Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Simonffy Zoltán: A hazai vízigények és vízkészletek stratégiai szempontjai

460 Sitnonffy Zoltán 3.3. A lakossági vízigények kielégítése A vízgazdálkodási törvény rögzíti, és hosszú távon is betartandó szempont a lakosság ivóvízszükségletének prioritása a többi vízhasználattal szemben. Ez azonban nem jelenti az igények korlátlan kielégítését, amelyeket azzal a reális feltételezéssel becsültünk, hogy a víz jelenlegi ára, és ennek további, az inflációt feltehetően meghaladó növekedése a víz „pazarló" használatát kiküszöböli. A lakossági vízigényeket közvetlenül a lakosság száma, a tényleges vezetékes vízzel való ellátottság mértéke és az egy före jutó átlagos vízfogyasztás határozza meg. A víz árának és az életszínvonalnak a fajlagos fogyasztáson keresztül megnyilvánuló közvetett hatása van. A lakosság a különböző forgatókönyvek szerint 30 év múlva 9-10 millió között várható, ez tehát a vízigényben legfeljebb mintegy 10%-os különbséget jelent. A bekötés gyakorlatilag teljes mértékű lesz, a komfortszint pedig a jelenlegihez képest jelentősen nő. A vízhasználatok - a nyugat-európai trendet követve - a nagy városokban még csökkennek, míg a kistelepüléseken nőni fognak {Somlyódy—Búzás—

Clement—

Licskó 2000). A nagyobb városokra jellemző közcélú, illetve turisztikai igények a település méretétől függően 10-30%-ot jelenthetnek. Az összes lakossági ivóvízigény a 400-520 millió m

3/év tartományban várható. A tényleges igény azonban nagyobb, mivel a szolgáltatás veszteségekkel jár. A vízművek technológiai jellegű vízigénye és a hálózati veszteség a vízmüvek adatszolgáltatása alapián jelenleg a fogyasztás 20—40%-a között változik (Budapesten 25%, a vidéki vízmüvekre jellemző átlag pedig 32%). Ez mindenképpen magasabb az indokoltnál és a készletek felhasználása szempontjából pazarlásnak számít. Bár a csökkentésére jelenleg nincsen meg a gazdasági kényszer, a jövőre vonatkozó forgatókönyvekben mintegy 10%-kal kisebb értékeket feltételeztük. A fentiek alapján a lakossági ivóvízigények kielégítése a készleteket 520-620 millió m

3/éwel fogja terhelni (Simonffy 1999a). Azaz, a jelenlegi fogyasztáshoz képest (660 millió m

3/év) mintegy 5—20%-os csökkenés várható. A területi és a készletek típusai közötti arányok az I. táblázathoz viszonyítva számottevően várhatóan nem változnak. A lakossági igények és a rendelkezésre álló vízkészletek összehasonlításakor az éghajlatváltozás legkedvezőtlenebb forgatókönyvével számoltunk, hiszen a lakossági vízellátás esetében nagy biztonságra kell törekedni. A lakossági vízigényeket az éghajlatváltozás nem befolyásolja számottevően (Nováky 2000), a készleteket azonban igen. Az összehasonlítás következtetései-készletfajtánként-az alábbiak (Simonffy 2000): — A parti szűrésű vízkivételek a Dunából és a Hernádból, valamint a felszíni vízkivételek a Balatonból, a Tiszából, a Dunából, a Keleti-főcsatornából nagy biztonsággal hosszú távon fenntarthatók, sőt jelentős tartalékokkal rendelkezünk: a kihasználtság kisebb mint 10% (Budapest parti szűrésű vízkivétele a kiépített kapacitást mintegy 50%-ban használja ki, de a Duna által biztosított potenciális parti szűrésű készlethez képest a fogyasztás valójában nem jelentős). Az Északi-középhegység ivóvíztározóinak feltöltése, de főként frissvíz-pótlása azonban kedvezőtlen éghajlatváltozás esetén, egymást követő száraz években nehézségekbe ütközhet;