Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)

2. füzet - Domokos Miklós: A statikus összesítő vízgazdálkodási mérleg számítása időben ingadozó vízigény esetén

170 Domokos Miklós 3. A vízkészlet-vízigény együttjárás kapcsolatainak vizsgálata Konkrét példaként a Tisza magyarországi vízgyűjtőjén (1. ábra) vizsgáltuk a természetes vízhozamok és az öntözési vízigények együttjárását az 1964-69. évek júniusi-augusztusi időszakában. E hatéves időszak kiválasztását elsősorban az a tény indokolta, hogy ezalatt a vizsgált terület öntözési vízhasználatainak átlagos mértéke gyakorlatilag stagnált (Dávid 1971), vagyis teljesült a statikus vízmérleg alapvető munkahipotézise, a vízgazdálkodás-fejlesztési szint „befagyasztott" volta. Megjegyezendő, hogy a gyakorlati vízkészlet-gazdálkodási vizsgálatokhoz szükséges kellő hosszúságú (több évtizedes) - de ugyanakkor szintén valamilyen elvileg „befagyasztott" vízgazdálkodás-fejlesztési szintre vonatkozó - vízigény-idősorok csakis szimulációs módszerekkel állíthatók elő, de a szimuláció során a vízigény és a vízkészlet - elsősorban időjárási tényezők okozta - együttjárását is érvényesíteni kell (Domokos-Gilyénné Hofer 1982). Vízkészletként azért számoltunk a Q természetes vízhozammal, mivel a hasznosítható vízkészlet egyéb szokásos összetevői (a tározásból eredő készlet, az ipar vízelhasználása, a külföldi vízkészlet-elvonások stb.) ebben az esetben elhanyagolhatók. A vízigények közül azért szorítkozunk az öntözési vízigényekre, mert - csak ezekről álltak rendelkezésre megbízható adatok, - eleve valószínűnek látszott, hogy a vízkészlettel együtt elsősorban éghajlati tényezők által vezérelt öntözési vízigények a leginkább járnak együtt a vízkészlettel. Három vízmérce-szelvény: Polgár, Tiszabő és Szeged vízhozam-idősorát vetettük össze az ugyanazon szelvényhez tartozó magyarországi vízgyűjtőn működő 12 fő öntözővíz-kivétel (1. ábra) idősoraiból a (3), (4) és (5) képlet alkalmazásával előállított eredő hatásidősorokkal. (A tiszabői szelvény háromféle eredő vízigény-időfüggvényének előállítása a 2. ábrán látható.) Szelvényenként vizsgáltuk mind a teljes (6 • 3 hónapos) adatsor-párban, mind a 6 • 3 hónap értelemszerűen kiragadott részeiben - egyetlen kiragadott hónapban, egy év három egymásutáni hónapjában, hat év azonos nevű hónapjai együttesében - a vízkészlet és a vízigény együttjárását. 3.1. A REIMANN-féle mutatók alakulása Minden vízhozam-eredő vízigény adatsor-párból előállítottuk - általában mindkét változó értékkészletének 15-15 közre való osztásával - annak együttes gyakorisági táblázatát, valamint R(Q, 1) REIMANN-féle mutatóját. (Kiragadott példát a 3. ábra közölt.) Az adatsorok párosításáról és a kapott R(Q, I) REIMANN-féle mutatókról az 1. táblázat ad áttekintést. Ebből az alábbi következtetések vonhatók le: - A 7 különbözőképpen kombinált adatsor-párra és 6 különbözőképpen kiragadott időszakra kiszámított 42 R(Q, I) mutató értéke viszonylag szűk tartományban, 0,57 és 0,88 között váltakozik. Ez azt jelenti, hogy a vizsgált 42 adatpárhalmaz esetében gyakorlatilag sem a függetlenség nem tehető fel, sem elfogadható / = I(Q) determinisztikus függvénykapcsolat nem remélhető. Más szóval: a vizsgált adatsorok együttjárása sztochasztikus, tehát csakis együttes gyakorisági ill. tartóssági függvénnyel jellemezhető kielégítően. - Figyelemreméltó tendencia, hogy bármely adott időszakra vonatkozó R(Q, I)