Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)
2. füzet - Madarassy László: Természetharmonikus és integrált vízrendezés
Te rmé szetha r monikus és integrált vízrendezés 253 szolgáló, illetve inkább a vízminőséget veszélyeztető növénytermesztés (pl. a napraforgó nagyarányú termesztése) visszaszorítása, illetve más területekre irányítása központi gazdasági beavatkozás nélkül nem oldható meg; - az agrotechnikai elemek közül különösen a talajmüvelés befolyásolja a víz védelmét. A műszaki fejlesztés, illetve a gazdaságok műszaki felszereltség javítása elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a tájvédelmet is befolyásoló talajmüvelés a növények talajfizikai igényének kielégítésén túl a vízminőség védelmét is biztosítsa; - a területre a „legjobb" talajmüvelés módszerének kidolgozása és annak alkalmazása. Ez magában foglalja a műtrágya és szerves trágya optimális mértékű alkalmazását kedvező időpontban és módon, a fejlett talajmüvelési módszerek alkalmazását, a környezetbe illeszkedő táblásítást, a talajvédő gazdálkodást, a defláció és a talajlemosódás mérséklését; - a növénytermesztés eszközfejlesztése a gazdálkodók erőforrásaiból is segíthető, de a tartós megoldás a differenciáltabb érdekeltség megteremtését nem nélkülözheti. A szabályozórendszer feladata az is, hogy orientáljon a növénytermesztés változtatására úgy, hogy az az ökológiai adottságok jobb kihasználását, illetve egyben a környezet védelmét is szolgálják. Ahol a mezőgazdasági váltás, a környezetvédelem szempontjából megvalósítható, ott is törekedni kell a minden tekintetben eredményes földhasználatra, de szóba jöhet a föld termelésből való átmeneti kivonása is. Az állattenyésztés közvetve és elsősorban a takarmányozáson, illetve a takarmánytermesztésen keresztül kapcsolódik a környezet védelméhez: - a tömegtakarmánv-növénvek, főként az évelő pillangósok termesztése és gyepterületek létesítése közvetlenül szolgálja a vízminőség védelemét; - a helyi adottságokhoz igazodva, az eredményes termelés feltételeinek tartós megteremtésével a területek racionális földhasználata legintenzívebb formájának a gyep-húsmarha hasznosítás tekinthető. Ebben a kapcsolatban a gyepterület körültekintő használatával a tájvédelmi és a termelési érdekek jól összehangolhatok; - a gyepre alapozva a juhtenyésztéssel (az ágazat komplex fejlesztésével) hasonlóan eredményes és ökológiai szemléletű területhasználat valósítható meg. 2.4. A beavatkozások kedvezőtlen mellékhatásainak mérséklése, hatásoptimalizálás 2.4.1. Méretbeli korlátozások. A vízrendezési beavatkozások és a hibásan végrehajtott munkákból származó mellékhatásoknak az elkerülése érdekében a következő fontosabb szabályokat kell betartani: - mindenféle túlzott mértékű vízelvezetést kerülni kell. A lecsapolási normát a talajtani jellemzők és termesztendő növények függvényében kell meghatározni; - a csatornák mélységét a növénytermesztési célok érdekében megszabott határok között kell tartani. A határcsatornák (a területet övező csatornák) 1,4 m, a gyűjtő- és főcsatornák 2,1—2,2 m, a vízfolyások 2,5 m mélységnél nagyobbak
