Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)
4. füzet - Virág Árpád: A siófoki római kori zsilip hipotézisének története
A siófoki római kori zsilip hipotézisének története 619 alaprajza Siófok mellett". Az eredeti 1. ábrán a falazatmaradvány mellé azt irta, hogy „Római épület". A két ábrát Bendefy-V. Nagy (1969) is közölte (2. ábra), azonban egészen más aláírásokkal. A megváltoztatott ábraaláírások tükrözik talán legjobban azt, hogy Bendefy az általa kialakított (vagy helyesebben talán: felújított) Galerius-Ше. zsilip-koncepció alátámasztása érdekében olyanokat tulajdonított Kuzsinszkynak, Cholnokynak és Lóczynak, amelyek nevezettek írásmüveiben - az előzőekben tőlük citált szövegek tanúsága szerint —nem találhatók. (Cholnoky azért sem készíthetett 1898 körül helyszínrajzot a maradványokról, mert 1897—1899-ben Távol-Keleten (Kínában) volt, Kuzsinszky pedig azért, mert még akkor nem láthatta azokat.) Kuzsinszky a falazatmaradványokat nem tárta fel, az alig kibontott alapfalakból pedig nem lehet következtetni arra, hogy milyen mélyen voltak, illetve milyen szinten feküdtek a földben a legalsó kváderek. A közölt fénykép alapján úgy tűnik, hogy a két leírt sor alatt még voltak kváderkövek és a kibontott maradványokat nem takarhatta vastag földréteg. Ha a falazatot valóban rómaiak építették, akkor annak talpsíkja kb. egy méter mélyen lehetett az eredeti felszín alatt, hiszen a mintegy 2 méter széles fenékpusztai erödfalat is csak 80 cm mélyen alapozták. A falazatmaradvány talpszintje tehát egy méter körüli mélységben helyezkedhetett el. A területen húzódó turzásgerincet a lelet helyén 1962-ben Sági által végzett ásatás idején 107,36 m A.f. magasságúnak, az átvágott csatorna fenékszintjét pedig 105,06 m A. f.-nek határozták meg. Ilyen fenékmélységü csatornával és hozzávetőleg hasonló talpszintü „zsilippel" a III. század végén nem lehetett volna Balaton vízállását 104,5— 105,0 m A.f. szint közöttire szabályozni. De nem is lehetett ilyenre szükség, mivel 105,0 m A.f. szinten átbukó víz emberi beavatkozás nélkül is 104,5—105,0 m A.f. közötti vízállást biztosított volna. A falazatmaradványok előtti partszakaszról egyébként Bendefy-V. Nagy (1969) is ezt állapította meg: „Helyszíni bejárásaim során terepszintezéssel megállapíthattam, hogy ha egy, a maihoz hasonló, vagy annál valamivel alacsonyabb vízállás mellett volt a Balatonnak természetes lefolyása, az sehol máshol nem lehetett, mint Siófoktól keletre, mert itt van a somogyi partvonal legmélyebb tereppontja...ma 105,10 m A.f. ...A Balaton 106,5—107,0 m A.f. vízszintnél kerül természetes hidrológiai egyensúlyba. Éppen ezért, hosszú évezredeken át a tó vízszintje csak az évi csapadékjárás szerint változott." 4. Értékelés A természetes hidrológiai egyensúly meghatározta a Balaton mindenkori lehetséges legmagasabb vízszintjét és egyúttal a legnagyobb turzásmagasságot. A klimatikus viszonyoktól függően azonban a vízszint- és turzásmagasság ennél alacsonyabb is lehetett hosszabb ideig, különösen akkor, ha a természetes hidrológiai egyensúlynak megfelelő magasságú víz megbontotta a lefolyást gátló part menti homokturzást, majd kimélyítette azt. Ilyen eset nagy szélviharok idején, amikor a szél felkorbácsolta a hullámokat, bekövetkezhetett a déli part legalacsonyabban fekvő részén. V
