Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)

2. füzet - Licskó István: Oldott állapotú nehézfémek eltávolítása városi szennyvíztisztító telepen

196 Licskó István Olyan technológiai megoldásokat kell találnunk, amelyek alkalmazása során az oldott állapotú nehézfémek kicsapatásához nincs szükség pH változtatásra, és a szennyvíztisztításban keletkező anyagok egy részét, valamint az eleveniszapos szennyvíztisztítás technológiai berendezéseinek megfelelő részét felhasználhatjuk a kicsapatott nehézfémek elválasztásához. 1. A nehézfémek eltávolításának lehetőségei A háztartásokból származó szennyvizek csak kis töménységben tartalmaznak nehézfémeket, amelyek elsősorban korróziós hatásokból, továbbá a vezetékek oldódásából származnak. A városi szennyvizek nagy nehézfém töménységeit általában az ipari szennyvizek közcsatornába történő bevezetése okozza. A különböző, városi szennyvizet tisztító telepek be- és elfolyó vizeinek nehézfém töménységei a nyomnyi mennyiségektől a 20-30 g/m

3 értékig változhatnak (EPA 1968, Blakeslee 1973, Pitt-Amy 1973). A szennyvizekben a nehézfémek többféle formában: oldott, oldhatatlan, szervetlen, fémorganikus, redukált, oxidált formában, elemi fémként, kicsapódott és adszorbeált állapotban. valamint komplex (szervetlen és szerves) vegyületként fordulhatnak elő. A fémeltávolításnál az adott nehézfémet vagy az eredeti (tehát a szennyvízben előforduló) formában kell eltávolítani, vagy a tisztítási eljárásnak megfelelő fémformává kell átalakítani. A legtöbb nehézfém ion a városi szennyvízbe kerülve spontán kicsapódik. Ez a természetes eltávolítási mechanizmus nagy nehézfém töménységek mellett a leghatékonyabb, de az esetek többségében nem elegendő ahhoz, hogy a veszélyes nehézfémek töménységei a vízminőség-védelmi előírásokban szereplő határértékekre csökkenjenek (

Jenkins et al. 1964) Mytelka és társai (1973) New York, New Yersey és Connecticut állam szennyvíztisztító telepein a befolyó vízben több alkalommal mértek 10-20 g/m

3 nagyságrendben rezet és cinket. Méréseik szerint azonban a nehézfémek töménységei a szennyvíztisztító telepekre befolyó vizekben általában 1 g/m

3-nél kisebbek voltak. Megállapították, hogy a nehézfémeket is tartalmazó szennyvizek nem megfelelő előkezelése (hiányos forrás ellenőrzés) esetén romlik a biológiai szennyvíztisztítás hatékonysága. Oliver-Casgrove (1974) a városi szennyvíztisztító telepekre befolyó szennyvizekben a nehézfém töménysége mellett mérték a nehézfémek megoszlását oldott és szilárd állapotukban. Megállapították, hogy a szennyvízben általában kis töménységben találhatók nehézfémek, de ha lökésszerűen megnő ezek töménysége - lényegesen romlik a biológiai szennyvíztisztítás hatásfoka. A szennyvíztisztító telepen a nehézfémek csaknem teljes mértékben az iszapban halmozódnak fel. A lökésszerű terhelések idejére azt javasolják, hogy az előülepítő előtt mésztejet adagoljanak a nyers szennyvízhez, mert így már az előülepítőben visszatarthatok a nehézfémek. Spatzierer (1979) a Blumenthal-i szennyvíztisztító telepen végzett vizsgálatai során 60-80%-os króm, réz, ólom és cink, valamint 25%-os kadmium és nikkel eltávolítást mért. Az eleveniszapban mért nehézfém felhalmozódás arányos volt a szennyvíztisztító telepre érkező nehézfém töménységgel. Kobariés Annaka (1975) egy szennyvíztisztító telepen végzett vizsgálataik során megállapították, hogy a befolyó szennyvízben található nehézfémek közel 100%-a az eleveniszaphoz kötődik. Ennek megfelelően a nehézfémek az eleveniszappal együtt keringenek a levegőztető medence és az utóülepítő között. Barth és társai (1965) kísérleteik során rézhez adaptált eleveniszapot használtak. 0,4-25 g/m

3 réz töménységek mellett 0-7% közötti BOI

5-ben kifejezhető hatásfakcsökkenést mértek а biológiai szennyvíztisztítási folyamatban. Ezzel egyidejűleg a réz eltávolítás hatásfoka 50-80% között változott, és a tisztított szennyvízben található réz 25-75%-a oldott állapotú volt. További kísérleteik során megállapították, hogy 2,5-20 g/m

3 cink jelenlétében a biológiai