Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)
2. füzet - Licskó István: Oldott állapotú nehézfémek eltávolítása városi szennyvíztisztító telepen
Oliloii állapotú nehézfémek eltávolítása városi szennyvíztisztító telepen 197 tisztítás hatásfoka (BOI 5-ben kifejezve) csak 2%-ot csökkent, és a cink eltávolítás hatásfoka 75-90%-os. Neufeld és Hermann (1975) laboratóriumi kísérleteik során a higany, a kadmium és a cink hatását vizsgálták az eleveniszapos szennyvíztisztításra. Megállapították, hogy a nehézfémek gyorsan megkötődnek az eleveniszapban. Három órás kontakt-idő után egyensúly áll be, azaz nem változik az oldatban és az eleveniszapban található nehézfémek aránya. Az eleveniszap nehézfém-megkötőképessége a cink - kadmium - higany sorrendben nő. Vizsgálataik szerint a nehézfémek adszorpciója az eleveniszap felületén és kicsapódásuk párhuzamosan játszódik le. A kicsapódás csökkenti az eleveniszap adszorpciós kapacitását, mert a képződő nehézfémhidroxidok „blokkolják" az eleveniszap felületének jelentős részét. Cheng és társai (1975) részletes laboratóriumi kísérleteik során megállapították, hogy a nehézfémek nagyon gyorsan (3-10 perc alatt) kötődnek az eleveniszaphoz. Kedvezően befolyásolja a nehézfém eltávolítás hatásfokát a pH növelése mellett az eleveniszap töménységének növelése is. Komplexképző anyagok jelenlétében azonban csökken az eleveniszap nehézfémmegkötőképessége. Nagyon lényeges az a megállapításuk, hogy hőkezelt eleveniszap felhasználásakor szintén jó hatásfokú nehézfém eltávolítást tapasztaltak. Reimann (1969) hőkezelt eleveniszapokkal végzet kísérleteinek eredményei szintén azt mutatták, hogy a nehézfém eltávolítás hatásfoka az eleveniszap életközösségének károsodása után is nagy. Ez azt jelenti, hogy az eleveniszap nehézfém megkötő tulajdonságait nemcsak biológiai folyamatok befolyásolják. Port (1979) azt javasolja, hogy fölös eleveniszapot adagoljanak a nehézfém eltávolítására az előülepítő előtt. Kísérletei szerint az eleveniszap jól adszorbeálja a nehézfémeket, de Neufeld és Hermann eredményeivel ellentétben azt állítja, hogy fél óránál hosszabb kontakt idő már a deszorpciónak kedvez. Port l,5kg/m 3-es eleveniszap töménység mellett 90-95%-os réz és kadmium eltávolítást ért el. Firk (1986) Észak-Rajna Westfália három nagy városi szennyvíztisztító telepén vizsgálta a szennyvizekkel érkező nehézfémek további „sorsát". Megállapította, hogy a nehézfémek iszapba jutásának mértéke elsősorban nem a nyers szennyvíz nehézfémtöménységének, hanem egyéb kémiai jellemzőinek függvénye. A vizsgált három szennyvíztisztító telep közül kettőnek közel azonos, a harmadiknak azonban az előzőktől eltérően lényegesen kisebb a nehézfém eltávolító képessége. A vizsgálati eredmények szerint az előülepítő biztosítja a szennyvíztisztító telep nehézfém eltávolításának 45-70%-át. A higanyra, krómra, kadmiumra és ólomra vonatkozó anyagmérleg szerint a három vizsgált szennyvíztisztító telep közül kettőben a telepre belépő vízben taíálható nehézfém 75-90%-a szennyvíziszapba kerül. A nehézfémek élőlényeket mérgező hatása nemcsak a nehézfémek töménységének függvénye, hanem szilárd és oldott fázisban való megoszlásuké is. Miután elsősorban az oldott állapotú nehézfémek fejtenek ki mérgező hatást, nagyon fontos, hogy a nehézfémek mennyisége mellett oldott - szilárd arányukat is ismerjük a szennyvíztisztító telepekre befolyó vizekben (Leumann 1976, Szavronszkaja 1975, Solbe 1974). A nehézfémek szulfidjai a vízben legrosszabbul oldódó vegyületek közé tartoznak. Ross (1973) szerint a bányavizek nehézfémtöménysége csökkentésének egyik lehetséges és járható útja az adott vizek szulfidos kezelése. Rouse (1976) kísérletei során megállapította, hogy az alkáli-klorid elektrolízis üzemek higanytartalmú szennyvizei sikeresen kezelhetők szulfidokkal. A foszforsavgyártás folyamán keletkező arzéntartalmú szennyvizekből szulfidos kezeléssel távolítják el a mérgező elemet, sőt a szulfidos kezelést kadmium eltávolítására is sikeresen alkalmazzák. Mind Rouse, mind Ross kénytelen azonban megjegyezni, hogy a szulfidos kezelés nehézségekkel jár. A befogadókba ugyanis nem bocsátható olyan tisztított szennyvíz, melyben oldott állapotú szulfidok találhatók. Az említett szulfidos kezelésekre ipari szennyvizek esetében került sor, ahol nem alkalmaztak biológiai szennyvíztisztítást. Az említett esetekben tehát nem volt mód arra, hogy a biológiai szennyvíztisztításban alkalmazott levegőztetés segítségével távolítsák el a szennyvízből a felesleges szulfidmennyiséget.
