Vízügyi Közlemények, 1995 (77. évfolyam)

2. füzet - Pálfai Imre: A Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodási problémái és megoldásuk lehetséges útjai

A Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodási problémái és megoldásuk lehetséges títjai 155 - az ipari nyers vízfogyasztás mérséklésével: technológiai változtatásokkal és a használt, megtisztított vizek nagyobb arányú visszaforgatásával; - a szennyvizek mezőgazdasági és erdőgazdasági hasznosításával (természetesen betartva a környezetvédelmi és közegészségügyi előírásokat); - a jóléti és a halastavakban - a kellő vízmélység fönntartása érdekében - a helyenként vastag fenékiszap eltávolítása és a vízfelület beszűkítése töltésezéssel; - a tavak mérsékeltebb igénybevételével, az időnként kifolyó vagy lecsapolt vizek újrafölhasználásával; - a használt (lehűlt) hévizek vízadó rétegbe való visszasajtolásával. Az ajánlások valóra váltása érdekében központi és helyi intézkedésekre, hatósági és gazdasági ösztönző, illetve fékező rendszabályokra egyaránt szükség van. Ezeket a kormány-előterjesztés, mely az intézkedési javaslatok ezen részét az „alkalmazkodás" és a „meglévő lehetőségek jobb kihasználása" szerint szétválasztva tárgyalja, sürgős feladatoknak minősíti, s részletesebben kifejti (KTM-KHVM 1995). A lakosság és a gazdálkodó szervek megfelelő tájékoztatása, a víztakarékos sági szemlélet elterjesztése sem maradhat el. Az ajánlások a teljes Duna-Tisza közére érvényesek, de a teendőket elsősorban a to vízutánpótlódási zónára, a hátsági területekre érdemes koncenüálni. Mindenekelőtt az intézkedési javaslatok műszaki-gazdasági megalapozására volna szükség, vagyis annak megállapítására, hogy az egyes javaslatok megvalósítása mibe kerülne és milyen eredménnyel járna, mennyiben javítana a helyzeten. Természetesen a hidrológiai, vízföldtani és egyéb jellegű kutatásokat is folytatni, illetve a korábbi vizsgálatok eredményeit hasznosítani kell (Molnár 1994b). 3.2. Vízpótlás külső vízforrásokból A vízhiányos állapodioz való jobb alkalmazkodással valószínűleg csak szerény eredményekre lehet számítani. Ahhoz, hogy a helyzet gyökeresen megváltozzék, külső vízforrásból kell vizet juttatni a hátságra. A szóbajöhető vízforrások: a vizsgált területet határoló két folyó, a Duna és a Tisza. A Duna kedvezőbb adottságokkal rendelkezik, nemcsak azért, mert hasznosítható (kivehető) vízkészlete jóval nagyobb, mint a Tiszáé, hanem azért is, mert kb. 10 méterrel magasabban folyik. További előny, hogy a Duna vizét a Ráckevei- (Soroksári) Duna-ágon és az abból kiágazó meglévő csatornákon keresztül viszonylag egyszerűen, s így olcsón, a hátság közelébe lehet vezetni. A Tisza hasznosítható vízkészlete nagyrészt le van kötve, de a Csongrád alatti szakaszon valamelyest még növelhető a kivett vízhozam. Csongrád és Kisköre között újabb jelentős vízkivételt csak a Kiskörei-tározó (Tisza-tó) bővítése és/vagy a csongrádi vízlépcső, valamint a hozzá kapcsolódó tározó megépítése esetén lehetne megengedni. A víz minősége szempontjából vizsgálva a külső vízutánpótlás lehetőségeit, a Tiszáét valamivel kedvezőbbnek minősíthetjük, bár mezőgazdasági és sokféle egyéb célra mindkét folyó vize alkalmas. A vízminőség szakaszonként eltérő, időben változó,