Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

4. füzet - Kuti I.: A vízszennyezési bírság alkalmazásának francia gyakorlata

396 Kitti István - a gátló anyagok (inhibitorok) (matières inhibitrices - MI) menyisége a vízben ülepedő anyagok két órán át tartó elválasztása (dekantálása) után. A módosító rendelet (Arrêté du 21 décembre 1981 modifiant l'arrêté du 28 octobre 1975 -J.O. - N.C.du 20 janvier 1982) két további paraméter figyelembe vételét teszi lehetővé: - a szerves- és ammóniás nitrogén mennyisége a vízben; - a teljes foszfortartalom : P(szerves + ásványi) mennyisége. A paraméterek mindegyikének |x>ntos meghatározása, a mérési módszerek, valamint a mérőeszközök leírása igen aprólékosan megtalálható a rendeletekben. A díjalap az ország egész területére, minden díjkötelesre általánosan érvényes, azonban minden vízügyi igazgatóságnak jogában áll a díjalap egyes elemeit nulla kulccsal adóztatni. A díjalap nem változik gyakran, de nem is változatlan: 1981-ben két paraméterrel bővült az adóztatható szennyezések köre. Napjainkban is vannak törekvések további módosítására. Elsősorban a környezetvédelmi szakemberek, az aktivisták és egyes parlamenti körök buzgólkodnak azon, hogy a díjalap kövesse a reálfolyamatok által megszabott követelményeket. Az utóbbi időben pl. a nitrátkoncentrációnak egyes teriileteken a talajvizekben tapasztalható növekedése egyre erőteljesebben veti fel a nitrátok önnálló tényezőként való szere|)eltetését a díjalapban. A díjalapban figyelembe veendő paraméterekről szólva, befejezésként, egy fontos megjegyzést teszünk: a díjalapról folytatott viták jelentős mértékben hozzájárulnak a vízminőségi paraméterekkel kajjcsolatos ismeretek továbbfejlesztéséhez, tisztázásához (A „France-nature-Environnement" alelnökének, Garnier úrnak a szennyezési díj alapjának meghatározási nehézségeivel ka|x:solatban tett kijelentését: „ ... nem lehet elég gyakran hangsúlyozni, hogy a vízszennyezési díj bevezetése oly mértékben tette lehetővé a szennyezési források azonosítását elősegítő tevékenységeket, mint semmi más amióta Napoleon 1810-ben jogszabályt alkotott az ipari berendezések osztályokba sorolásáról..." (COLINE 1991). A díjalap mennyiségi meghatározása egyes konkrét szennyezők esetén jelenti a vízszennyezési díj alkalmazásának egyik fontos teriiletét. Nyilvánvaló, hogy törekedni kell a szennyezési díjak adminisztrációs költségeinek minimálisra való csökkentésére tekintettel a költséges, idő- és eszközigényes mérésre. Ez az oka annak, hogy Franciaországban általában csupán a legnagyobb szennyezőknél mérik folyamatosan a ténylegesen kibocsátott szennyezést, s az esetek többségében egyszeri mérések, valamint műszaki megfontolások (pl. anyagmérlegek) alapján a szennyezők átalányt fizetnek. A nagyságrendeket jól érzékelteti, hogy a Seine-Nonnandie medencében 1980-ban csupán a 200 legnagyobb ipari szennyezőt sorolták a legjelentősebb szennyezők osztályába, mivel ezek adták a szennyezés csaknem 80%-át, míg a további mintegy 1400 szennyező csak a maradék kb. 20%-ért volt felelős (OCDE 1980). Az átalány becslés részleteit - a jogászok alaposságával kidolgozva - megadják a rendelkezések, egyebek között egy 64 oldalas mellékletben felsorolva az egyes iparági tevékenységcsoportoknak megfelelő szennyezési paramétereket (J.O.R.F. 1990). A rendelkezések az átalánybecslés alkalmazása esetén is lehetővé teszik ellenőrző mérések elvégzését és az átalány esetleges korrigálását, amennyiben azt a vízügyi igazgatóság vagy a szennyező szükségesnek ítéli. Ha a szennyező kezdeményezi az