Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)
4. füzet - Laczay István: A folyamszabályozás és az ipari kotrás hatása a Nagymaros-Budapest közötti Duna-szakasz mederviszonyaira
554 Laczay István megfelel a mindenkor engedélyezett kotrási mélységnek. Ez a megállapítás lehetőséget adott a kotrási gödrökbe visszatöltődő anyag mennyiségének a becslésére. Feltételezve, hogy az engedélyezett mélységet általában és közelítőleg betartották, akkor a Duna Nagymaros-Budapest közötti szakaszán még az 1969 előtti két kotrásnál, vagy a kikotort sarkantyúmezőkben sem lehetett 1 m-nél nagyobb visszatöltődést valószínűsíteni. Azok a vélemények, tapasztalatok vagy matematikai modellek, amelyek kotrási árkok viszonylag gyors, folyamatos, jelentős és finomabb anyaggal történő visszatöltődését mutatják ki, a jelenlegi vizsgálatok alapján nehezen igazolhatók. A visszatöltődés mértékét, az eltelt időtől és a helyi körülményektől függetlenül, átlagosan 0,5-1,0 m között elfogadva, kereken 30 km hosszal és 120 m kotrási sávszélességgel számolva, a dunai kotrási helyekre 1969-87 között, durván 1,8-3,5 millió m 3 anyag töltődhetett vissza. Ismert, hogy a nagymarosi szelvényben az érkező görgetett hordalék mennyisége legfeljebb 10 000 m 3/a nagyságrendű. A visszatöltődött anyag mennyiségének tehát csak elenyésző része származhatott fentről érkező görgetett hordalékból, a többi finomabb anyag, és részben a meder helyi, részben valamilyen nagyléptékű, hossz menti átrendeződésből származik. Megjegyezzük, hogy az esztergomi, ún. kísérleti gödörkotrással kapcsolatban végzett hidraulikai mozgómedrű kismintakísérleteknél is a visszatöltődés a vártnál sokkal lassabb ütemben következett be (VITUKI 1985). A kotrási sáv két oldalán ui. visszaforgó, zavart áramlás alakult ki, ami az érkező vizet középre terelte, így a gödör fölött nemhogy sebességcsökkenés, hanem sebességnövekedés következett be. A szelvényváltozások azt is mutatják, hogy ahol kotrás volt, ott egyes V. O. szelvényekben nem csak a kotrási sáv, hanem a kétoldali medersáv is töltődött. A feltöltődés jelentős része - akár a kotort szelvénysávok mellett, a megzavart áramlási sávban, akár sarkantyúk árnyékában, vagy a kanyarok belső oldalán lassúbb áramlás természetes következményeként - a part menti sávban, a mederrézsűn jelentkezett (feltöltődő sávok). Több olyan szelvény is van, ahol 10-18 év alatt - akár volt a közelben kotrás vagy szabályozási mű, akár nem - alig volt mederváltozás. A Szentendrei-sziget Duna felőli be nem védett partja viszont Vác felett hosszabb szakaszokon jelenleg is erodálódik. A Szentendrei-Dunán a fenékszint és az engedélyezett kotrási mélység viszonya hasonlóan alakult mint a Dunánál. A Szentendre-Leányfalu közötti szakaszt 1978/80-ban határozottan túlkotorták. Ugyanezen szakaszon, de máshol is, igen jellegzetes a partrézsűk jelentős feltöltődése. Szentendre alatt, a Tahi-híd fölött, illetve Dunabogdány alatt a medren belül alig volt változás. A dunabogdányi kőbánya fölötti szelvényben jól látszik az 1975/77. évi túlkotrás gödre. Ugyancsak szembetűnő, hogy a kisoroszi rév térségében a Szentendrei-Duna korábban elszélesedett, ezért sekély medrében egy megfelelő kisvízi szelvényt kellett kotorni, hogy a hajózást biztosítani lehessen. A Duna és a Szentendrei-Duna kisvízi megosztása a mindenkori mederállapot függvényében nyilvánvalóan változik, de a Szentendrei-Duna javát minden bizonnyal csak a mesterséges változás, a kotrás szolgálja.
