Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

1. füzet - Szlávik L.-Ijjak I.: A magyar vízgazdálkodás jellemzése (Eurowater)

24 Szlávik L.—Ijjas I. gyar jelentés adatait is felülvizsgálták, kiegészítették, ahol szükséges volt, módosították (Ijjas—Szlávik 2000). Az ICID Német Nemzeti Bizottsága (a DVWK- Deutscher Verband für Wasserwirtscaft und Kulturbau e.V. — Német Vízgazdálkodási és Területfejlesztési Szövetség közreműködésével) a négy országjelentést könyv alakjában angol nyelven megjelentette (DVWK 2000). 1. A magyar vízgazdálkodás jogi keretei 1.1. A vízügyi jogi szabályozás fejlődése Magyarország természetföldrajzi adottságai miatt a vízzel kapcsolatos tevékenységekjogi szabályozásának nagy és értékes hagyományai vannak. A vízügyi igazgatás, mint keret és a vízügyi jog, mint eszköz kialakulása egyértelműen a történeti fejlődés eredménye; a folyamatot a vizekkel való gazdálkodás fontosságának és jelentőségének a felismerése indította el és tartja ma is fejlődésben. A magyar vízügyi tevékenységet és így a vízjogot is-egészen a legűjabb korig-a káros vizek visszaszorítására és ezzel a területek lakhatóvá és művelhető tételére tett intézkedések jellemezték. A vízjog kialakulása a XII. századtól a királyi rendeletekben pontosan nyomon követhető; ezek nagy része vízzel kapcsolatos adománylevél, a későbbiekben vízszabályozásról szóló döntés. Az akkori államigazgatási szervezet legfontosabb feladata a hajózás háboríthatatlanságának a biztosítása és a malomépítészet felügyelete volt. Az első vízjogi törvény (1885. évi XXIIII. törvény) a magyar vízjog fejlődésének első magas szintű, egyben átfogó tartalmú szabályozása. A törvény célja elsősorban a vizek kártételeinek megelőzése és elhárítása volt, érvényesítette az állami beavatkozás elvét, de szigorúan szem előtt tartotta a magánérdekeket. Külön ki kell emelni, hogy a magyar törvényhozás már a múlt század végén elismerte a vizek minőségi védelméhez fűződő alapvető érdekeket és rendelkezett a vizek ártalmas anyagokkal való fertőzésének tilalmáról. A vízhasználatokkal kapcsolatos ügyekben a közigazgatási hatóságok jártak el, a bírósági hatáskört a törvény csak a magánjogi és a kártalanítási kérdésekben tartotta fenn. A második vízjogi törvény ( 1964. évi IV. törvény) a kizárólagos állami tulajdon alapján kimondta az állam közfeladatokért való kizárólagos kötelezettségét, feladatát és felelősségét, az állam korlátlan gondoskodási kötelezettségét és a közvetlen beavatkozást is jelentő teljes körű végrehajtó - rendelkező tevékenységét. A törvény nagy részletességgel rendelkezett a vizek mennyiségi és minőségi védelméről. A harmadik vízjogi törvény (1995. évi LVII. törvény) a tulajdoni viszonyokban bekövetkezett változások, az állami szerepvállalás mértékének csökkenése, az önkormányzatok megnőtt feladat- és felelősségvállalása tette indokolttá; a törvény beilleszkedik a társadalmi-gazdasági rendszerváltás változásainak jogi leképezési folyamatába. Az új szabályozás felöleli a vízkészletek átfogó, komplex hasznosításától a vizek kártételek elleni védeleméig a vízzel kapcsolatos valamennyi gazdálkodási feladatot (Filotás 1995). A törvény olyan korszerű szabályozást tartalmaz, mely a megváltozott tulajdonviszonyok tükrözése mellett teret enged a piacgazdaság által támasztott modernizációs törekvéseknek. Összhangban van az összeurópai célkitűzésekkel, ugyanakkor illeszkedik a magyar jogrendbe és tekintettel van a sajátos földrajzi adottságokra is.