Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Automatikus ellenőrző és riasztóállomások a vízminőség-védelemben 87 A rendszer jelenleg két ellenőrző központtal rendelkezik: a főközpont a szenny­víztisztítási testület székházában, az alközpont pedig a Sant Joan Despi-ï víztisztító­telepen került elhelyezésre, és folyamatban van további központok felállítása a terü­leten működő egyéb vízellátó vállalatoknál is. Az adatátvitel az állomások és az el­lenőrző központok között a közüzemi telefonhálózaton keresztül történik, míg a kért központot állandó kapcsolatot biztosító kitüntetett telefonvonal köti össze. Az adatok megjelenítése, az adatfeldolgozás és bizonyos berendezések távműködtetése (pl. min­tavétel külső utasításra) mindkét központban adatbázis és grafikus interface segítsé­gével - valójában egyfajta térinformatikai rendszerként - történik (3. ábra). Az adatátviteli rendszer különbséget tesz a berendezések működésével kapcsolatos vész­jelzések (alarms) és a vízminőségi jellemzőkkel kapcsolatos riasztások (warnings) között. Ez utóbbiaknál összesen hat riasztási szintet definiáltak: két felső és két alsó küszöbérték, pozitív és negatív differenciahányados. A riasztási értékeket a felhasz­nálók tetszés szerint választhatják meg egy előre rögzített hozzáférhetőségi protokoll alapján az ellenőrző központokban és az egyes központokhoz tartozó kitüntetett állo­másokon. A fajlagos beruházási költségek nagyságrendben megegyeznek a SAICA-terv költ­ségeivel. Az előző pontban elmondottakat megerősíti azonban az a tény, hogy — a csak TOC-mérővel felszerelt - hat alapállomás kiviteli költsége mintegy 200 millió Pta (33 millió Pta/állomás) volt. 2. Az automatikus állomások kialakítása Az automatikus vízminőség-ellenőrző rendszerek telepítésénél nagyszámú auto­matikus riasztóállomás viszonylag rövid időn belül történő megépítése és felszerelése volt a feladat, ami egy újfajta állomástípus kialakításához vezetett. Az ADASA Siste­mas által kifejlesztett Castor (a. m. hód) elnevezésű állomás (Balaguer-Prats 1995, Balaguer—Demassance 1996) amelyből jelenleg Spanyolországban, Portugáliában és Andorrában több, mint 40 egység üzemel, ill. épül - azzal az újdonsággal szolgál, hogy a berendezéseket nem az egyes építési helyszíneken, hanem műhelyben, soro­zatgyártásra alkalmas módon szerelik össze egy blokkszerű, moduláris kialakítású, szállítható egységgé. Ez a szerelési mód lehetővé teszi a különféle szakemberek mun­kájának az összehangolását, egyszerűbbé teszi a minőségellenőrzést és a berendezé­sek előzetes üzempróbáját. A telepítés helyszínén az állomás elhelyezését és alapépítményét úgy kell megvá­lasztani, hogy az épület padlószintje a kiírásban rögzített valószínűségű árvízszint fölé kerüljön. Magát az állomásépületet —biztonsági és vagyonvédelmi okokból - rendszerint hőszigetelt, előregyártott vasbeton elemekből célszerű kialakítani. Könnyűszerkezetű (pl. üvegszál-erősitéses poliészter) épület csak megfelelően védett, ill. őrzött elhelyezés esetén javasolható. Az előbbi esetben a szerelés egy szállítható acélszerkezet belsejében történik, s a helyszínen az összeszerelt blokk az előre felállított állomásépületbe egy au­tódaru segítségével könnyűszerrel beemelhető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom