Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)
4. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlesztésének alapjai
634 Bényey Zoltán a céltudatos vízgazdálkodási tájalakítás bevonását a vízügyi feladatok sorába; több irányban is a vízműveknek a tájjal harmonikus kölcsönhatásba kerülő beillesztésének (biotechnikai) igényét ; a vizeknek más - külsődleges, nem vízgazdálkodási - használatok (pl. idegenforgalom, üdülés, rekreáció, sport stb.) szolgálatába állítását, sőt ezen célok kielégítésének egyenest az előmozdítását; a környezet (a „vízikörnyezet") magasabb használati potenciáljának előállítását („hidromelioráció") és megvédését a káros vízgazdálkodási „mellékhatásoktól" (tehát a vízvédelem már nemcsak vízgazdálkodási „belügy", hanem egyben környezetvédelmi célkitűzés és kötelezettség is). Az eddig szorosan értelmezett vízgazdálkodás (a vízhasznosítás és a vizek kártételei ellen védekezés) megoldásainak tehát olyan kiterjesztett célkörben való funkcionálása alakult és alakul ki, amely a vizekkel kapcsolatos más (nem vízgazdálkodási) társadalmi érdekeknek is a szogálatába áll, azokat fejleszti vagy védi ; A második tényállás az, hogy térhasználatok sokrétűbbé válása, megszaporodása és egy téregységen belüli koncentrálódása - ellenkező irányból - azáltal befolyásolja a vízgazdálkodást, hogy fokozódnak az annak immanens érdekeire bekövetkező hatások. Nagyobb a vizek mindenirányú kihasználása, terhelése, fokozottabb a veszélyeztetésük a külső hatások által és kiterjedtebb a vizek kártételei elleni védelmet igénylők köre, nemcsak általában, népgazdasági szinten, hanem egy körülhatárolt téregységen belül, annak vízviszonyai tekintetében is. Ugyanazon a területen ma a vízgazdálkodás sokszoros és minőségileg más hatásoknak van kitéve, mint 50-30-20, vagy akár csak 10 éve is. Felesleges indokolni, hogy ez lehet-e konfliktusok forrása. Sőt, az előbb említettekhez képest még annyival bonyolultabb is a helyzet, hogy a vízgazdálkodás és környezete között nemcsak az előbbinek az igényeknél szerényebb teljesítménye miatt állhat elő feszültség, hanem a vízgazdálkodási működés terhére felrótt diszfunkciók miatt is egyre nehezebb megélnie. Itt már a vízügyi jognak sem elég csupán a szemlélet-váltás, ugyanannak a jogi tárgynak vagy alanyi körnek nagyító szemüvegen át más méretarányban való nézése. A térhasználatok közötti koordinációs szerep és kiegyenlítő működés a vízgazdálkodási érdekérvényesítés a mai eszközök új módszerekkel való alkalmazását igényli, sőt újabb (pl. vízügyi felügyeleti) eszközök beállítását is szükségessé teheti. - A vízgazdálkodás integrálódási folyamata manapság, vagy a közeli jövőben tetőzik. Ezzel együtt egy differenciálódás is végbemegy, a vízgazdálkodásnak különböző alrendszerei alakulnak ki. Ezek egyik iránya - az előző pontban kifejtett „külsődleges" hatásokkal közvetlen kapcsolatban - a vízgazdálkodás felhasználási területei szerinti, hosszmetszeti alrendszerek létrejötte; ezek: az ipari vízgazdálkodás komplexuma, amelynek teljes szabályrendszere már a negyedik éve hatályos; a mezőgazdasági (térségi) vízgazdálkodás egysége, amelyből a vízhasznosítási ág már korszerű és közel teljes, ha nem is egybefoglalt szabályozással rendelkezik, míg a vízrendezés korszerű szakmai koncepciója régtől kialakult ugyan, de jogi szabályainak felújítása, helyesebben kialakítása még várat magára; a települési vízgazdálkodás, amelyet elsősorban a közműves vízellátás és vízelvezetés reprezentál, de a belterületi vízrendezés és csapadékvíz-elvezetés szintén a körébe tartozik.
