foszforigényét. A nesterséges adalékot szervezetünk kiválasztja, az a szennyvízbe kerül. A nitrogén esetében az állati fehérje túlzott mértékű fogyasztása jár ugyanilyen következménnyel. Ma a fejlett országokban 15-30%-ra becsülik a foszfor és nitrogén túlfogyasztást. Svédországban 1960-1992 között 20%-kal nőtt e tápanyagok egy főre jutó fogyasztása. Aki hazánkban tanulmányozza a megvásárolt élelmiszerek összetételére vonatkozó tájékoztatást, láthatja, hogy mi is ezen az úton járunk (azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy nálunk a szennyvizek egy része még mindig tisztítatlanul jut az élővizekbe). A piaci mechanizmusok igen gyakran vezetnek a fenti példákhoz hasonló eredményre. Az emberi fejlődés korlátainak felismerése óta a technikai megújulás vezérlő elvévé vált a fajlagos felhasználás és kibocsátás csökkentése. A piaci mechanizmusok szabad ér-