Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)
4. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlesztésének alapjai
A vízügyi jog fejlesztésének alapjai 635 Már az eddigi fejlődés elemzése kapcsán láttuk ezeknek a szakmai alegységeknek a vízgazdálkodáson belüli integrálódását-dilTerenciálódását, ám ezt a jog még csak az ipari vízgazdálkodást illetően követte. E területen voltaképp az egységes vízgazdálkodás általános szabályainak egy meghatározott közegben mozgó, specifikus vízügyi-műszaki és vízgazdálkodási célú ,jogalanyi" körre való adaptálásáról van szó, ezeknek a szabálycsoportozatoknak a kialakítása nem elsősorban jogi jelentőségű (ebből a szempontból sok az ismétlés és az azonos szabály nevesített felhasználása egy ilyen irányú jogszabályban), hanem a vízügyi szervek és az érintett jogi személyek magatartásának közvetlen orientálása végett szükséges és hasznos, végül tehát mégis célszerű jogi feladat. - A integrálódás a vízgazdálkodás belső szakmai keresztmetszeteiben is végbement, s ezzel a munkamegosztás új típusú alrendszerei is kialakultak. Ennek a folyamatnak két iránya állapítható meg a vízügyi jog számára: Az egyik a hagyományos, klasszikus szakágazatok mellett átfogó új szakági területek alakultak ki a Vt feladatrendszere óta, úgymint: - a vízkészlet-gazdálkodás, - a víz(minőség)védelem és - a vízikörnyezet-alakítás (hidromelioráció). Ezek belső munkaszervezete is többé-kevésbé létrejött, de még nem a - véleményünk szerint - kívánatos, leghatékonyabb formában. A jog (persze elsősorban az ágazati irányító erők) szervezési feladata lenne ezek befelé való, „szolgálatszerü", centrálisán irányított és dilferenciált, kifelé pedig „felügyelet"-típusú megszervezése. Ha a vízügy szerepe távlatilag változatlan marad, nem lehet kétséges, hogy ez a szerveződés előbbutóbb meg is valósul. Anyagi jogunk viszont nem egyenlő mértékben épült ki mindegyik területre, ami e szakterületek hatékony ágazati és ágazatközi irányítását és ellátását nagymértékben hátráltatja és akcióit gyöngíti. A másik irány a szakmüködés térségi operációs-egysége, a komplex vízgyüjtöfejlesztés irányába mutat. Ennek teljes és szervezetszerű elérése, a vízgazdálkodás összes munka-folyamatainak szervező elveként való felhasználása - megítélésünk szerint - egy későbbi korszak teljesítménye lesz; már ma is kialakultnak tekinthetők azonban: - a regionális ellátási (a regionális közszolgáltatási) rendszerek, - a térségi vízvédelem és környezetalakítás, - a regionális vízkár-elhárítás (árvíz- és belvízvédekezés, helyi vízkár-elhárítás) létesítménykapcsolatai. A vízgazdálkodási műveletek szükségképpen természetföldrajzi térségi jellege a vízügyi szervezet mindenkori kialakításának is vezérszempontja és legfőbb érve, ezeknek a regionális jellegű alrendszereknek a létrejötte még külön is jogalkotó princípiummá válik. Egyes vonatkozásokban szervezetileg is (pl. új vállalati, később várhatóan intézményi szervezettípusok létrehozatala), még inkább azonban az anyagi jogi szabályozásban (újszerű vízügyi feladatok a koordinációban, a közcélú és az üzemi szervezetek együttműködésében stb.) és a vízjogi eszközök csiszolásában (az egyedi létesítményekre való koncentrálás helyett a műveletekre és a térségi létesítmény-rendszerekre való koncentrálás). Végül említést kell tennünk még arról a más ágazati indíttatású - fejlődésről is, amely a vízügyi jog müvelésére és gyakorlati alkalmazására már ma is a legnagyobb kihatással van. Ez is a fentebb már említett térhasználatok következménye, e vonatkozásban azonban nem az egyes térhasználók szintjén, hanem az ezek érdekeit képviselő államigazgatási ágazatok kapcsolatában jelentkező jogi követelményeket emeljük ki.
