Vízügyi Közlemények, 1993 (75. évfolyam)

4. füzet - Csermák Béla: Vízügyek az 1945 előtti időkben

Vízügyek az 1945 előtti időkben 339 a vasárnapi időbeosztás volt. Reggel l-l ,5 órán át a hivatal teljes műszaki személyzete a hivatalban volt. Ekkor tettek jelentést a helyszíni munkákat vezető vízmesterek. Ekkor volt (néhány mondatban) a következő hétre a műszaki-, szervezeti-, személyi eligazítás. így volt biztosítható, hogy a kiviteli munkák hétfő reggeltől szombat délelőttig műszaki irányítással folyjanak (és, hogy a helyszíni munkavezetők a szombat estéjüket és a vasárnap hátralévő részét államköltségen a családjuk körében töltsék). A vasárnapi eligazítást általában az istentiszteleten való részvétel, majd a mérnök-családok sörözése követte. A kiviteli munkákat néhány kivételtől eltekintve (mint amilyen például a főművek tervezése és kivitelezése, a kotrás volt) a Vízügyi Szolgálat házi kezelésben végezte. Ennek meghatározó szerepe volt a hivatalok életében. A mérnöknek hetente átlagosan 4-5 (télen 2-3) napot külszolgálatban kellett töltenie (munkaellenőrzés, közigazgatási bejárás, vízrendőri panasz, helyszíni szemle, tervelőkészítő felvétel, szaktanácsadás stb. ügyekben). Az utazásokat általában vonaton és biciklin, vagy gyalog (kivételesen kocsin, vagy taxin) tette meg. A gyaloglástól egyébként a főnök sem zárkózott el; így ismerték meg igazából a működési területüket. Ami a hivatal külső kapcsolattartását illeti, az FM-mel a rendszeres kapcsolatot a kerületi felügyelőn keresztül a hivatalfőnök tartotta. Viszonyuk általában nem csak korrekt, hanem baráti volt. így a kerületi felügyelő látogatása nem ellenőrzés, a hivatafőnök minisztériumi felutazása nem jelentéstétel, hanem baráti-szakmai megbeszélés és vita volt. A hivatalok a helyi közigazgatási hatóságokkal általában korrekt, zökkenőmentes kapcsolatot tartottak fenn. A gyakorlatilag minden határozatot, iratot előkészítő műszaki hivatal presztizsokokból is nagyon vigyázott an a, hogy javaslata a jogi szempontoknak is megfeleljen, míg az alispánnak (polgármesternek), illetve megbízottjának (a másodtojegyzőnek) is érdeke fűződött ahhoz, hogy olyan javaslatokat kapjon, amelyeket csak alá kell írnia. Továbbá, még egy túlzott öntudattal rendelkező mérnöknek is látnia kellett (s ez főleg 1948 után tűnt ki!), hogy mit jelentett a megye első hivatalának a részvétele a különféle vízügyi tevékenységekben (pl. a nagybirtokosokkal, a községekkel való kapcsolat során). A társulatokkal elsősorban a hivatal főnökének - mint miniszteri megbízottnak kellett együttműködnie. Ez a kapcsolat általában kollegiális, ha nem is volt mindig felhőtlen. A hivatal főnökének elvétve tett műszaki észrevételében ugyanis egyik-másik igazgató-főmérnök az autonómia megsértését vélte felfedezni, és ilyen beállításban adta tovább a trásulat nagybirtokos (mágnás) elnökének; aki ezt például az államtitkárnál kifogásolta. Mindennek érdemi következménye nem volt, de az őszinte jóviszony ilyenkor fonnális, udvarias kapcsolattá alakult át. A hatósági munka során, vagy a tervezések kapcsán szükségszerű véleményező társhivatalok (Földtani Intézet stb.) szakvéleményét a kultúr-, illetve folyammérnöki hivatalok jóformán kivétel nélkül beépítették a saját munkájukba; ez egyúttal jellemző kapcsolatukra is.