Vízügyi Közlemények, 1999 (81. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vita 725 még a jelenlegi leggazdagabb társadalmakban is csak jelentős gazdasági-társadalmi fejlődési visszaesés mellett lenne elképzelhető, tehát az adott kormányok ezt nem fogják felvállalni. Nem tehetik, mert ez azonnali bukásukhoz, netán kormányválsághoz, vezetne. Ebből következik (sajnos), hogy nagy valószínűséggel önszabályozóvá válik majd a föld természeti készleteinek védelme: a nagyon szennyezett környezeti elem használhatóvá fordításának költsége az adott készlet árában fog (sok áttétellel) jelentkezni és ez akkora lesz (ez igaz lesz a földre, vízre, és az abból „készülő" termékekre, de nem lesz igaz - csak áttételesen - a levegőre), hogy ez visszafogja előbb a fogyasztást, majd a termelést, azaz a fejlődés mértékét. Hogy ez a nem megújuló energiaforrások kimerülésével és az árak drasztikus növekedésével együtt hova fog vezetni, nem akarom apokaliptikus potenciáljában felvázolni. Nem akarom már csak azért sem, mert az ember csak és kizárólag optimistaként élhet ebben a világban és ezért — összhangban a Szerzővel - hiszem, hogy a fenntartható fejlődés nem utópia, csak éppen igen nagy — ma talán még elképzelhetetlenül nagy - ára lesz. A fenntartható fejlődésnek — mint minden a természetben lezajló növekedésnek, szaporodásnak — van még egy különleges tulajdonsága, amiről ismét elegánsan megfeledkezni látszik még a tudományos világ is (legalább is némely vonzataiban). Ez pedig az (ha fenntartható), hogy van felső korlátja, szintje, telítettségi értéke, amelyen túl nem növekedhet, amelyre be fog állni. Ez a természet alaptörvényeiből következik, a fizikaiakból épp úgy, mint az ökológiaiakból. Nos ezt a szintet becsülik, becsülgetik (erre hivatkozott a cikk is az emberiség létszáma vonatkozásában), de a vonzatokról feledkeznek, feledkezünk meg. Ez lényegében az, hogy hol van az egyes részletek fejlődési határa, mert az ördög a részletekben lakozik. Hol van a természeti készletek elherdálási—elszennyezési növekedésének szintje? Hol van a fogyasztói társadalmak által elfogyasztott milliónyi — sokszor szükségtelen, vagy éppen káros — javak egy főre eső mértékének felső szintje? De ha már a vízről beszélünk, hol van az egy főre eső, iható minőségű, tisztított víz fogyasztásának felső szintje? A válasz lényegileg mindezekre a kérdésekre az kell legyen, hogy ez a felső szint sok részletben már meghaladott (térben és időben változó módon). A fenntartható fejlődés követelménye tehát ezekben az esetekben negatív rátát jelent (térben és időben változóan), bár globális átlagban maradhat ettől pozitív, illetve pozitív kell(ene) maradjon, például az egy főre eső, tiszta egészséges ivóvíz fogyasztása. A legfőbb probléma az, hogy a társadalmak és a gazdaság fejlődése és ezzel együtt a természeti készletek használata és rombolása koránt sem a fenntarthatóság elvei szerint történt és történik. A térbeli és időbeli eltérések és kiegyensúlyozatlanság csak fokozza a problémát. Mind a fejlett, mind a fejletlen társadalmak meghaladták már a fenntartható fejlődés egyes rész-szintjeit. Leegyszerűsítve: a természeti készletek el- és felhasználási szintjeit az északi félteke „fejlett" társadalmai haladták meg, míg a népesség-szaporodási szinteket a déli félteke „fejletlen" társadalmai haladták meg. A folyamatok és hatásaik azonban a világ globális folyamatai és elsősorban a hidrológiai és meteorológiai-éghajlati folyamatok révén összefüggenek, várt és nem várt helyeken és mértékben jelentkeznek (az éghajlat változástól, az ózon lyukon keresztül a levegő és a víz minőségének változásáig). A probléma abban csúcsosodik ki, hogy a fenntartható fejlődés árát senki sem