Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

1. füzet - Bognár Győző-Hajós Béla-Kiss Jenő-Stimm Miklós-Szepessy József: Műszaki fejlesztés a vízépítés területén

Műszaki fejlesztés a vízépítés területén 29 A kivitelezés berendezései mellett - melyek elsősorban szocialista és jelentékeny tőkés berendezéseken alapultak - a technológiai szoftver fejlődése is figyelemre méltó volt. E téren ki kell emelni a Vízépítőipari Tröszt munkáját, melynek során több tucatnyi technológiai utasítást dolgozott ki, ellenőriztetett és kiadta úgy, hogy ágazaton kívüli kivitelezők is hasznosítják. Külön említést érdemel a Vízépítőipari Kiadványok sorozat, amely a technológiák módszertani és alkalmazási tárháza. A karbantartásra a létesítmények állagának a megőrzésére az utóbbi évtizedekben országosan keveset fordítottak, mivel a költségvetés erre a célra jelentéktelen összegeket irányzott elő. A gazdasági szerkezet megváltozásával e téren tapasztalható némi előnyös változás. A társulatok, regionális vízgazdálkodási vállalatok, vízművek érdekeltségük folytán erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a kezelésükben levő létesítmények üzemelési feltételei, azok műszaki állapota minél jobb legyen. Az eszközökről és a velük járó technológiákról megállapítható, hogy a megfelelő karbantartást és üzemelést lehetővé teszik, tehát nem ez a szűk keresztmetszet. Igaz, hogy a meglevő ilyen tárgyú szabályozási kiadványokat célszerű lenne helyenként kiegészíteni. 4. A vízépítési földművek A vízépítésnek mindmáig jelentős részét képzik a nagytömegű földművek. Jellegzetes csoportjai a vízvezető medrek, és a vizet tartó földgátak. A tulajdonképpeni földmüvek jelentős részét képezik a vízzáró és vízáteresztő burkolatok, valamint a szivárgók. Altalános probléma, hogy a geotechnikai feltárások és a kapcsolatos számítások módszertani hiányosságai miatt a tervezést nem lehet kifogástalanul elvégezni. A korszerű vízzáró és vízáteresztő burkolatok, valamint szivárgók építési eljárásai még nem terjedtek el. Ennek következményei, a magasvezetésü csatornák és tározók mellett gyakran megjelennek a fakadóvizek, majd a károk megfékezésére épített létesítmények - gyakran rossz - hatásfoka. Megfelelő méretezési módszerek hiányában sok az összecsúszó rézsűk miatt rendszeresen újra kotrandó csatorna, sőt patakmeder is. Ennek megelőzésére eljárást kellene kidolgozni a beszivárgó vízzel terhelt földmedrek állékonysági vizsgálatára. A vizet tartó földgátak közül az árvízvédelmi gátak tervezését és ellenőrzését műszakilag a közelmúltban szabályozták (MSZ 10-429, MI-10-268, MI-10-269, M1-10-422). A tározó (völgyzáró) gátak méretezési módszerei is ismertek. Gondot itt a szabályozás hiánya jelent, mert sem a tervezők, sem az engedélyező hatóságok nem tudnak egységes szempontok szerint eljárni ennél, a hiba esetén súlyos kártételekkel fenyegető, létesítménytípusnál. A tulajdonképpeni földmű anyagáról a töltésépítésnél kell érdemben beszélni. A földgátat mindenkor helyi anyagból építik. A nálunk legnagyobb tömeget képviselő árvízvédelmi töltésekhez régebben szinte kizárólag keresztszállítással, a hullámtér kötött fedőrétegét használták fel, újabban több km távolságról is szállítanak. Régebben a gyengén kötött talajt tartották ideálisnak. Kötött talajból ún. homogén gátszelvények készültek. Egyes talajokat, pl. a „szikes anyag"-ot, vagy a kohézió nélküli homokot gátépítésre alkalmatlannak tekintették - bár kényszerűségből néhol felhasználták. A legutóbbi kutatások eredményei alapján (MI 10 422) az árvédelmi gát földtömegének nagy része kikerülhet a legközelebbi anyagnyerő helyről, ami azonban napjainkban már sohasem a gát mellett nyitandó anyaggödör.