Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

2. füzet - Perecsi Ferenc: A társadalom és a vízügy kapcsolata

116 Perecsi Ferenc Az ipar - hatásai tekintetében - talán a legnagyobb figyelmet igényli. A szolgál­tatás elvét fenntartva igyekszünk olyan kapcsolatot kialakítani és fenntartani, mely az új létesítmények takarékos vízhasználatát és az előírások szerinti szennyvíz kibo­csátását, rekonstrukcióknál hasonló elvek érvényesülését, átalakításnál pedig ezek megközelítését teszi lehetővé. Tisztában vagyunk azzal, hogy a társadalom, a közvélemény szimpátiája csak szívós munkával nyerhető vissza és tartható meg. Szervezeteinktől elvárjuk, hogy a szűkebb lakosság problémáiról kellően tájéko­zottak legyenek, helyi ismeretüket munkájukban hasznosítsák, illetve felügyeletük felé korrekt módon közvetítsenek. A vízügyi irányítástól pedig joggal elvárható a már jelzett ismeretek feldolgo­zása, kormányzati megjelenítése és az ehhez igazodó döntések kikényszerítése. Ma­gunk részéről egyik fő feladatunknak tartjuk az országgyűlési képviselők tájékoztatását; részükre térségükről az igazgatóságok, az országos helyzetről pedig a Főigazgatóság készít dokumentumokat. Hasonló magatartást követünk és várunk az önkományzatokkal kapcsolatosan is. Ez ma tájékoztatáspolitikánk egyik kulcskérdése. Van azonban egy olyan terü­let, melyre igazán illik odafigyelni. Ez a Magyar Hidrológiai Társaság. Nem vitás, hogy a vízügy szakembereinek talán egyetlen olyan fóruma, ahol megismertethetik magukat. Kérésünk: a Társaság továbbra is egyesítse munkánkat és bátrabban nyisson külföld felé. Ahhoz, hogy a társadalom megismerje a vízügyet folyamatos és korrekt informá­lás szükséges. Ezért átalakítjuk sajtó és propaganda munkánkat és ezt várjuk el igazgatóságainktól és vállalatainktól is. Ez azt jelenti, hogy - korrekt információt kapjon dolgainkról minden újságíró, aki hozzánk fordul egyedi esetekben; - időszakos és rendszeres sajtótájékoztatóval segítsük a nyilvánosság informá­lását; - saját publikációval színesítsük a tájékoztatást. Magam részéről azon vagyok, hogy a rádióban és a televízióban legyen a szak­mának tíz perce, ahol aktuális problémáinkat bemutathatjuk. Takarékossági propagandafilmjeink mintájára népszerűsítő rövidfilmekkel ad­juk tudtára a közönségnek, amiről tudnia kell. Szakfilmjeink repertoárjának bővítése mellett egy-egy jellemző időszak felőli film készítése is szükséges lesz. Önkormányzati kapcsolataink szorosabbá fűzése érdekében ismeretterjesztő elő­adások látszanak célszerűnek. Megépült művek bemutatása a társadalom reális értékítéletének kialakítását segítheti. A magyar vízügyi szolgálat helyét a világban igazán még nem mutattuk be. Itt az ideje, hogy nemzetközi összehasonlításra adjunk alkalmat. A társadalom így reális képet alkothat rólunk. * * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom