Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
3-4. szám - Somlyódy László: A víz és a vízgazdálkodás
A ví z és a vízgazdálkodás 367 3. Víz és a fejlődés: a globális kihívás A víz a bioszféra unikális közege, az élet fenntartója, a fejlődés előfeltétele és szennyező anyagok szállítója — szinte közhelyszerű megállapítások. Az igazi kérdés az, hogy mi is a víz és a fejlődés kapcsolata? Hosszú ideig a fejlődést nem korlátozó „készlet"-szemlélet uralkodott, amely, ha némi túlzással is, de feltételezte, hogy bőven áll rendelkezésre „olcsó és tiszta víz". Ma már másképpen gondolkozunk: a víz csak korlátozottan rendelkezésre álló, sérülékeny közeg, amelynek gazdasági értéke van. A változó szemlélet úttörői már a hatvanas években megjelentek. Több elemző a vízigények mértéktelen növekedését, a korlátozott készleteket, az árvizeket és az eróziót, a vízszennyezést, a vízienergia-termelés költség-haszon viszonyait és az éghajlat-változékonyság hatásait tekintette a legfontosabb, ma is releváns problémáknak. A globális aggodalom elsősorban a népesedés növekedéséhez kötődik, amely óhatatlanul túlzott mértékű termeléssel és fogyasztással párosul. Aligha gondolta volna bárki is a századfordulón, hogy a Föld népessége a millenniumig 5 milliárddal fog nőni. A növekedés exponenciális és a 21. század végén a népesség elérheti a 12,6 milliárdot ( Lutz 1994). A szaporodás a fejlődő világot jellemzi és megatrendként fokozza a már ma is nagy társadalmi és gazdasági különbséget Észak és Dél között. Ezt jellemzi, hogy például 1991-ben a világ leggazdagabb 1 /5-е a GDP 84%-ához járult hozzá, míg a legszegényebb 1/5 csupán az 1,4%-hoz. A vízhasználatok a népességnövekedéshez viszonyítva közel kétszeres mértékben nőttek. Becslések szerint a növekedés 1980 és 2000 között 80% körüli (Shiklomanov 1993). A Föld népessége különböző mértékben küszködik az elégtelen mennyiségű vízből adódó gondokkal. Leegyszerűsítve azt mondjuk, ha a fejenkénti víz mennyisége évente 1000 m 3-nél kevesebb, és a használat a rendelkezésre álló készletnek a 60%-át meghaladja, a gazdálkodás fizikai okok roppant nehéz, a készletek „ínségesek". Jelenleg a népességnek 4—6%-a él ilyen körülmények között (de például gazdasági okok miatt mintegy 20% nem jut biztonságos ivóvízhez), elsősorban a KözépKeleten és Afrikában (Postel 1992, Kulshreshtha 1993). 2025-re, miután a népesedés elsősorban a vízben ma is szegény afrikai és ázsiai térségekben nagy (ahol a kétszerezödési idő sok országban 20 év körüli), ez az arány akár tízszeresére is nőhet (Kulshreshtha 1993). A becslés nagymértékben függ az éghajlatváltozás készletekre és igényekre gyakorolt, területileg változó és bizonytalanul számítható hatásaitól. A probléma - az elsősorban a fejlődő országokra jellemző — városiasodás (Varis—Somlyődy 1997) miatt felerősödve jelentkezik. A városban élők száma 1970 és 1990 között megduplázódott, és 2025-re elérheti az 1975. évi teljes népességet, miközben a vidéken élők száma stabilizálódni látszik. A gyorsan növekvő városok (az összes városi népesség 30%-a él 4 millió feletti megavárosokban) infrastruktúrája átláthatatlan, alig tervezhető, és képtelen követni az igényeket. A következmények a felszín alatti vizek túlzott mértékű kihasználása (Pekingben például 1950 óta a talajvízszint csökkenése 50 m körüli), a járványok nagy száma (a csecsemőhalálozás évente mintegy 2 millió, és a közlekedés javulása miatt a járványok a lappangási idö
