Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

2. füzet - Madarassy László: Természetharmonikus és integrált vízrendezés

252 Madarassy László sótartalmú talajvizet is képes elpárologtatni. A nyárfa egyes fajtáinak vízfogyasztása kb. ötszöröse a szántóföldi növények vízfogyasztásának. A legmélyebb területek nád-, vagy gyékényállományai évi 1500-2000 mm, a 90 napnál nem hosszabb vízborítású területek nyár- és égerligetei 1000-5000 mm, bakhátas telepítéssel pedig többezer milliméteres vízoszlop talajba szivárogtatására, illetőleg elpárologtatására is képesek. Az egyes fajok párologtatásának nagy eltérését jelzi, hogy 0,01 km

2 bükk évi kb. 20 000 m-\ az erdei fenyő viszont ennek csupán 10%-át, 2000 m

3-t párologtat el. Erdő- és gyepterületeken tehát a víztelenítés érdekében csak abban az esetben indokolt a tisztán technikai beavatkozás, ha a vízállás nagy kiterjedésű, a vízborítás, vagy a túlnedvesedés pedig olyan hosszú időtartamú, hogy a terület produktivitása kedvezőtlen, vízháztartási szempontok pedig nem indokolják a területnek mint időszakos tárolótérnek a fenntartását. A biológiai drénezés kedvező hatású a harmatképződésre és a harmat által képviselt csapadék mennyiségére is, továbbá helyi klíma szempontjából lényeges a hatásuk. Sajátos vegetációjuk elősegíti a felszíni vízborítások rendszerint kedvezőtlen oxigénháztartású vizeinek minőségi javítását. A biológiai drénezés hatékonyságát az erdőterületek kivágása mutatja. Az ilyen területeken-amennyiben a vízelvezetés módszerében nincs változás- felborul a vízmérleg egyensúly és fokozódik, vagy megindul a terület elnedvesedése. Ezzel ellentétes példák is felhozhatók, amikor az erdősítés következtében süllyed a talajvíz és vízhiányosabb lesz a terület, mint korábban volt. Ez az alapja az alföldi erdők fafaj cseréjének, azaz kisebb vízfogyasztású és tájhonos fák telepítésének. 2.3. A természetharmonikus vízrendezés agronómiai eljárásai Az agronómiai eljárások a környezetvédelem miatt is fokozott figyelmet érdemelnek. Az agronómiai jellegű védelem (mint alapfokú és természetközeli védekezés) kisebb költséggel, önállóan is alkalmazható, de a tartós hatású védelemhez hosszú távon a komplexitás, azaz más módok sem mellőzhetők. A racionális földhasználat alapkövetelménye úgy fogalmazható meg, hogy törekedni kell az ökológiai és közgazdasági igények optimalizált kielégítésére, azaz minimális ráfordítással maximális eredmény legyen elérhető, mégpedig a környezet legkisebb károsítása nélkül. Az egyszeri beruházással megvalósítható vízrendezés sem lezárt folyamat, a műszaki védekezés funkcióképességének továbbfejlesztése és folyamatos fenntartása mellett az agronómiai védelem követelményeit évről évre be kell tartani. Az elméleti összefüggés gyakorlati megvalósítása azért nehéz, mert a jövedelemközpontú termelés kevésbé veszi figyelembe a környezetvédelem távlati céljait. A növénytermesztés területén a következő agronómiai elemek alkalmazása, ill. továbbfejlesztése szükséges: — a vetésszerkezeti átrendezés szolgálja a környezetvédelmet. A vízterek hatásterületén (védőidomon) a sűrű sorú, hosszú tenyészidejű növényekkel való hasznosítás kiemelt jelentőségű a védelmi funkció miatt. Ez sok esetben csak az állattenyésztéssel együtt tehető eredményessé. A vízminőség védelmét kevésbé