Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)
4. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlesztésének alapjai
A vízügyi jog fejlesztésének alapjai 647 domináns, ami a jogfejlesztés vonalát természetesen félreviszi, eltorzítja. A struktúra-alakító jog előtérbe kerüléséhez általában speciális okok szükségesek (pl. annak idején a Vt esetében az általános kodifikációs hullám; vagy utóbb az államigazgatási eljárási jog esetében az általános államigazgatás lépése és ennek követelésére az ágazatok belső lépés kényszere; avagy különlegesen előtérbe lépő ágazati indikációk, mint az új társulati jog megalkotását illetően). A vízügyi jogfejlesztés fentebb vázolt lemaradásának, illetőleg tartalmi egyenetlenségeinek döntő okaként az elmúlt két évtized alatt - pedig ez egyébként többségében a vízügy, a vízgazdálkodás virulens fejlődési periódusa volt - az játszott közre, hogy a túlnyomóban lévő ad hoc, operatív igények léptek előtérbe, és ezek követése mögött mindig le-, vagy elmaradt a jogrendszer organikus fejlesztése, a társadalmi - vízügyi viszonyok egy-egy körét átfogó, rendszeresen kimunkáló alrendszerek kifejlesztése. Persze ebben annak az optikai csalódásnak is szerepe van, amely azt mutatja, mintha az elvibb, nagytávlatúbb, átfogó rendszeres jog nélkül „meg lehetne élni", - ellenben a napi működést mozgató szabályok - olykor tömeges kibocsátása nélkül megállana az élet. Ennek a helyzetnek - magán az elmaradás tényén kívül is - igen-igen káros következményei vannak: lassan fellazul a jogrendszer, lazán kapcsolódó efemer vízügyi jogszabályhalmazzá bomlik el. Az alapintézmények deformálódnak, sőt lassan el is kopnak, kiesnek az alkalmazásból a feledés homályába. Az elméleti tisztaság homályosodik, az elvi vonal „görbül", - következetlenebbé válik a jog tükröző és orientációs szerepe általában. A másik probléma - erősítőleg lép az előbbihez - az, hogy a kétféle jogfejlesztés nem egyforma felkészülést igényel és különböző a végrehajtási sebességük is. A rendszerfejlesztés, új társadalmi viszonyok feltárása és alrendszerként való szabályozása, vagy a régiek átértékelt korszerűsítése kiterjedt előtanulmányokat, átfogó és mély társadalmi viszony-elemzéseket és jogelemzéseket tesz szükségessé, kiterjedtebb koncepciók kidolgozása készítheti elő - miközben természetesen lemarad az ad hoc igényű operatív jogalkotás gyors menete mögött, amelynek nincs ideje ezt a mélyre ásó munkát kivárni. így adódhat elő az az abszurd helyzet, hogy az életet gyorsan követő időközi jogalkotás már többszörösen új alapállásokat foglal el, új meg új helyzeteket alakít ki, maguk a társadalmi és igazgatási háttér-viszonyok többszörösen is megváltoznak (néha oda és vissza is), míg a rendszerfejlesztő jogalkotás még az eredetileg kitűzött koncepciójának a kidolgozásával sem végzett. (Klasszikus példa erre a társulati jogszabályok megalkotása: a kodilikáció majd egy évtizede alatt az állami és a gazdasági alapclgondolások többszörösen megváltoztak, néhányszor meg is fordultak, s szinte csoda, hogy a társulati jog mégis az eredeti koncepciójával ért célba.) Másfelől az ad hoc kényszernek gyorsan engedő produktív - jogalkotást állandóan az elsietés, sőt az elkapkodás veszélye fenyegeti, ami nemcsak ezeknek a jogszabályoknak a gyarlóságában és hamaros megváltozásában, elavulásában látja kárát, tehát a jog stabilitását módosítja, hanem a jog stabilabb rendszerelemeiben is maradandó károkat okoz. Végül nyilvánvaló velejárója a problémának az is, hogy a kétféle jogfejlesztés termékei érthető módon értékükben is lényegesen különböznek egymástól. Az operatív időközi jogalkotás egy adott szükségletre összpontosít, azt igyekszik kielégíteni, tehát annak körében is marad. Ez még érthető is lenne, de sajnos nemcsak a dolog természetéből következő mértékben van ez így, hanem - szűklátókörű szemlélettel - ehhez ideológiát is készítenek és az átmeneti jogot a rendszerrel szembeállítva felértékelik: „mit akarunk ma már a Vt-vel; hol van az már; ki veszi azt még elő..." stb? Az ad hoc, operatív igényű és tartalmú jogalkotás tehát - sürgető türelmetlensége folytán - nemcsak „elhúz" a rendszertől időben és mennyiségben egyaránt, hanem minél hatékonyabb és minél mélyebb rétegeit érinti a jogilag szabályozott társadalmi viszonyoknak, annál veszélyesebb a rendszerre, tartalmilag és a fejlesztés irányát tekintve egyaránt, annál inkább rontja az organikus jogfejlesztés kilátásait. Persze az is igaz, hogy soha nem lehet tudni, mi fog ebből a termésből állandósulni, maradandóvá válni, tehát végül is miből lesz új építő eleme a hagyományozott jognak. Ezért az időközi jog a fejlesztés számára többnyire tapasztalati adalék, kísérleti anyag, ami talán nem is haszontalan; csakhogy amíg a kiértékelésére és hasznosítására sor kerülhet, addig önálló életet él, fellazítja a rendszert, inhomogén elemeket visz bele, amelyek az eredeti alkotó
