Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

1. füzet - Dunka Sándor:Az Ér- és Berettyószabályozó társaságok története

96 Dunka Sándor mélyfekvésű területek szintezésével állapították meg s erről Huszár 1824-ben páratlan összeállítást készített. Az összeállítás szerint (I. táblázat) a Berettyó völgyében árvíz esetén összesen 2108 km

2 került víz alá. Ebből az állandóan vízzel borított terület 816 km

2. Huszár a teljes Körös-Berettyó völgyben 7780 km

2 árvízveszélynek kitett területet mutatott ki, melyből 2576 km

2-t állandóan víz borít (Huszár 1822). Nagy jelentősége volt ennek az összeállításnak, mert később ezeket az adatokat összevetve Lányi Sámuelnek a Tisza-völgyben felvett adataival ( 1934—46 között) kiderült, hogy a teljes Tisza-völgy ősi ártere 19 637 km

2 - vagyis hazánk mai területének több mint 21%-a, - melyből 4770 km

2-t állandóan víz borított. Ezek a megdöbbentő adatok vezettek el végül a „Tisza-völgy rendezéséhez", mely országos jelentőségű munka lett és 1846. augusztus 27-én Tiszadobnál Széchenyi első kapavágásával indult meg. A Berettyó folyó árvízi kiöntéseinek, a part menti községek panaszainak kivizsgálására 1827-ben Bihar vármegye vízideputációt küldött ki. Ez a bizottság munkájáról nemcsak térképet készített, hanem írásban is lefektette a tapasztaltakat, valamint a panaszokat. Többek között Váncsod község arról panaszkodott, hogy a Berettyó vize a Kászmányéren a szentpéterszegi erdő mellett és a váncsodi határon ugyancsak a Berettyóból kiszakadó Tököszugon kinyomul és elönti az összes alacsonyabb fekvésű földjeiket. A szentpéterszegiek a Hencida alatti szőlőskertnél kiszakadó Butyka-érre panaszkodtak. A berettyóújfaluiak az Aranyossziget, Csompor, Sinionsziget, Nyáraslapossa, Nagyerdő, Szabósziget, Dalnossziget és Malomzug mellett a Berettyó folyóból kiszakadó fokok által öntetnek el, amikhez hozzájárul még a nagy híd melletti Révsziget-érből kitóduló nagy víz. A berettyószentmártoniak Váncsod felől a Berettyóból kiszakadó, úgynevezett Malomzug első, második és harmadik erére, és a Bakonszeg felőli oldalról a Széles és Harcsás erekre panaszkodtak. A Berettyóba ömlő Kék-Kállót a Berettyó-völgy rendezésekor ugyancsak szabályozni kellett (2. ábra). A folyó Pocsajnál a már Érrel egyesült Berettyóból vette eredetét, mivel a Berettyó nem tudta befogadni az Ér teljes víztömegét. Innen a folyó Konyár, Tépe, Derecske és Földes felé haladt. Itt három ágra szakadt, egyik ága Tetétlenen és Kábán keresztül folyva belement a Hortobágy folyóba. Másik ága Sáp alatt terült el, harmadik ága volt tulajdonképpen a főág, ez Báránd, Biharnagybajom határát érintve Sárrétudvarinál ömlött bele a Berettyó Sárrétjébe. A Kék-Kálló Konyár alatt, a Fehér-tó környékén nagykiterjedésű mocsarat alkotott, ebből keletkezett egyik kiszakadása Berettyóújfalu határát érintve Bakonszegnél ömlött a Berettyóba. A Kék-Kállót két jobb oldali folyás is gyarapította. Az egyik a Pályifolyás, mely az Érnek egyik kiszakadásából Bagamér és Álmosd között alakult önálló patakká, majd Nagyléta, Vértes, Monostor- és Hosszúpályi határát érintve ömlött a Kék-Kálló Konyár melletti mocsarába. A másik jobb oldali vízfolyás, a Debrecen keleti részén előcsörgedező kis patak, Derecske alatt ömlött a Kék-Kállóba.