Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
3-4. szám - Somlyódy László: A víz és a vízgazdálkodás
366 Somlyódy László igényelt a mindenkori vízügyi ágazaton belül. Nagyszerű alkotások sokasága született meg itthon és külföldön egyaránt. Ugyanakkor számos projekt nem várt hatásokhoz is vezetett. Sok, a fejlődésből adódó tényező csak késve kapott felismerést. így például az árvízvédelmet a töltések fokozatos emelése jellemezte, ezzel kompenzálandó a területhasználat változásaiból (erdőirtás, urbanizáció stb.) adódó növekvö lefolyást. Az árvízvédelem még ma is alapvetően a szimptómák kezelésén alapul, és a vízgyűjtőn történő, az okokat szabályozó, megelőző jellegű eszközöket csak ritkán hasznosítanak. A folyók csatomázása hozzájárul az árvizek gyors levezetéséhez, ugyanakkor azonban a meder változásai számottevő módosulásokat idézhetnek elő a vízfenék és a víz élővilágában. Gyakori a meder eróziója és a talajvizekre gyakorolt kedvezőtlen hatás is. A duzzasztók, tározók és nagyléptékű vízátvezetések is eredményezhetnek meglepő mennyiségi, minőségi és ökológiai következményeket. A Felső-Rajna szabályozása (Hajós 1980) egyik példája a változó igényekhez igazodó, egyik korrekciót a másik után követő folyószabályozásnak. A Rajna nyolc országon folyik keresztül. A Felső-Rajna (Basel— Bingen) közel 200 km hosszúságú, sok hasonlóságot mutat a hazai Felső-Dunához, számos mellékággal és szigettel. A szabályozás első lépése a múlt század második felében fejeződött be. Célja a folyó egységes mederbe szorítása volt az elöntések elkerülése végett. A meder azonban túl szélesre sikerült, és nem biztosította a fellendülő hajózás igényeit. Sarkantyúk, fenékküszöbök és vezetőmüvek révén kisvízi medret alakítottak ki, amely 1929-re készült el. Az első világháborút követő békeszerződés Franciaország számára biztosította a Rajna határszakaszának hasznosítását. Az eredmény 1959-ig négy oldalcsatomás erőmű megépítése, amely mintegy 60 km hosszon kikapcsolta a vízszállításból az eredeti természetes folyót. A csatomázás némileg más koncepció alapján folytatódott Strasbourgig, a következő 60 km-es szakaszon. A medererózió és a vízszintsüllyedés az építkezésekkel folyamatosan vándorolt lefelé és újabb két erőműhöz vezetett ( 1974 és 1977), medertározással (az üzemvízcsatorna elvét elvetették). A szabályozások tetemes energiatermelést eredményeztek (mintegy évi 8000 GWh), és lehetővé tették a hajózást. Ugyanakkor sok, előre nem látott negatív következmény jelentkezett: rövidebbé és egységessé vált a meder, megnőtt az esés, a sebesség és a mélységi erózió. A medersüllyedés Bázel alatt elérte a 7 m-t, míg Mainznál az 1 m-t. A talajvízszint süllyedése követte a mederét. Különös károk jelentkeztek a felhagyott meder mentén, amelyben értéktelen bokros vegetáció fejlődött ki. A lecsökkent sebességű duzzasztott terekben a kiülepedő finom (szennyezett) szilárd részecskék eltömték a talajpórusokat: a következmény a talajvíz és a parti szűrésű kutak vízutánpótlásának csökkenése/megszűnése. Csökkent az elönthető terület, módosult a folyó és a mellékfolyók árhullámainak levonulása és egybeesése. A középső szakaszon jelentős árvízszint-emelkedés következett be. A szabályozás sokoldalúan befolyásolta a hatvanas évektől hosszú ideig romló vízminőséget, a folyó höháztartását és klímaalakító szerepét. A korábbi árterek és holtágak feliszapolódtak, illetve kiszáradtak. A medersüllyedés mérséklésére a hetvenes évek végén mesterséges hordalék-utánpótlást kezdtek el biztosítani. A talajvízszintsüllyedés szabályozására az elégtelennek bizonyult fix bukógátak helyett mozgathatóakat építettek be. Megkezdődött az átvágások és csatomázások után kialakult holtágak rendezése, összekötése és élővízellátása. Az elképzelések szerint a Rajna korábbi „környezetbefolyásoló" szerepét a folyóval párhuzamosan kialakított 180 km hosszú, szabályozott, összefüggő holtág- és csatornarendszer veszi át.
