Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy László: A víz és a vízgazdálkodás

368 Somlyódy László alatt sokkal nagyobb mértékben terjedhetnek szét a világban, mint korábban), az esővizek levezetésének hiánya és az árvizekkel szembeni kiszolgáltatottság (a városi „elszívás" és vidéki „taszítás" másik gyakori oldala az elszegényedő vidék, a növekvő öntözés a városi táplálkozási igények kielégítése érdekében, a fokozódó szikesedés és a felszín alatti vizek elszennyeződése). Jelenleg közel 2 milliárd városi ember él megfelelő szennyvízelvezetés nélkül. Számuk huszonöt éven belül megkétszereződhet. A legfrissebb elemzések szerint a fejlesztési igények —amelyek alapvetően a harmadik világban jelentkeznek — 2000 milliárd dollárra tehetők. Az összes vízgazdálkodáshoz kapcsolódó beruházási költség (ipar, mezőgazdaság stb.) ennek mintegy háromszorosa: 30 éves „felzárkózást" feltételezve, kamatmentesen évi 200 milliárd dollár támogatásra lenne szüksége e fejlődő világnak (Cosgrove—Rijsberman 2000). A rendelkezésre álló vízkészlet-gazdálkodási mennyiségi becslések nem foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a készletek milyen része válik „reménytelenül" használhatatlanná a növekvő mértékű, változatos jellegű szennyezések miatt (technológiailag szinte minden megoldható; a jelző tehát a költségek elviselhetőségére utal). Az 1. ábrára, a különböző léptékekre és a trendekre gondolva nem lehetünk optimisták: túlzottan sokfelé fordulnak elő sokféle, nehezen megoldható lokális és regionális gondok. Ma már a vízminőség romlása képezi a globális aggodalom lényegét. A víz és a fejlődésorientált társadalmak kapcsolatából származó gondok globális kihívást jelentenek. A víz univerzális-, a Föld különböző részein sok, hasonló lokális és regionális problémát kell megoldani. Ezek kezelésére nem áll rendelkezésre egységes stratégia. A globális kihívás felismerése jól nyomon követhető a meglévő nemzetközi szervezetek működésében és újak születésében, a különböző kezdeményezésekben, egyezményekben és deklarációkban. A növekvő figyelem mérföldkövei az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Dekád programja (1965-1974), az ENSZ Vízügyi Konferenciája (Mar del Plata 1977) és ennek következményei, az AGENDA 21-et eredményező 1992-es Riói UNCED-konferencia (ENSZ Föld Csúcstalálkozó) és az azt előkészítő dublini találkozó, amelyik a víz és a környezet kapcsolatával foglalkozott, a „World Water Vision" folyamat, a „Global Water Partnership" hálózat létrehozása és a 2000 tavaszán Hágában megtartott második Víz Világ Fórum. Ez utóbbi - többek között — a Föld különböző nagyobb térségeire (így Kelet-Közép-Európára is) megkísérelt — átfogó, konzultációs folyamatra építve - „víziókat" és cselekvési keretprogramokat kidolgozni (KindlerSomlyódy 2000). Ebben a folyamatban ellentmondásos szerepet játszott a fenntartható fejlődés igényét megfogalmazó WCED (1987) jelentés (Our Common Future), amelynek elkészítését szintén az ENSZ kezdeményezte. A jelentés egyrészt alig fordított figyelmet a vízre, másrészt azonban a fenntartható fejlődés koncepciójának széles nyilvánosságot biztosítva katalizáló szerepet játszott a vízkészletek fejlődésben betöltött szerepének felismerésében. Az elmúlt évtizedben a víz és a fenntartható fejlődés kérdéseit boncolgató rendezvények, publikációk és programok száma exponenciálisan nőtt. A dublini deklaráció a jövő vízügyi „politikájának" alapelveit fogalmazta meg: az édesvíz véges és sebezhető természeti erőforrás; a gazdálkodásnak a használók, tervezők és döntéshozók közös részvételén kell alapulnia; a víz gazdasági értékkel bír