Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

1. füzet - Dunka Sándor:Az Ér- és Berettyószabályozó társaságok története

Az Ér- és Berettyószabályozó társaságok története 93 birodalom közepében ne tartsanak, csupán Szalacson és Szegeden; Aranybulla 25. pontja), és azt is tudjuk, hogy a Meszesen keresztül az út járhatatlansága miatt kocsival közlekedni lehetetlen volt, akkor világos, hogy a máramarosi bányákból a sót csak a Tótéren keresztül a Szamos és a Kraszna vizével szállíthatták. Ez a csatorna még a XVII. században is olyan jó állapotban volt, hogy I. Rákóczi György Székelyhíd várát a csatorna közvetítésével akarta megerősíteni. De Rhédey jelentéséből is kitűnik, hogy a múlt század elején az Ér a legtöbb vizet a Krasznából kapta. Bizonyíték erre az is, hogy a Kraszna kiöntése miatt Bihar vármegye 1817-ben panasszal fordult a Helytartótanácshoz. A Helytartótanács a feljelentést leküldte Szatmár vármegyének, erre a megye azt jelentette, hogy a Szamos vize nincs szabályozva, tehát a töltés nélküli Krasznát sem lehet addig szabályozni, amíg a Szamost nem szabályozták. Egyébként a Kraszna csak egy-két helyen folyik az Érbe. Szatmár vármegye jelentéséből tehát megállapítható, hogy a Szamosnak a múlt század elején még voltak olyan kiszakadásai, melyek a Krasznába, s azon keresztül az Érbe folytak. Vagyis az Ér vize akkor még a Kraszna közvetítésével a Szamossal és a Tiszával is kapcsolatban állott s az általuk táplált Ecsedi-láp nagyvizét a különböző vízfolyások az Érbe szállították s végül az a Berettyón keresztül a Berettyó Sárrétjére ömlött. Az Ér és a Kraszna kapcsolatát megtaláltam a Szász József megyei főmérnök által 1842-ben készített és Beszédes József igazgató vízmérnök által felülvizsgált földtömeg és költségszámításon (6. ábra). A számítási anyagból kitűnik, a két vízfolyás kapcsolatát az Ér szabályozása után is fenn akarták tartani, és az Érben a két folyó találkozásánál 5 láb mélységű csatornát kívántak ásni. 2. A Berettyó folyó A Berettyó a volt Szilágy vármegyei Ponor-hegyen a Réz-hegység délkeleti határán, a mészplató északi tövében -, a Burkuluj ormos és a keleti Gyalu-Márén fakadó forrásokból és hegyi patakokból veszi eredetét (3. ábra). Ezek a patakok a Dobrojhegyet közrefogva, ennek északi lejtője tövében egyesülnek és felveszik a gyűjtő Berettyó nevet. Ekkor a már Berettyó nevű patak északnyugatnak fordul és felveszi a Toplic, a Valkó és a Jázi patakokat, valamint a Réz-hegység északi lejtőjéről lefolyó összes vizeket. A Berettyó Margittáig még számtalan vízbő patak vizével gyarapodik, Szilágynagyfalu határában elveszti hegyipatak jellegét s ettől kezdve jellegzetes alföldi folyóvá változik (Reszeghy 1941). A XVIII. század végén Bihar vármegye mérnökei azt jelentették a megyének, hogy a folyó esése százölenként mindössze 0,001 öl. Egy másik mérnöki jelentés (1810) szerint a Berettyónak Kismarjánál már nincsen medre. A műszaki szempontból legjelentősebb és megalapozottabb jelentést azonban Huszár Mátyás (1822) készítette. Huszár és Nagyváradon székelő mérnökcsoportja (sokszor 20-25 mérnök is) felmérte a Körösök és Berettyó völgyét 1817-22 között. A felmérésről I : 36 000 méretarányú térképeket készítettek s hozzá Huszár nagyszerű vízrajzi értekezést írt. „A Berettyó, mint torrens hegyipatak a szomszédos Erdély hegyei közül fut le, majd Margitátó! sík vidéken, hosszú utat megtéve kanyarog, egészen NAGY-KOROSI torkolatáig. •1 területen, ahol keresztülfolyik. oh uik и Iapályokat szétszabdaló mellékág, hogy az emberi